Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Budapesti Operettszínház 2013/2014 évad!

2013.05.29 Kovács Gergely

Budapesti Operettszínház 2013/2014 évad!

Hat premier és 21 sikerelőadás várja nézőinket a 2013/2014-es évadban. A bérlet megújítás a héten indul. A régi bérletek május 30. és június 5. között újíthatók meg, új bérletesek június 6-ától válogathatnak a 17 sorozat között.

A bemutatóterv a világ egyik leglátványosabb operettjével, A Cirkuszhercegnővel büszkélkedhet, amelyben a cirkuszi mutatványoktól a bravúros táncszámokon keresztül igazi, nagy formátumú előadás bontakozik ki, míg másik operett-bemutatónk, A mosoly országa a Kolozsvári Magyar Operával koprodukcióban talán a műfajnak az operához egyik legközelebb álló darabját hozza színpadunkra. Nem kevésbé tűnik izgalmasnak a nagy musical-bemutató sem, hiszen az Elfújta a szél a világ első, számos Oscar-díjjal elismert színes filmje volt. Minden idők egyik legolvasottabb könyvéből, Margaret Mitchell regényéből musicalt pedig Gerard Presgurvic készített. Ezt a három művet - a zenés színház vitathatatlanul legjelentősebb darabjai közé tartozókat - Zerkovitz Béla Csókos asszony, Lajtai Lajos A régi nyár és Bársony Bálint-Lőrinczy Attila Amerikai komédia című zenés játékának ősbemutatója veszik körül.

"A régi nyár és a Csókos asszony a múltnak és a jelennek egyaránt átütő sikerű darabjai, Bársony Bálint megzenésítésében pedig reményeink szerint ugyanilyen fogadtatás vár a rendkívül szellemes és szórakoztató Amerikai komédiára is. Tény, hogy a 2013/2014-es évadban a korábbi éveknél is színesebb repertoárra, több játszóhelyen magasabb előadásszámra törekszünk, ezért avatunk új játszóhelyet is: a Budapesti Operettszínház Budán, az Átriumban is tart előadásokat; miközben továbbra is fellépünk a Thália Színházban és természetesen a Raktárszínházban" - mondja KERO®, aki szerint A VILÁGSIKEREK ÚTJÁN jó lehetőség, de egyben nagy felelősség is: "Bízunk benne, hogy kedves Közönségünk nagy szeretettel és örömmel kísér minket ezen az úton, hiszen mindezt csakis az Önök kedvéért tesszük. Tartsanak velünk!"

Új előadások:

Zerkovitz Béla: CSÓKOS ASSZONY
operett
Rendező: Böhm György

Mi muzsikus lelkek, Most, amikor minden virág nyílik, Gyere, te nímand!, Van a Bajza ucca sarkán egy kis palota, Látta-e már Budapestet éjjel, Asszony, asszony, csókos asszony, Asszonykám, adj egy kis kimenőt!, Los Angeles, Éjjel az omnibusz tetején - ugye ismerősek ezek a dalok!? Igen, kedves nézőink, ezek az örökzöld zseniális slágerek - és még jó pár - ebben a darabban hangzanak el. Ugye ennél nem is kell több, hogy vonzóvá tegye az előadást!? Pedig még rengeteg dolog van: kitűnő színészek, remek táncok, és humor, nevetés, kacagás! És egy nagyon jó történet! Az előadás a Thália után most nagyszínpadon, az Operettszínházban éled újra - a műfaj fiatal és örök sztárjaival!

