Két hétre INGYENES lesz a Szépművészeti Román csarnoka!

Kelt: 2018.03.18 MTI

Két hétre INGYENES lesz a Szépművészeti Román csarnoka! Több mint hetven év után először lesz látható a Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnoka.

Több mint hetven év után először lesz látható a Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnoka, amelyet március 15-től húsvétig ingyenesen megtekinthet a közönség - jelentette be a csarnok hétfői sajtóbejárásán az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán hangsúlyozta: a Román csarnok felújításával a magyar kultúrpolitika egyik súlyos adósságát sikerült törleszteni. A Szépművészeti Múzeum egyik legszebb termét még a második világháború idején zárták le és a kijavítatlan háborús sérülések miatt mostanáig nem is nyitották meg.

A Liget Budapest projekt keretében felújították és korszerűsítették a múzeum épületét is; az intézmény történetében ez volt az eddigi legjelentősebb rekonstrukció - jegyezte meg a miniszter.

Balog Zoltán elmondása szerint a múzeum átfogó rekonstrukciójára és a több ezer műtárgy költöztetésére 15 milliárd forintot biztosított a kormányzat, ebből 8,3 milliárdot tett ki a Román csarnok helyreállítása.

A csaknem 900 négyzetméter alapterületű, egy középkori bazilika belső terét megidéző terem falfestményeinek megújításán egy éven át mintegy 70 restaurátor dolgozott, akik 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá. A munkálatok során 1500 liter konzerválóanyagot és csaknem 100 kilogramm különböző színű pigmentet, valamint 5,5 kilogramm aranyat használtak fel. Ezek mellett a múzeumi tér korszerű hűtési-fűtési, valamint modern világítási rendszert is kapott.

Csatlakozz ha szereted az INGYENES programokat!


MTI Fotó: Mónus Márton

A múzeum átfogó felújítása 14 ezer négyzetmétert érint, ami az épület alapterületének mintegy negyven százaléka - közölte Balog Zoltán.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hozzátette: a beruházásnak köszönhetően a Román csarnokkal együtt csaknem 2000 négyzetméterrel nőnek a kiállítóterek és a műtárgyraktáraknak is félezer négyzetméterrel több hely jut majd. 

Mint elmondta, a következő hónapokban visszaköltöznek a Szépművészeti Múzeum 19. század előtti gyűjteményei, majd az egész épület október 25-én nyílik meg a látogatók előtt egy Leonardo-kiállítással, amelynek a szintén most helyreállított, eddig nem látogatható Michelangelo-terem ad otthont.

Szintén kiállítótér lesz az eddig irodaként működő, mostanra rekonstruált Schickedanz-terem, míg a Román csarnok melletti, frissen felújított tér a múzeumpedagógiát szolgálja majd - emelte ki Baán László.

A Román csarnok helyreállításáról készült videó a https://goo.gl/xRv1Tv linken tekinthető meg.

NE MARADJ LE EGY NYEREMÉNYJÁTÉKUNKRÓL VAGY HASONLÓAN IZGALMAS HÍRÜNKRŐL SEM!

Ha nem akarsz lemaradni 1 játékunkról sem, akkor a Facebook oldalunkon válaszd a MEGJELENÍTÉS ELSŐKÉNT gombot. Így elsőként értesülhetsz a játékainkról és híreinkről.

Ne hagyd ki a  cikk alatti kapcsolódó híreket sem!

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Helpi néven indult egy új mindenkinek hasznos Facebook közösség!
Mindenkinek szüksége van olykor 1-1 dologban baráti segítségre. Bútor pakolás, elugrani a postára, egy fuvarra, stb. Erre nyújt megoldást az új Facebook csoport.
Ingyenes libegőzés vár az édesanyákra!
2018 egy napján ingyen libegőzhetnek az édesanyák.
BODY Kiállítás 2018-ban Budapesten! Jegyek itt!
2018. február 15-től újra Budapesten a BODY kiállítás. A látványos és különleges kiállításra már árulják a jegyeket.
Zorán koncert 2018-ban Budapesten - Jegyek itt!
Zorán koncert 2018. november 11-én Budapesten a Budapesti Kongresszusi Központban. Jegyek itt!
István, a király 2018-ban a Budapesti Operettszínház sztárjaival Baján - Jegyek itt!
Az István, a király 2018 augusztus 24-26. között Baján a Petőfi-szigeten lesz látható a Budapesti Operettszínház sztárjaival. Jegyek már kaphatóak! Dolhai Attila, Szabó P. Szilveszter, Gubik Petra, Polyák Lilla, Kerényi Miklós Máté, Mészáros ...
Alföldi Róbert Volpone rendezése Jordán Tamással egy estére Budapesten látható - Jegyek itt!
Alföldi Róbert Volpone rendezése Jordán Tamás főszereplésével 2018. július 3-án Budapesten látható. Jegyek itt!
Szűzőrség a mozikban! NYERJ 2 JEGYET!
Egy vígjáték nyitja a májust a mozikban. Nyerj 2 jegyet a premier előtti vetítésre!
Fenyő Miklós koncert 2018-ban a Margitszigeten - Jegyek itt!
Fenyő koncert 2018-ban is a Margitszigeten! Ne maradj le a Margitszigeti Szabadtéri Színpad hangulatos helyszínén megrendezésre kerülő koncertről. Soha abba ne hagyd címmel és sztárvendégekkel vár a koncert.

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK