Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Ingyen kávézhatunk 1 napig! A kávézók országos listája itt!

2018.03.20 Kovács Gergely

Ingyen kávézhatunk 1 napig! A kávézók országos listája itt!

Az ország több kávézójában is ingyen kávét kaphatunk 2018. március 21-én a Julius Meinl által a Költészet Világnapja alkalmából indított, rendhagyó kezdeményezés részeként.

Pár napja az új budapesti őrületről a Pálcás Túró Rudis gofriról , a Body Kiállításról és a Hófehérke musical országos turnéról írtunk. Most pedig egy újabb izgalmas programot ajánlunk.

A globális kezdeményezés mögött, a Julius Meinl, mint a bécsi kávépörkölő és a bécsi kávéházi kultúra nemzetközi nagykövete áll. Hagyományainak megfelelően a céget erős kötelékek fűzik a költészethez, hiszen a bécsi kávéházi kultúra nem csupán egy sajátos életmódot jelent, hanem a művészekre és írókra gyakorolt inspiráló hatása is közismert. Hagyományteremtő szándékkal, idén Magyarország is csatlakozott a felhíváshoz.

"Harminckét éves lettem én - meglepetés e költemény csecse becse: ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam." Biztos sokaknak ismerősen cseng a fenti idézet, József Attila: Születésnapomra című verséből. Nem véletlen, hogy ez az idézet lett az egyik hívószava, a Julius Meinl Költészet Világnapja alkalmából indított, rendhagyó kezdeményezésének is.


Csatlakozz ha szereted az INGYENES programokat!

Ne hagyd ki a JÁTÉK menüpontunkat sem, ahol többek között könyvet nyerhetsz.

A Fizess Verssel bemutatja: “Költészet és Zene”

Egy vers a kedvenc költődtől, vagy saját ihletésű sorok? Mi mindkettőt nagyra értékeljük: engedd szabadon szárnyalni a benned rejlő művészt, rendelj egy csésze gőzölgő kávét*, meríts belőle ihletet és Fizess Verssel** — 2018. Március 21-én, a Költészet Világnapján! (A résztvevő helyek listájáért görgess le. :) )

Idén a finom kávén kívül azonban még mást is nyerhetsz soraiddal: Készíts egy fotót versedről, majd töltsd fel a www.meinlcoffee.com weboldalra. A 10 leginspirálóbb költemény íróját 2 db JP Cooper koncertjeggyel jutalmazzuk! Figyeld a www.meinlcoffee.com weboldalt, hogy megtudd, a döntősök közé jutottál-e! Tarts velünk JP Cooper nemzetközileg elismert énekes és dalszövegíró koncerjére! Premier: 2018. május.

*A kampány a koffein tartalmú és tejes alapú kávétípusokra vonatkozik úgy, mint a ristretto, az espresso, a dupla espresso, az espresso macchiato, az americano, a cortado, a cappuccino, a cafe latte, a latte macchiato, vagy a Melange.
A felhívás nem vonatkozik teákra, növényi alapú tejitalokra (szója, mandula stb.) valamint olyan kávékra, melyben alkohol van, pl.: írkávé.
A promóció kizárólag 2018. március 21-én érvényes. 

**Amennyiben nem saját verssel szeretnél fizetni, kérünk, hogy jelöld meg azt is, kitől származik a vers, vagy idézet. 

A "Költészet és Zene"’ nemzetközi felhívás részleteit keresd a www.meinlcoffee.com weboldalon, vagy az asztalokon kihelyezett cédulatartó dobozokon. 

Résztvevő helyszínek: 
BUDAKESZI
Jókenyér, 2092 Fő út 134.

BUDAPEST
Akvárium, 1051 Erzsébet tér 12.
Anker klub, 1062 Anker köz 1-3.
Átrium Park Étterem, 1138 Váci út 45
Brad&Co., 1112 Németvölgy út 150.
Café Park, 1117 Irinyi József u. 4-20.
Cziniel Cukrászda és Kávéház, 1033 Nánási út 55.
Dunapark Kávéház, 1137 Pozsonyi út 38.
Első Pesti Rétesház, 1051 Október 6. utca 22.
Európa kávéház 1055 Szt. István krt. 7-9.
Gerbeaud Kávéház 1051 Vörösmarty tér 7-8.
Jókenyér, 1126 Istenhegyi út 23.
Kiosk, 1052 Piarista köz 2.
Knorr Budapest étterem (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 1238 Helsinki út 105.
Lipóti Pékség, 1053 Egyetem tér 5.
MKB Pepperhouse, 1134 Kassák Lajos utca 18.
MKB Pepperhouse, 1056 Váci utca 38.
Nem adom fel Café, 1082 Baross u. 86.
Office Garden étterem, 1117 Alíz utca 2.
Platz étterem, 1051 Szt. István tér 4-5.
Rózsavölgyi Szalon, 1052 Szervita tér 5.
Science Park étterem, 1117 Irinyi József u. 4-20.
SE Balassa utca étterem (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 1083 Balassa utca 8.
SE Nagyvárad Téri Elméleti Tömb étterem, 1089 Nagyvárad tér 3.
Szecesszio, 1054 Honvéd u. 3.
T.G.I. Fridays Étterem, 1062 Oktogon tér 3.
T.G.I. Fridays Étterem, 1062 Váci út 1./Westend City Center
Urban Betyár, 1051 Október 6. utca 16-18.
Vian Café Bisztró Bazilika, 1051 HERCEGPRÍMÁS UTCA 15.
Vian Café Gozsdu Udvar, 1061 KIRÁLY UTCA. 13/C
Vian Café Liszt Ferenc tér, 1061 LISZT FERENC TÉR 9
XVIII. Kerületi Szakrendelő (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 1183 Thököly út 3.

