Nyomorultak 100. előadás a Madách Színházban - Jegyek itt!

Kelt: 2017.10.10 kovacsad

Nyomorultak 100. előadás a Madách Színházban - Jegyek itt! Les Misérables – A nyomorultak 100. előadás 2018. január 16-án kerül megrendezésre a Madách Színházban. Jegyek itt!

Alain Boublil és Claude-Michel Schönberg Les Misérables – A nyomorultak című musicaljét 2015 augusztusában Szegeden, 2016 áprilisában pedig a Madách Színházban mutatták be. A Victor Hugo regénye alapján készült musical zenéjét Claude-Michel Schönberg szerezte, az eredeti francia szöveget pedig Alain Boublil és Jean-Marc Natel írta. Eredetileg albumként jelent meg, az első színpadi bemutató 1980-ban volt Párizsban, a Palais des Sports-ban. Cameron Mackintosh angol producer kezdeményezésére 1983-ban angol nyelvre fordították. A darab 1985. október 5-én debütált a West End-en.

A Madách Színház sikertörténetéhez hozzátartozik A nyomorultak. Az 1999-ben bemutatott darab - szintén Szirtes Tamás rendezésében - 200-nál több előadást ért meg. A 2016 áprilisa óta műsoron lévő előadás kevesebb, mint két év alatt éri el a 100-as számot, ebből 7 teltházas előadást a Szegedi Szabadtéri Színpadon játszottunk, esténként 4000 néző előtt.

Les Misérables – A nyomorultak 100. előadás 2018. január 16-án kerül megrendezésre a Madách Színházban.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A musical szereposztása:

Jean Valjean: Miller Zoltán / Tóth Attila / Zöld Csaba
Javert: Feke Pál / Egyházi Géza / Debreczeny Csaba
Enjolras: Nagy Balázs / Fejszés Attila
Marius: Borbély Richárd / Solti Ádám
Fantine: Vágó Bernadett / Baranyai Annamária
Cosette: Foki Veronika / Tóth Angelika
Eponine: Tóth Andrea / Simon Boglárka
Thénardier: Nagy Sándor / Weil Róbert
Thénardierné: Balogh Anna / Sáfár Mónika
Püspök: Csengeri Attila / Vikidál Gyula

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Macskák musical 2018-ban a Budapesti Kongresszusi Központban - Jegyek itt!
A Macskák musical 35 éve látható Budapesten a MAdách Színházban. A 35 éves születésnapi előadást 2018 március 25-én tartják a Budapesti Kongresszusi Központban.
Andrea Bocelli koncert 2017-ben Budapesten az Arénában - Jegyek itt!
Andrea Bocelli koncertet ad 2017. november 25-én is Budapesten a Papp László Sportarénában.
Csillaghullás lesz novemberben! Ne hagyd ki!
A Leonidák meteorzápor novemberben látványos hullócsillagokat tartogat számunkra. Ráadásul már a délutáni órákban.
Hamarosan nyit a Városligeti Műjégpálya! Látogasd meg 2017-ben is! Jegy és bérlet árak itt!
Hamarosan újra vár a Városligeti Műjégpálya. Indul a 2017/2018-as szezon.
Felnőtt JátszóParty az Elevenparkban! Csak 18 év felett! NYERJ 2 JEGYET!
Magyarország legnagyobb beltéri játszóháza kinyitja kapuit a kikapcsolódni, szórakozni vágyó felnőtteknek is! 2017. november 30-án várják a játékos felnőtteket.
Hrutka Symphonic koncert! Jegyek itt! NYERJ 2 JEGYET!
Hrutka Róbert koncertje a Hrutka Symphonic 2017. december 2-án a Budapesti Kongresszusi Központban kerül megrendezése.
Álomutazó a BOK Csarnokban - Jegyek és dalok itt!
Álomutazó musical 2017 decemberében Budapesten a régi SYMA Csarnokban Stohl András, Szabó Győző, Schell Judit, Zséda (Zsédenyi Adrienn), Keresztes Ildikó, Falusi Mariann, Ábel Anita, Hajdu Steve, Radics Gigi, Varga Viktor főszereplésével! Jegyek már ...
Zámbó Jimmy dalaiból készül a Jimmy musical!
A Sziget Színház 2018-ban mutatja be a Még élni akarok - Jimmy musicalt. Az előadás bemutatójának időpontját még nem hirdették ki!

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK