Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Óbuda napja 2015 - Programok itt!

2015.04.17 Kovács Gergely

Óbuda napja 2015 - Programok itt!

Újból ünnepre készül Óbuda. 2015. május 2-án a kerület talán legérdekesebb napját szerteágazó programjai teszik igazán különlegessé, izgalmassá. Kicsik-nagyok is találhatnak kedvükre való szórakozást, sportolási lehetőséget és koncerteket. A rendezvény során olyan előadók lépnek fel a különböző helyszíneken, mint például Halász Judit, Tóth Vera, Palya Bea, Deák Bill Gyula, a Random Trip, a Hősök, a Mary Popkids, Keresztes Ildikó vagy Mahó Andrea és Csengeri Attila.

Óbuda Napja a helyi közösségek ünnepe is, remek alkalom arra, hogy az itt élők együtt töltsenek egy napot. A kerület több pontján kiváló programok sora ad lehetőséget, hogy az emberek még szorosabbra fűzzék a szálakat egymás között.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának támogatásával rengeteg ingyenes program várja a látogatókat. A rendezvény fő színtere a Fő tér és környéke, a Szentlélek tér, a Zichy-kastély udvara, a Kubuci kert, valamint a Kórház utca. Ezen kívül családi programokkal, színpadi előadásokkal, kézműves kirakodóvásárral, civil udvarral, közbiztonsági bemutatóval és sportrendezvényekkel várjuk az érdeklődőket Csillaghegyen, Békásmegyeren, Kaszásdűlőn, a 3K-ban, Pünkösdfürdőn, a Római parton, a Krúdy-negyedben és a Gázgyári lakótelepen is.

A Fő téren Katlan Tóni konyhája, a Cziniel cukrászda, kávézó, fröccsözde, Ráhel flódnija, Lermon Bár, Panyolai pálinkák és házi sörfőzdék kínálatai csábítják a látogatókat. A gyerekeket bábautomata, Mackó Műhely, Kádár Ferkó Fotószínháza és Halász Judit várja. Délben,az ünnepélyes díjátadó keretében Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere adja át az Óbuda Díszpolgára címet,a Pro Óbuda Díjat, az Óbuda Kultúrájáért Díjat, az Óbuda Sportolója Díjat és a Hidegkúti Nándor Emlékplakettet. Itt este a Hősök, a Mary Popkids és a Random Trip csábítja a helyszínre a fiatalokat, amely egy műfaji határokon átívelő improvizációs koncertsorozat, amelyben a hazai könnyűzene huszon-harmincéves generációjának legnagyobb nevei fordulnak meg. Az igazán remek zenészekből álló csapat ebben a felállásban kifejezetten Óbuda Napjára állt össze:Fábián Juli – ének, Ligeti György (WeAreRockstars, Žagar) – gitár, ének, Zságer Balázs (Žagar) – billentyűk,Kama(Mary PopKids) – ének, Eckü (Hősök) – rap, Zahár Fanni (SoulClap Budapest) – fuvola, Bata István (Sena, Fábián Juli &Zoohacker) – basszusgitár, DJ Q-Cee(VinylWarriorz) – lemezjátszó, beatbox, Delov Jávor (Turbo) – dob. A szomszédos Kubuci-kertben és Zichy-udvarban a nap folyamán a Chalaban, az Esti Kornél és Frenk lépnek színpadra. Az Esernyős- Óbudai Kulturális és Információs Pontban kerül sor Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a Fellini Római Kultúrbisztró „Római P'Art 14.” című pályázatának ünnepélyes díjátadó ünnepségére.

Kaszásdűlőn a 3K-ban és környékén is sok színes program lesz: többek között kutyabemutató Korom Gáborral, a Fabula Bábszínház előadása, és Alma Flamenca koncert, este pedig Tóth Vera lép a színpadra. Ugyanitt a Művész placcon lesznek kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak: nemezelés, gyöngyfűzés, bőrözés, fazekasság, tűzzománcozás, origamizás, vesszőkarika fonás és babakészítés.

Békásmegyer ad helyszínt a Közbiztonsági napnak, ahol lesz rendőrségi kutyás bemutató, katasztrófavédelmi bemutató és itt adja át az Óbuda Közbiztonságáért-díjat Kelemen Viktória alpolgármester is. Az este Deák Bill Gyula koncertjével zárul.

Csillaghegyen a kézműves foglalkozások mellett lesz veterán autó kiállítás, hagyományőrző népi játékok, cirkusziskola, villamosutazás Csaba bácsival és kémia sátor látványos bemutató kísérletekkel. Itt kóstolhatjuk meg idén is Csillaghegy tortáját a Cserfalvi Cukrászda jóvoltából. A színpadon többek között Palya Bea, este pedig a Keresztes Ildikó korbácsolja fel a hangulatot.  

A Gázgyári lakótelepen lesz Nosztalgia-show, operett műsor, a Kórház utcában Óbudai Mozaik szabadtári kiállítás, a Krúdy-negyedben pedig megszámlálhatatlan irodalmi, zenei és kulináris élvezet várja az arra látogatókat: kiállítás, koncertek, vendéglátás, velocipédesek, verklimuzsika, konflis utazás, kamufon - verklis karaoke.

Az Óbudai piknik keretében május 2-án különböző helyszíneken Anyák napi kézműves foglalkozás és óriásbuborék show mellett felavatásra kerül a petanque (francia golyós társasjáték) nemzetközi versenyekre is alkalmas pályája, Egész nap íjászat, interaktív játszótér, Zorb játékok, mászóvár, veteránautó bemutató és zenés koktélbusz is várja az érdeklődőket. A gyerekek lovagolhatnak, de megcsodálhatják a huszárfelvonulást is. A bátrabbak vízre is szállhatnak, hiszen a túrakajakok, túrakenuk, sárkányhajók mind arra várnak a Dunán, hogy az óbudaiak kipróbálják milyen érzés a folyóval együtt létezni. Megcsodálhatják az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred „Óbuda” nevű aknamentesítő hajóját, a Dunai Vízi Rendészet hajóját, a Katasztrófa Védelem tűzoltó hajóját és Óbuda-Békásmegyer Közterület Felügyelet hajóját.

A kerület múzeumainak többsége az Óbuda Napja keretében ingyenesen látogatható így többek között az Óbudai Múzeum, és Goldberger Textilipari Gyűjtemény is, a helyi vendéglők zöme pedig ezen a napon kedvezményekkel kedveskedik.

A helyszínek házigazdái is ismerősek lesznek, hiszen az egyes helyszíneken Barabás Éva, Rákóczi Ferenc, Pintácsi Viki, Rátonyi Krisztina, Görög Zita és Lukácsházi Győző várja a szórakozni vágyókat.

A részletes programmal kapcsolatban kérjük látogasson el az obudanapja.hu oldalunkra!

Csatlakozz ha szereted az INGYENES programokat!

 

Óbuda Napja 2015.
Május 2. szombat

Fő tér
A NAP HÁZIASSZONYA: BARABÁS ÉVA
9.15 Harrer Pál szobrának koszorúzása

10.00-22.00
Gasztronómiai kalandozások
Katlan Tóni konyháján át a kemencében sült lepényeken keresztül a Kolbicéig, Cziniel Cukrászda,
kávézó, fröccsözde, Ráhel flódnija, Lemon Bár, Panyolai pálinkák és házi sörfőzdék kínálatai
csábítják a látogatókat.

10.00-19.00
Gyerekeknek és örök gyerekeknek
Vitéz László Bábautomata – Vitéz László jelenetek, Ottokár állatmeséi, a Sárkány hőskölteményei,
Csiga úr bánatos monológjai, Bölcs Bagoly áriái…
Kádár Ferkó Fotószínháza, Füttyös Gyurka
A kellemes időtöltéshez, a hagyományos századfordulós hangulathoz hozzájárulnak az ipar- és
népművészeti kirakodó vásár portékái és a kocsikázás a korbeli lovas hintón.

Esernyős
Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont
Fő tér 2., www.esernyos.hu, www.facebook.com/esernyos

10.00 Óbudai-Békásmegyer Önkormányzata és a Fellini Római Kultúrbisztró
„Római P’Art 14.” című pályázatának ünnepélyes díjátadó ünnepsége
A díjakat átadja: Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere
A díjátadót követően a pályázatra benyújtott képek vetítése az Esernyős falán.

