m3D néven 3D adás indul Magyarországon!

Kelt: 2012.06.18

m3D néven 3D adás indul Magyarországon! Június 25-én az MTV Zrt.-MTVA elindítja Magyarország első 3D televíziós csatornáját. Az m3D kísérleti adása a londoni olimpia záró ünnepélyéig, augusztus 12-ig lesz látható - jelentették be sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese a tájékoztatón ismertette: a kísérleti adást egyhetes próbasugárzás előzi meg június 18-tól, majd 25-én indul a műsorfolyam. Az m3D csatorna július 1-jéig a MinDig TV ingyenes adásában látható Budapest körzetében, majd július 2-ától a programhoz csatlakozó országos kábeltelevíziós hálózatokon is elérhetővé válik a műsora.

A 3D-s élményhez arra alkalmas televízióra van szükség, ezekből ma mintegy 150 ezer található Magyarországon - hangzott el a tájékoztatón.

Rákay Philip, az MTV Zrt. programigazgatója, az m1, m2 intendánsa elmondta: a kísérleti sugárzás ideje alatt nemcsak sportesemények, hanem ismeretterjesztő és dokumentumfilmek, természetfilmek, valamint koncertek is láthatók lesznek a műsorban.

Rákay Philip közölte azt is, hogy a londoni olimpiát a világ mindössze 12 országában sugározzák 3D-ben, így például Anglia, Franciaország, az Egyesült Államok, Kína és az Arab Emirátusok mellett Magyarországon is.

Szabó László Zsolt kiemelte, hogy a magyar közszolgálati média megújulási folyamatban van - tartalomban és műszaki értelemben is -, és ennek a megújulásnak fontos lépcsőfoka a 3D-s kísérleti adás. Emlékeztetett, hogy a szélesképernyős, 16:9 arányú adást, valamint a HD minőségű adást is a közszolgálati média vezette be Magyarországon.

Kérdésre válaszolva az MTVA vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a 3D-s közvetítések jogdíja töredéke az olimpiai közvetítésekért fizetett díjnak, és az együttműködő partnereknek köszönhetően a kísérleti sugárzás az MTVA számára nullszaldós. A projektben az Antenna Hungária Zrt. és a Samsung Electronics Magyar Zrt. vesz részt.

A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a Cinema Cityvel kötött megállapodás értelmében több fővárosi és vidéki moziban is látható lesz az m3D csatorna adása.

Láthatják a magyar könnyűzenei élet legfrissebb koncertjeit a Republic együttestől kezdve az Omega 2012-es szuperkoncertjéig.

Esténként többek közt egészestés rajzfilmeket, koncerteket, a Wim Wenders által rendezett, az Európai Filmakadémia díjával jutalmazott táncfilmet, Koncsalovszkij fantasyfilmjét, a Diótörőt, vagy Michael Flatley Lord of the Dance előadásának 3D-s ősbemutatóját ajánljuk figyelmükbe.

Forrás: MTI és MTV

Megosztás: IWIW

Kapcsolódó hírek:

Omega 50 - Jubileumi nagykoncert - Budapest Papp László Sportaréna Jegyek itt!
A vége felé tart az 50. születésnapját ünneplő Omega együttes jubileumi turnéjának első etapja, amelynek keretében három részből álló, szimfonikus zenekar részvételével összeállított műsort adnak elő vidéki városokban. A zenekar ...
Agárdi Pop Strand 2012 műsor és jegyek itt!
2012-ben is megnyitja kapuit az Agárdi Pop Strand, amely idén is a megszokott minőségi koncertekkel várja az élő zene szerelmeseit. Demjén Ferenc, Neoton Família, Edda, R-Go és még sok más meglepetés várja a nézőket.
Éneklő fehér idegenek Budapesten! Jegyek itt a Voca Peoplere!
Budapesten a Kongresszusi Központban lesz látható a látványos show. A jegyárak sem magas, így biztos, hogy teltház fogadja a híres csapatot. A kék szereplőkből álló Bleu Man Group után most itt az újabb őrület a falfehér énekesek a Voca People, ...
Szentpétervári Balett: Diótörő 2012-ben a Budapesti Kongresszusi Központban! Jegyek itt!
A Szentpétervári Fesztivál Balett 2012-ben a Diótörővel, A hattyúk tavával és a Csipkerózsikával várja a Budapesti Kongresszusi Központban az érdeklődőket! Jegyek már kaphatóak a grandiózus előadásokra.
Szentpétervári Fesztivál Balett 2012: Csipkerózsika! Jegyek a Budapesti Kongresszusi Központba!
Csipkerózsika története elevenedik meg Csajkovszkij zenéjével a Budapesti Kongresszusi Központban 2012. november 10-én. A Szentpétervári Fesztivál Balett előadására már árulják a jegyeket.

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

LEGOLVASOTTABB HÍREK