Ha nem akarsz lemaradni a hasonlóan jó programokról, akkor csatlakozz a Programajánló oldalhoz! 

CELLDÖMÖLK
Lipóti Pékség, 9500 Szentháromság tér 6.

CSONGRÁD-BOKROS
Mars étterem (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 6648 I. kerület

DUNAFÖLDVÁR
Marcipán Cukrászda, 7020 Béke tér 3.

EGER
Lipóti Pékség, 3300 Érsek u. 2.

GÖDÖLLŐ
Jókenyér, 2100 Petőfi Sándor tér 4-6.

GYŐR
Irodalmi Kávézó, 9026 Egyetem tér 1.
Lipóti Pékség, 9028 Jereváni út 23-25.
Lipóti Pékség, 9021 Arany J. u.31./a.
Lipóti Pékség, 9026 Rónai Jácint u. 1.
Lipóti Pékség, 9023 Kodály Z.u.42./a.
Petz Aladár Kórház, 9023 Vasvári Pál u. 2-4.

KAPOSVÁR
Lipóti Pékség Kaposvár 7400 Ady E.u.2.

KECSKEMÉT
Knorr Bremse új (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 6000 Georg Knorr u. 8.
Lipóti Pékség, 6000 Korona u.2./Malom Plaza

KOMÁROM
Mylan étterem (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 2900 Mylan utca 1. 

MISKOLC
Miskolci Kórház (GYEK, Csillagpont), 3526 Szentpéteri kapu 72-76.

MOHÁCS
Vágóhíd Mohács (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 7700 Pick Márk u. 1. 

MOSONMAGYARÓVÁR
Monarchia Kávéház, 9200 Jókai utca 8.

NAGYKOVÁCSI
Amerikai Nemzetkközi Iskola 2094 Nagykovácsi utca 12.
Jókenyér, 2094 Kossuth Lajos u. 71.

NYÍRBÁTOR
Coloplast Nyírbátor (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 4300 Coloplast u.2. 

PAKS
Lipóti Pékség, 7030 Dózsa György út 20.
Lipóti Pékség, 7030 Barátság út 3.

PÁPA
Lipóti Pékség, 8500 Kossuth L. u.22.

PÉCS
Lipóti Pékség 7632 Megyeri út 76./ Pécs Plaza
Lipóti Pékség 7621 Citrom u.7.

PILISSZENTIVÁN
Jókenyér, 2084 Erzsébet Ipari park 4.

RÁCALMÁS
Hankook étterem (A, B épület) (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 2459 Hankook tér 1.

SZEGED
A'capella, 6720 Kárász utca 6.
Kis Virág Cukrászda, 6720 Klauzál tér 8.
Lipóti Pékség 6720 Széchenyi tér 16. 
Lipóti Pékség 6720 Tisza Lajos krt.39.
Nagy Virág Cukrászda, 6720 Klauzál tér 1.
Pianino, 6722 Londoni körút 3.Pick Szeged központi (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 6725 Szabadkai út 18.

SZÉKESFEHÉRVÁR
DENSO (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 8000 Holland fasor 14.
Grundfos GMH 3 - Szfv (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 8000 Holland fasor 15.
Grundfos GMH 4 - Szfv (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 8000 Holland fasor 15.

SZEKSZÁRD
Lipóti Pékség, 7100 Kiskorzó tér 3.

SZENTGOTTHÁRD
Opel étterem (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 9970 Füzesi út 15.

SZOLNOK
Stadler Szolnok (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 5000 Bánki Donát u. 55

SZOMBATHELY
Luk Savaria (1,2 épület) (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 9700 Zanati út 31.
Markusovszky étterem, 9700 Markusovszky Lajos u. 3.

TATABÁNYA
Coloplast pdc Tatabánya (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 2800 Kerék út 4. 
Grundfos GMH 1 - Tatabánya (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 2800 Búzavirág u. 14
Grundfos GMH 2 - Tatabánya (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 2800 Búzavirág u. 14
Turul Cafe&Étterem, 2800 Fõ tér 6.

VESZPRÉM
Continental Veszprém (zárt üzemi egység - kizárólag az ott dolgozóknak), 8200 Házgyári út 6-8.

Ne hagyd ki a cikk alatti kapcsolódó híreket sem, és a JÁTÉK menüpontban található nyereményjátékokat is ajánljuk. KÖNYVET nyerhetsz.
A kapcsolódó hírekben is találsz INGYENES programokat!

Ha nem akarsz lemaradni a hasonló hírekről, akkor csatalakozz hozzánk!

Ha nem akarsz lemaradni 1 játékunkról vagy izgalmas hírről sem, akkor a Facebook oldalunkon válaszd a MEGJELENÍTÉS ELSŐKÉNT gombot. Így elsőként értesülhetsz a játékainkról és híreinkről.

• Dr Csernus horoszkóp elemzése
• VIRSKY Ukrán Népi Együttes turné 2018-ban Magyarországon - Jegyek és ...
• A Hófehérke musical az Arénában! Jegyek és szereposztás itt!
• Ittál már sült teát? Most kipróbálhatod a Frupka sült teát!
• Clear Coffee - Színtelen kávé! Próbáld ki INGYEN!
• Két hétre INGYENES lesz a Szépművészeti Román csarnoka!
• Túró Rudis és Oreos pálcás gofri az új őrület! Próbáld ki INGYEN!
• Ingyenes vezetéstechnikai tréning indul! Jelentkezz te is!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024