13.00 Kockás abrosz, jó kadarka
Író-olvasó találkozó Gálosfai Jenőné helytörténeti íróval, az óbudai németség, és más helyi népcsoportok
hagyományainak őrzőjével, több helytörténeti munka sikeres szerzőjével, az Óbuda
Kultúrájáért Díj birtokosával.

13.00-tól zárásig Virtuális séta a régi Óbudán
Válogatás a Kiscelli Múzeum fényképtárából – vetített kiállítás az Esernyős falán.

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Krúdy Gyula Könyvtára

Fő tér 5., Tel.: + 36 1 368 8476
Óbuda Napja alkalmából május 2-án rendkívüli nyitva tartással – 10.00-16.00 óráig – várja
látogatóit.
Aznap a könyvtárban negyedévre szóló ingyenes tagság váltható, mellyel a könyvtár valamennyi szolgáltatása igénybe vehető, kipróbálható.
Programok a könyvtár udvarán:

11.00 Kézműves foglalkozás a Palinta Társulattal

14.00 Az elvarázsolt fazék – a Batyu Színház előadása

Kórház utca
Óbudai mozaik – szabadtéri kiállítás
Válogatás a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjteményből

9.15 A kiállítást megnyitja: Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere
ésFeledy Balázs művészeti író

Játszótér átadás
A csillaghegyi Akácfa utcai játszótér ünnepélyes átadása

16.00 A játszóteret átadja Kelemen Viktória alpolgármester,
közreműködik a Kerek zenekar

16.00-18.00 A csillaghegyi Makovecz bölcsőde és a Hunyadi utcai
Pitypang Művészeti Óvoda pedagógusainak vezetésével kézműves foglalkozás

Szentlélek tér

10.00 Kezdődhet a mulatság – Halász Judit koncert

11.30 Langaléta Garabonciások és a kurta lábú közönség találkozása

12.00 Ünnepélyes díjátadó
Az Óbuda Díszpolgára címet, Pro Óbuda Díjat, Óbuda Kultúrájáért Díjat, Óbuda Sportolója Díjat
és a Hidegkúti Nándor Emlékplakettet átadja: Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere

13.00 EthnosounddjembeworkshopCheikhIbrahimaFall (Ibro) vezetésével
14.00 Kincső Néptáncegyüttes – Táncbéli tánc-szók
Nagy László ihletett sorait választotta új műsorának címéül a Kincső Néptáncegyüttes.
A műsor címével utal arra, hogy a zene és a szó elválaszthatatlan egység, melyet a tánc kelt
életre. Táncaikhoz hét évszázad legszebb verseiből válogattak irodalmi idézeteket, így tisztelegve
a sokrétű magyar kultúra előtt.
Közreműködik: Bor Viktor színművész
Zenei kíséret: Horváth Balázs és zenekara

16.00 Hősök

18.00 Mary Popkids

20.30 Random Trip
A Random Trip egy műfaji határokon (pop, rock, jazz, hiphop, blues, elektro stb.) átívelő
improvizációs koncertsorozat, amelyben a hazai könnyűzene huszon-harmincéves
generációjának legnagyobb nevei fordulnak meg. A koncertsorozat vezéregyéniségei Delov
Jávor, a Turbo dobosa, valamint DJ Q-Cee, a VinylWarriorz lemezlovasa, akik körül minden
alkalommal változó társaság zenél.
A kifejezetten Óbuda Napjára összeállított csapat:
Fábián Juli – ének, Ligeti György (WeAreRockstars, Žagar) – gitár, ének, Zságer Balázs
(Žagar) – billentyűk, Kama(Mary PopKids) – ének, Eckü(Hősök) – rap, Zahár Fanni (SoulClap
Budapest) – fuvola, Bata István (Sena, Fábián Juli &Zoohacker) – basszusgitár, DJ Q-Cee
(VinylWarriorz) – lemezjátszó, beatbox, DelovJávor (Turbo) – dob


