Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Akkezdet Phiai koncert VOLT Fesztiválon - Jegyek itt!

2016.02.17 kovacsad

Akkezdet Phiai koncert VOLT Fesztiválon - Jegyek itt!

Mindenkit várna a VOLT Fesztivál első napján a Akkezdet Phiai koncertjén 2016. június 29-én.

Saiid és Újonc 1996-ban kezdték közös zenei pályájukat, akkoriban még HTA (Higher Tone Alliance) néven. Saiid ebben az évben már DJ-ként gyakorolt otthon, és az elkövetkező időszakban sorra járta a pesti hiphop klubbokat, sport és rap-rendezvényeket lemezjátszóival, majd elkezdett otthon ütemeket, hangzásokat is fabrikálni. Kezdetben csak zenék és amerikai acapellákra remixek készültek, majd kicsit később az első szövegek is napvilágot láttak - angolul. Az ezt követő két évben egyre több zenei alap került ki Saiid keze alól, rengeteg szöveg született a két MC tollából, majd végül külső behatásokra és belső indíttatásból egyaránt, a magyar nyelvet választották. Ehhez magyar névre is szükség volt, így lett a név az A.k.k.e..z.d.e.t.P.h.i.a.i. (Akkezdet Edzett Zene De Ez Tudományos Praxis Helyett Isteni Adomány Igazából).

Az eredetileg csak barátoknak készült demófelvételek hamar ott voltak a legtöbb magyar rap rajongó kezében és lejátszójában, így az önállóan elért sikereket alapul véve a páros azóta sem kopogtatott egyetlen kiadónál, vagy támogatónál sem, nem vett részt tehetségkutató versenyeken, és nem kötött a kreativitásukat bármilyen szinten is szabályozó kompromisszumokat.
A korai demóból kinőtt debütáló album "Akkezdet" címmel - az első szövegkönyves magyar hiphop lemez - 2004 Áprilisában jelent meg, a WacuumAirs -az első magyar független hiphop kiadó - címkéjével, vendégek nélkül. A korong zenei alapjait egyetlen szám kivételével Saiid készítette, a kivételt képező „Van Gond” c. trekk Fari keze munkáját dícséri, ők ketten alapították a Streetnoyz elnevezésű produceri duót. A hanganyag szó szerint egy szerkényben lett felvéve, a házi stúdióban készült anyag maszter munkálatait a csapat Bobakrome-mal közösen végezte, az „Akkezdet” szerzői kiadásban látott napvilágot.
Az albumot azóta a magyar hiphop egyik legmeghatározóbb mérföldkövének titulálják számos fórumon, az album többször is fellelhető a "2004 Legjobb Albumai Zenészek és Újságírok Szerint” elnevezésű kollektív listán, szintén megtalálható a „303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz” c. könyvben, a csapatot eljuttatta külföldi fesztiválokra, és itthon a folyamatos turnézás mellett olyan neves előadóknak nyithattak, mint RZA a Wu Tang Clan-ból, Method Man, a De La Soul, a Das EFX, a Lootpack, Psycho Realm, vagy a Cali Agents. Szintén az album hatására elindultak a vendégeskedések a hazai underground rap csapatok lemezein, felkérések érkeztek freestyle és tehetségkutató versenyek zsűrizésére, valamint a duó állandó fellépővé vált honi és külföldi fesztiválokon: Sziget (2003-2010), SportSziget (2005-2006), Hegyalja Fesztivál, Offline Sport Games (2005-2010), Puma Jam, Garancsi-tó Fesztivál, Krime City Jam, Millenáris StreetArt Fesztivál, Swatch This Day, XAFT (2006-2008), Hírös Underground Fesztivál, FEZEN, Hoopz and Hiphop Kosárlabda Fesztivál, Hanuka Fesztivál, Easter Jam Break és Footbag Párbaj, Hiphop Kemp /Prága/, Aquabeats Fesztivál /SLO/, Babylon Jam /Milánó/, MetalBros Snowboard Jam (2005-2008) /Ausztria/, valamint több éve 2 koncertet is ad nyaranta a Akkezdet teltház előtt a Zöld Pardonban.

Időközben a csapat felkérést kapott, hogy elkészítsék Császi Ádám és Tóth Zoltán Gábor „1 Hét” c. kisjátékfilmjéhez a zenét, amivel a 35. Budapesti Független Filmszemlén elhozták a Legjobb Filmzenének járó díjat, valamint a folyamatos fellépések kapcsán csatlakozott hozzájuk gyerekkori barátjuk, DJ Frequent. Ekkortájt jött vissza Saiid dj-ként a mezőnybe, és a csapat sikereit meglovagolva, sok éve, töretlenül, egyre nagyobb helyszíneken biztosítják a pesti közönségnek az underground hiphop zenéket, a magyar és külföldi rap előadókat, mindezt jelenleg AKPH Klub néven, havonta a Dürer Kertben.
    
A debütáló lemez utáni 6 év alatt a korai beharangozók ellenére a csapat végül nem dolgozott saját albumon, viszont a számos vendégeskedés mellett irodalmi oldalukat is megmutatták. A duó részt vett a Műcsarnokban többször is megrendezésre került Slam Poetry Budapest esten, ahol meghívásos alapon hazai és külföldi mc-k illetve magyar kortárs költők adták elő felváltva verseiket élőzenére. A második rendezvényről DVD kiadvány készült 2007 Novemberében. Azóta Saiid és Újonc állandó résztvevői a nagyobb slam poetry rendezvényeknek, és saját élőzenés versesteket is tartanak neves hazai jazz zenészek, muzsikusok közreműködésével, 2009-ben pedig zenés workshop-ot tartottak Berlinben a legnagyobb európai Slam Poetry esemény keretein belül. Kiállítás megnyitók, könyvillusztrációk és színházi előadások tapadnak még ezen a vonalon a csapat nevéhez, Újonc pedig a Jelenkor című irodalmi és művészeti folyóiratban publikált verseket tudhat magáénak.
    
A második lemez 6 évvel a debütáló anyag után, 2010 április 4-én jelent meg „Kottazűr” címmel. 2db, ezúttal már videoklipeket is tartalmazó korongot adott ki Saiid és Újonc a DDK gondozásában, a felvételek immár csúcsminőségben a Pannonia Stúdióban (Róbert Balázs keze alatt) készültek, de megtartva a „koszos” utcai hangzásvilágot. A 15-15 számot tartalmazó dupla album 2 világot tükröz, rávilágítva a hiphop és az irodalmi közeg párhuzamaira és különbözőségeire egyaránt. A „Kottazűr” egyedi külalakján kívül olyan szempontok miatt is különleges a duó számára, mert első ízben lettek szövegek felmondva AKPH lemezen más zenéjére (Cadik, Dj Slow, Realistic Crew, Sadant – Kunert Péter) és először készültek saját albumon vendégeskedések (NKS, Mc Zeek és a ghánai származású Sena, aki először reppel magyarul pályafutása során.) A bevezető Intro-ban közreműködő művészek vetítik előre, hogy bármit is várjon valaki Akkezdettől, biztos lesz meglepetésben része.

Több más fellépő mellett koncertet ad a Akkezdet Phiai is  2016. június 29-én a VOLT Fesztiválon. A VOLT Fesztiválra már elkezdték a jegyek értékesítését. Jegyinfók és jegyvásárlás itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024