Főbb szerepekben: Huszti Péter, Bordás Barbara, Dancs Annamari, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Peller Károly, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Peller Anna, Faragó András, Jantyik Csaba

Felújítás: 2013. október 11., Budapesti Operettszínház


Gerard Presgurvic: ELFÚJTA A SZÉL
musical
Rendező: Somogyi Szilárd

A nyári, nagyszabású szabadtéri produkciók után a Budapesti Operettszínházban Gerard Presgurvic francia zeneszerző Margaret Mitchell Elfújta a szél című Pulitzer-díjas regénye alapján készült musicalje! A könyv alapján 1939-ben Victor Fleming rendezésében nagysikerű film is készült, amely 10 Oscar-díjat kapott. Presgurvic neve nem ismeretlen a magyar közönség előtt, a Rómeó és Júlia immár több mint 500 előadás után jelenleg is telt házak előtt játszott produkciónk. A Budapesti Operettszínház ezzel a bemutatóval nem titkoltan a híres irodalmi művek adaptációinak sorát kívánja folytatni, nyilvánvalóan értékeket, gondolati kalandokat biztosítva a zenés színház szerelmesei számára azért, hogy a szórakozás és feloldódás percei mellett igazi katartikus pillanatokkal is megörvendeztesse őket.

Koprodukció a Szegedi Szabadtéri Játékokkal
A Dreamliners Ltd. és a Margaret Mitchell Foundation engedélyével

Főbb szerepekben: Janza Kata, Szabó P. Szilveszter, Gubik Petra, Vágó Zsuzsi, Szomor György, Bíró Eszter, Nádasi Veronika, Brasch Bence, Veréb Tamás, Csengeri Ottília, Petridisz Hrisztosz, Szerényi László, Pálfalvy Attila

Premier: 2013. december 13., Budapesti Operettszínház


Kálmán Imre: A CIRKUSZHERCEGNŐ
operett
Rendező: Verebes István

Minden jó operett egy olyan mese, amelynek az öltözéke álomból varrt, de a valója mégis mindannyiunk igaz érzelmeit rejti… A világ, és mi emberek benne, olyan sokszínűek vagyunk, annyiféle jó és rossz helyzetben törünk a boldogság felé, hogyne lehetne igaz, hogy egy férfi - a Cirkuszhercegnőben jelesül Mister X - egykori megalázottságában az arctalanságba menekül, hogy aztán egy nap mégis kiharcolja egykori kedvesének szerelmét?! Kálmán Imre operettjében ugyanis a legyőzhetetlen szerelem harcol a maga boldogságáért, épp ezért van közünk hozzá ma is. Mint minden jó darabban, ebben is, valaki elmulaszt, vét valamit, és a mű ennek további történetét meséli el. Hiteles helyzetekben hiteles állapotokra vágyom az emelt térben, amit színpadnak hívunk. Ez a tér, az Operettszínház színpada, mint más előadásaiban is, mai félelmeinknek, mai vágyainknak, mai reményeinknek, mai tartásunknak és persze mai esendőségünknek is lehetőséget nyújt a megmutatkozásra. - Verebes István

Főbb szerepekben: Fischl Mónika, Bordás Barbara, Homonnay Zsolt, Dolhai Attila, Stohl András, Mészáros Árpád Zsolt, Lehoczky Zsuzsa, Felföldi Anikó, Szendy Szilvi, Kékkovács Mara, Szabó Dávid, Peller Károly

Premier: 2014. február 21., Budapesti Operettszínház


Bársony Bálint - Aszlányi Károly - Lőrinczy Attila: AMERIKAI KOMÉDIA
zenés játék
Rendező: Somogyi Szilárd

New Yorkban vagyunk, az 1930-as évek második felében, a La Paz nevű luxushajó fedélzetén. Egy munkamániás, besavanyodott ifjú üzletasszony (Tony) és egy sármőr kalandor (Cole) viharos találkozásának lehetünk tanúi. A fordulatos történetről csak keveset szeretnénk elárulni, annyit azonban már most kiszivárogtathatunk, hogy a Monte Carlóba tartó tengeri úton rejtői figurák népesítik be a fedélzetet… Nagy pénzek forognak kockán, és aki csak teheti, labdázik a másik szívével... Mindeközben pedig a luxushajón tombol a swing, a jazz-történet máig élő, legfényesebb korszakának vérpezsdítő muzsikája. A Budapesti Operettszínház új bemutatójának zenéjét - a kornak megfelelő swinges, jazzes dallamok alapján - az Artisjus és Fonogram-díjas komponista és szaxofonművész, Bársony Bálint szerzi, aki a produkcióban maga is színpadra lép az általa vezetett zenekar élén. A librettót és a dalszövegeket Lőrinczy Attila írja, a harmincas évek nagy sikerű színpadi szerzőjének, Aszlányi Károlynak azonos című komédiája alapján.

Főbb szerepekben: Janza Kata, Dolhai Attila, Brasch Bence, Falusi Mariann

Premier: 2014. március 21., Átrium Film-Színház


Lehár Ferenc: A MOSOLY ORSZÁGA
operett
Rendező: KERO®

A mosoly országa a sokat emlegetett keleti kolorittal büszkélkedő vonulatba tartozó zenés színházi mű, akárcsak Puccini Pillangóasszonya vagy Kálmán Imre Bajadérja.
A más népek gyermekeinek szerelme-problémakör gazdagodik tovább a bőrszínek és a kulturális különbözőségek változatainak sokszor nehezen összebékíthető konfliktusain keresztül ebben az operettben. A bécsi arisztokrata lány és a kínai trónörökös szerelme romantikus mesének tűnik, de a XXI. században - ha csak a kis Bhután állam uralkodójának és az ő magánéletének problémáit elemezzük - a helyzet szinte alig más. A lényeg a társadalom elvárásaiban, a különböző megfelelési szándékok kötelezettségében, az egyén szabadságát oly sokszor korlátozó körülmények elfogadásában, vagy felrúgásában rejlik. Igazi, minden kötöttséget elmosó szerelemről, s ugyanakkor a felelősségérzet fontosságáról mesél ez a gyönyörű dallamokban gazdag, rendkívül érzékeny zeneiséggel megálmodott darab.

Koprodukció a Kolozsvári Magyar Operával

Főbb szerepekben: Boncsér Gergely, Vadász Zsolt, Frankó Tünde, Lukács Anita, Kerényi Miklós Máté, Kádár Szabolcs, Dancs Annamari

Premier: 2014. május 16., Budapesti Operettszínház

Lajtai Lajos: A RÉGI NYÁR
zenés játék
Rendező: Szabó P. Szilveszter

Szerelem, féltékenység, vonzások és választások, csalódás, emlékek..., felnőtté válás, érzelmek, érzések..., anyai aggódás..., egymásra találás..., népszerű dallamok, mára már "örökzöld" slágerek, parádés szereposztás... Mindez együtt, egy előadásban, Szabó P. Szilveszter rendezésében. Lajtai Lajos és Békeffi István eredetileg Fedák Sárinak írta a darabot, de végül az 1928-as bemutatón (Budai Színkör) Honthy Hanna játszotta nagyszerűen. Ezúttal színházunk örök primadonnája, Kalocsai Zsuzsa lesz Mária, a híres színésznő.

Főbb szerepekben: Kalocsai Zsuzsa, Oszvald Marika, Faragó András, Szendy Szilvi

Premier: 2013. november 15., Budapesti Operettszínház - Raktárszínház

Továbbra is látható lesz műsoron:
A Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Miss Saigon, a Mágnás Miska, a Veled, Uram!, a Viktória, a Menyasszonytánc, az Elisabeth, az Ördögölő Józsiás, a Rómeó és Júlia, az Oszi Boszi, a repülő nagyanyó, a Rebecca, a Musicalmesék, a Szép nyári nap, az Abigél, a Lili bárónő, a Tavaszébredés, az Erdei kalamajka, A kaukázusi krétakör és a Jövőre, Veled, Itt!

A színház előadásaira ide kattintva vásárolhat jegyeket!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024