Zichy udvar
Kobuci kert

15.00 Chalaban
17.00 Esti Kornél
19.30 Frenk

Civil udvar
Játékudvar elfeledett, csalafinta játékokkal
A kerületi civil szervezetek bemutatkozása: Elveszett Állatok Alapítvány, Magyar Origami Kör,
Gézengúz Alapítvány – Cseppek Háza, Ész-Agy Ganz Ifjúsági Műhely, Otthon Segítünk Alapítvány,
Kamasztér Alapítvány, Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület, Összefogás Óbudáért Egyesület,
OMSZ Csillaghegyi Mentőállomás, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Vöröskereszt Budai Régió
III. kerületi Szervezete, Kiss Áron Magyar Játék Társaság, Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság,
Szent Margit Rendelőintézet – szűrővizsgálatok: vérnyomás- és pulzusmérés, vércukor- és koleszterinmérés,
In Body testösszetétel mérés, táplálkozási tanácsadás, tüdő állapotának felmérése, anyajegyszűrés

Egészségkörút Óbudán – Mammográfiai szűrés május 2-án, 9-15 óra között.
Az ingyenes vizsgálatra regisztráció szükséges: +36 1 250 21 70 / 1132 mellék.
Helyszín: Szent Margit Kórház, Bécsi út 132. B. épület II. emelet

Csillaghegy napja (Mátyás király út)
A NAP HÁZIASSZONYA: GÖRÖG ZITA

Kémia sátor Látványos bemutató kísérletek, kvíz kérdések a mindennapi kémiai jelenségekről

10.00 Palya Bea – Altatok
11.00 Puskás Péter alpolgármester köszöntője
Csillaghegy tortája a Cserfalvi Cukrászda felajánlásával
(Receptje letölthető: cserfalvicukraszda.hu)

11.40 Kis Göncöl
A műsor ideje alatt Soós Csaba és barátai kísérik a kis táncosokat.

12.00 A helyi általános iskolák előadásai
Fodros Általános Iskola és Csillaghegyi Általános Iskola

13.00 Magyar Népmese Színház: Hetvenkedő János

13.45 Bűvészprodukció

14.20 Gólyalábas előadás a közönség bevonásával

15.30 Méhes Csaba és a BrassintheFive: Brass-Hu-Morzsák
„Best of” összeállítás a társulat különböző előadásaiból: pantomim, élő muzsika és mindent
elsöprő vizuális humor.

17.00 Berecz András mesél
A Kossuth-díjas mesemondó varázslatos mesevilága ízes magyar tájszólással.

18.15 Göncöl Néptáncegyüttes műsora és táncháza Csiki Gergely néptáncpedagógus vezetésével.
A műsor ideje alatt Soós Csaba és barátai kísérik a táncosokat.
20.00 Keresztes Ildikó koncert

10.00-18.00 KÍSÉRŐ PROGRAMOK
Veterán autó kiállítás, hagyományőrző népi játékok, cirkusziskola: zsonglőrködés, bűvészkedés.
Kézműves foglalkozások: fonás-szövés, kerámiázás, kosárfonás, papír megmunkálás, tűzzománc.
Villamosutazás Csaba bácsival: drámajáték, szórakozás gyerekeknek és játékos kedvű felnőtteknek
a villamoson Uhrin Csabával. Indulás: minden egész órában

Békásmegyer (Csobánka tér)
Közbiztonsági nap – Békásmegyeri Piknik
A NAP HÁZIASSZONYA: PINTÁCSI VIKI

10.00 Rendőrségi kutyás bemutató

11.30 Katasztrófavédelmi bemutató

14.00 Rendőrzenekar

14.15 Megnyitó

14.30 Az Óbuda Közbiztonságáért-díj átadása
A díjakat átadja: Kelemen Viktória alpolgármester

15.30 Braunhaxler Dalkör

16.30 Kiskalász Zenekar – Salátamánia

17.30 Langaléta Garabonciások

18.30 Deák Bill Gyula koncert

A rendezvény ideje alatt a Közösségi Ház udvarán a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági- és
oktató programja várja a gyermekeket.
Egész nap vidámpark, lovas és motoros járőrök, szakmai sátrak, vetélkedők.
A rendezvény ingyenes.

