Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

INGYENES programok is lesznek 2016-ban a Szarvasi Vízi Színházban

2016.04.17 kovacsad

INGYENES programok is lesznek 2016-ban a Szarvasi Vízi Színházban

A Szarvasi Vízi Színház 2016-os programjában számos remek előadás lesz látható. Az ingyenes előadások repertoárján a Vers a víz fölött és Dal a víz fölött programsorozat mellett újdonságként megjelenik a Film a víz fölött is, melynek keretében a magyar mozi ünnepelt színészeivel találkozhat a közönség.

A Szarvasi Vízi Színház 2016-os programjában számos remek előadás lesz látható. Az idei nyár programja több lábon nyugszik. Az elsőt a nagy hétvégi előadások jelentik, ezek teremtik meg ugyanis az anyagi alapot a hétköznapi, ingyenes előadásokhoz. Utóbbiak között a már hagyományossá vált Vers a víz fölött és Dal a víz fölött programsorozat mellett újdonságként megjelenik a Film a víz fölött is, melynek keretében a magyar mozi ünnepelt színészeivel találkozhat a közönség. 

A musical és operett rajongókat idén is több előadással várják, ugyanis érkezik a Légy jó mindhalálig musical és a Mágnás Miska valamint a Hello, Dolly! és visszatér az évek óta sikerrel futó Monte Cristo grófja is. A repertoárt szinesítve jön a Boeing, Boeing és a Charley nénje valamint a vörös bestia is. Emellett a Rómeó és Júlia is megelevenedik egy táncelőadásban és a GHYMES frontemberének zenéjével jön az Álmos legendája.

Az előadásokra már elkezdték a jegyek értékesítését! Jegyvásárláshoz kattintson ide!

• Monte Cristo grófja musical a Szarvasi Vízi Színházban 2016-ban - Jegyek itt!
• Meseautó musical a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
• Evita a Margitszigeten - Jegyek itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024