Gázgyári lakótelep (Sujtás utca)
A NAP HÁZIASSZONYA: RÁTONYI KRISZTINA
PROGRAMOK

10.00 A gázgyári Almáskert Óvoda óvodásainak műsora

11.00 Rutkai Bori Banda koncert

14.00 Az óbudai idősklubok tagjainak műsora:
Cherry Dance Táncegyüttes, Idősek Klubja Néptánccsoport

14.30 ZumbaLászló Erikával (füves pálya)

15.00 Ünnepi köszöntőt mondés almás pitével kínálja a vendégeket:
dr. Gallóné Nagy Judit, a Szociális Szolgáltató Főosztály vezetője

15.30 Nosztalgia show: Mahó Andrea és Csengeri Attila

16.30 Operett műsor: Lukács Anita, Vadász Zsolt és Benkóczy Zoltán

10.00-18.00 KÍSÉRŐ PROGRAMOK
Kézműves játszóház, arcfestés, légvár, kisvonat, büfé
Védőnői sátor: Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata színes, tartalmas programot kínál az
egészséges életmód jegyében minden korosztály számára: védőnői szűrések, vérnyomásmérés,
látásélesség vizsgálat, fogászati prevenció, helyes táplálkozás, kreatív játszósarok

Kaszásdűlő (Pethe Ferenc tér)
A NAP HÁZIGAZDÁJA: RÁKÓCZI FERENC

10.00 Kutyabemutató Korom Gáborral
A Tükör módszerből láthatnak ízelítőt a Népszigeti Kutyaiskola vezetőjével.

11.00 Fabula Bábszíbház: A bátor nyulacska zenés bábjáték.

13.45 A Welldance Sporttánc Egyesület bemutatója

15.00 Alma Flamenca koncert
A flamenco tánc és zene fonódik össze a magyar népzenével és népdalokkal.

17.00 Smart kid, shito, guard bemutató
Gyerek és felnőtt harcművészet, és felnőtt utcai önvédelem Szénási Zsolt 8. Dan nemzetközi
instruktor bemutatásában.

17.30 Nylon Group
A Belgiumban Young Talent-díjjal kitüntetett formáció élményszínházi előadása.

19.30 Tóth Vera (a 2008-as Megasztár győztese, Artisjus-díjas énekes) koncertje
KÍSÉRŐ PROGRAMOK:

10.00 – 18.00 Művész placc: kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak: nemezelés,
gyöngyfűzés, bőrözés, fazekasság, tűzzománcozás, origamizás, vesszőkarika fonás, babakészítés

10.00 – 18.00 Vásárosok: tűzzománc apróságok, gyöngy ékszerek, fazekas termékek vására.
A rendezvény ideje alatt a büfében fagylalt, csapolt sör, különleges sütemények kaphatók.

Tavasz a Krúdy-negyedben
„Meg kell adni, nem utolsó dolog zongoraverkli mellett mulatni május elsején!” (Krúdy Gyula)
Zene, irodalom, kiállítás, vendéglátás, velocipédesek, verklimuzsika, konflis utazás, kamufon
verklis karaoke, sakk, újságok, nyugágyak várják a Krúdy-negyedbe látogatókat.
További információ: facebook.com/krudynegyed; obudaitarsaskor.hu

A NAP HÁZIGAZDÁJA: LUKÁCSHÁZI GYŐZŐ

Óbudai Társaskör kertje (Kiskorona utca 7.)

11.00-13.00 gábli zenével, irodalommal
Muzsikál a Kék-Duna Koncert-szalonzenekar
Krúdy Gyula írásait felolvassa: Tasnádi Bence
A gábliról, Einspänner (virsli lecsós szószban, ropogós parasztkenyérrel) 550 Ft
aKéhli Vendéglő gondoskodik

15.00-16.00 Tavaszi muzsika – Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjai

Óbudai Népzenei Iskola kertje (Mókus utca 20.)

11.00-19.00 Kerti koncertek, daltombola, hangszersimogató és bütykölde

Tanuló utcai színpad

10.00-11.00 Nyáridéző Muzsika – az Andor Ilona Ének-zenei Általános és Alapfokú
Művészeti Baptista Iskola kórusa és hangszeres növendékei

13.00-14.00 Népzene – az Óbudai Népzenei Iskola tanári zenekara

14.00-15.00 Kávéházi dallamok – Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes

16.00-17.00 Régi magyar sírós-vigadós tangós dixi– Canarro zenekar

17.00-18.00 Promenádzene – Óbudai Kamarazenekar

19.00-22.00 Utcabál – Hot Jazz Band

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (Korona tér 1.)
KIÁLLÍTÁSOK (Ezen a napon díjtalanul látogathatók.)
„A jó kalmár a világ jótevője” – Két évszázad a magyar kereskedelem történetéből

14.00-15.00 TÁRLATVEZETÉS
„Vendéget látni, vendégnek lenni” – Vendéglátás-történeti állandó kiállítás

16.00-17.00 TÁRLATVEZETÉS
„Nekem soha nem volt otthonom” – Krúdy Gyula budapesti életének színterei
Látványraktár
Reklámtáblák
Gulyáságyú és rohamsisak – A Nagy Háború gyomornézetből
„Hideget meleg szívvel” – 70 éves a Mirelite (időszaki kiállítás)

15.00-16.00 TÁRLATVEZETÉS
Solymosi Xénia tervezőgrafikus kiállítása

PROGRAMOK

10.00-18.00 Századfordulós hangulatú fotók készítése a látogatókról

10.00-14.00 és 15.00-18.00 Gyerekfoglalkozások – készítünk gyógyteát, reklámtáskát,
teasüteményt, fakanálbábot, hajtogatunk szalvétát, keresünk múzeumi kincset
10.00-16.00 Nyomozás a békebeli Budapesten (6-100 éves korig) – játékos családi kalandtúra

Bicajszigeten
10.00-18.00 Go!Buda Kerékpár Egyesület kerékpár átvizsgálás, tanácsadás, gyorsszerviz


További helyszínek
Kassák Múzeum
1033 Budapest, Fő tér 1., Zichy-kastély, Tel: 1 368 7021 www.kassakmuzeum.hu
Nyitva: szerda-vasárnap 10.00-17.00
Geometrikus kirakós gyerekeknek
Múzeumunkban a POLIUNIVERZUM játékcsaláddal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A színes geometrikus formákkal a kirakós játékok mintájára lehet dolgozni. A látás, tapintás,
érzékelés finomítása mellett a játék a logikai összefüggések felismerését segíti, a térlátást és
ezen keresztül a matematikai készségeket is fejleszti.
Ezen a napon a múzeumba a belépés ingyenes.

Óbudai Platán Könyvtár
1031 Budapest, Arató Emil tér 1. (bejárat a Kadosa utca felől)
tel.: 439-0936, www.platankonyvtar.hu
Nyitva: hétfő 12.00-18.00, kedd 10.00-19.00, szerda zárva, csütörtök 10.00-19.00, péntek
12.00-18.00, minden páratlan hét szombatján 10.00-14.00
Óbudai anzikszok – fotókiállítás megnyitó
Németh Kriszta kiállítását 2015. április 30-án 17 órakor megnyitja Szeifert Natália képzőművész,
író-költő. Németh Kriszta szinte már divatjamúltnak tűnő analóg technika felé fordulva
szűkebb életterét, Óbudát mutatja be, hol dokumentarista nyersességgel, hol szinte anziksz-
szerű kompozíciókban.

Óbudai Múzeum
1033 Budapest Fő tér 1., tel: 250-1020 www.obudaimuzeum.hu, titkarsag@obudaimuzeum.hu A
múzeum keddtől vasárnapig, 10 és 18 óra között látogatható.

„Óbuda – Egy város három arca” – az Óbudai Múzeum állandó kiállítása. Az interaktív elemekkel
gazdagított tárlat Óbuda történetének három jelentős korszakát, három egymástól markánsan
elkülöníthető arcát, a középkori királyi, királynéi székhelyet; a Zichy korszaktól a szanálásig
tartó kort, valamint a város mai arcát, a panelvilágot eleveníti meg. A kiállítási egységeket a
macskaköves óbudai utca köti össze.

Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia története – időszaki kiállítás
Április végén új időszaki kiállítás nyílik az Óbudai Múzeumban „Óbudai Szent Péter és Pál
Főplébánia története” címmel. A kiállítás röviden bemutatja a Szent Péter és Pál Plébánia,
egyházközség és templom újkori történetét, emellett szemlélteti a vallás közösségi erejét; a
mindennapi életet meghatározó szerepét valamint szent helyeit és kegyhelyeit is.

Tárlatvezetés: 05.02. 10.00
„Hátamon a zsákom” Családi felfedező túra az Óbudai Múzeum környékén. Óbuda önálló
felfedezése több állomáson keresztül.
A játék időtartama: 60 perc.
Óbuda Napja alkalmából május 2-án a múzeum állandó és időszaki kiállításai ingyenesen látogathatóak,
a tárlatvezetések ingyenesek.

Goldberger Textilipari Gyűjtemény
1036 Lajos u. 136-138. tel.: +36 1 250-1020 , e-mail: titkarsag@obudaimuzeum.hu,
www.goldbergermuzeum.hu; textilmuzeum.hu. Nyitva tartás: kedd-vasárnap: 10-18 óra, hétfő: zárva

„A Goldberger…” a Goldberger Textilipari Gyűjtemény állandó kiállítása.
Az Óbudai Múzeum–Goldberger Textilipari Gyűjteménye állandó kiállításának célja, hogy emléket
állítson az 1784-ben, Goldberger Ferenc által alapított és több mint 200 éven át fennállt
textilgyár történetének. A néhány fős manufaktúraként induló üzemet a család egymást követő
generációi modernizálták, termékeivel világhírű vállalattá fejlesztették. Az államosítást követő
évtizedek már csak nevében őrizték meg a gyár egykori fényét. A kiállítás a gyár fejlődésének
bemutatása közben számos interaktív elem segítségével teszi megérthetővé a textilnyomás
technológiáját.

Tárlatvezetés 05.02. 13.00
Óbuda Napja alkalmából május 2-án a múzeum állandó kiállítása ingyenesen látogatható, a
tárlatvezetések ingyenesek.

Óbudai Piknik
Aquincum-Mocsáros
(1031 Budapest, Gladiátor utca Családi pihenőpark, www. mocsarosegyesület.hu)

9.00 „Ébresztő, Mocsáros!” Tóth László hintóján zenés ébresztő és hívogató a Mocsáros-dűlő
utcáin

10.00 Mocsáros tanösvény túra, vezetéssel és bemutatóval

10.30 Bábszínház gyerekeknek

11.00 Beszélő babakezek – Zentai Kata babajelbeszéd foglalkozása

11.30-12.30 Anyák napi kézműves foglalkozás

12.30-14.00 Családias piknik ebéd a játszótéren (Korlátozott számban szabadtéri főzési
lehetőséget biztosítunk.)

15.00 Óriásbuborék show

16.00 Hastáncbemutató

Felavatjuk a park új attrakcióját, a petanque (francia golyós társasjáték) nemzetközi versenyekre
is alkalmas pályáját
Egész nap: íjászat, interaktív játszótér, Zorb játékok, mászóvár, veteránautó bemutató, zenés
koktélbusz

Péterhegy

(Péter-hegy, Mészkő park, Mészkő utca 22813/1 hrsz., www.haromhegyek.hu)

10.15 Kerületi iskolák mazsorett bemutatója

11.00 Bábszínház

14.00 Néptánc bemutató

17.00 Zene minden mennyiségben

Egész nap: hivatásos vadász mesél azokról a vadakról (róka, vaddisznó), amik egyre nagyobb számban
vannak jelen környezetünkbe, kutyatréner tanácsai a kutyatámadások elkerülésére, az Elveszett Állatok
Alapítvány Vizsla Fajtamentő Csoportja örökbefogadó napot tart, állatorvos válaszol a kérdésekre,
trambulin, embercsocsó, sumo, kézműves foglalkozások, az új ágaprítógép bemutatása és hasznosítási
lehetőségei, kávézó sátor a beszélgetésekhez, GAZ66 1T12M típusú gépjármű és gulyáságyú

Békásmegyer-Ófalu
A Boldog Salamon Kör szervezésében
(1038 Budapest, Iskola utca és Szent József Ház, www.bekasmegyer-ofalu.hu)

12.00 focibajnokság a Templom téri szabadidőparkban

14:00 helyi fellépők produkciói

15.30 Tárkány Művek koncert

17.00 Kincső Néptáncegyüttes

19.30 Utcabál a BlackwaterBullfrogzenekarral

Egész nap: az Óbudai Képzőművészek közös kiállítása a Szent József Házban a T-Art Alapítvány
szervezésében, bemutatkozik az Ófalu Közösségi Kert, kirakodóvásár, ugrálóvárés a Schieszl
Vendéglő kínálata az Iskola utcában

Csillaghegyi vurstli
A Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület szervezésében
(1039 Budapest, Mátyás király út lezárt szakasza és a TIC parkolója)
Ugrálóvár és rodeó bika, lufihajtogató bohóc, házi sörkóstoló, pálinka bemutató, édes élmény
gyerekeknek, őstermelő termékbemutató, kézműves bemutató

Csúcshegy
A Menedék a Csúcshegy Barátainak Egyesület szervezésében
(1037 Budapest, Solymárvölgyi rét, Solymárvölgyi u. 80-90. házszámokkal szembeni szabad zöld terület)

12.00-14.00 Gyerek lovagoltatás, íjászat, ugrálóvár, trambulin

14.00 Ebéd

16.00 Zenekarok fellépése

17.00 Lovas felvonulás, huszárok érkezése

18.00 Lovas birkózás

19.00 Koncert
Pünkösdfürdő
Fővédnök: Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere
HALÁSZLÉFŐZŐ VERSENY
A halászlé tájegységenkénti, országonkénti számtalan elkészítési módjai között valami mindig
közös: a hal és a víz. A többi hozzávaló minőségét és mennyiségét a nép- és a családi hagyományok
szabják meg. Ezen a fesztiválon ebből kínálunk ízelítőt.

FŐZŐVERSENY
A Duna-parton felállított bográcsok körül sürgölődnek a csapatok, hogy végül az elkészült étel
remekek a zsűri elé kerülhessenek. Munkahelyi, baráti, családi csapatok jelentkezését várjuk.
További részletek a www. romaifurdo-se.hu honlapon.
Zsűri: Opóczky testvérek – mesterszakácsok

SZÍNPAD

11.30 Apacuka zenekar koncertje gyerekeknek

13.00 Óbudai Sportegyesületek a színpadon BKV Sport Centrum: JuJitsu és HipHop, Óbudai WDSE

14.00 Göncöl táncrét – bemutató és közös tánc a Göncöl Néptáncegyüttes tagjaival, kísér
Soós Csaba és barátai

14.30 Főzőverseny eredményhirdetése
Közreműködik a Csillaghegyi Általános Iskola mazsorett csoportja

15.30 Erős emberek a Duna-parton fekvenyomó verseny eredményhirdetése

16.00 Groovehouse koncert

17.30 LuckyBulls– linedance club western táncosok a színpadon

18.30 Tropical a Duna-parton – a hamisítatlan karibi hangulatról a LaMovidazenekar gondoskodik
Közben: Nagy születésnapi parti: Óbuda Napján születettek köszöntése
Műsorvezető és rendezvény házigazdája: Gaskó Balázs, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője

ÓBUDA VÍZRE SZÁLL
Dunára fel! A túrakajakok, túrakenuk, sárkányhajók mind arra várnak a Dunán, hogy az óbudaiak kipróbálják, milyen érzés a folyóval együtt létezni.
Diák vízi túrázók versengése
A vízi sport oktatásban részt vevő és a vízi túrázás hagyományaival bíró iskolák csapatainak
versenye elméletben és gyakorlatban.

LÁTOGATHATÓ HAJÓK A DUNÁN
Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred „Óbuda” nevű aknamentesítő hajója, Dunai
Vízi Rendészet hajója, Katasztrófavédelem tűzoltó hajója, Óbuda-Békásmegyer Közterület
Felügyelet hajója

EGYÉB PROGRAMOK
Duna-parti alkotósátor: kavics és képeslapfestés, társasjáték parti, erős emberek a Duna-parton
– szabadtéri fekvenyomó verseny – Rómaifürdő SE
Mini vidámpark, lacikonyha Janóval, halétel kóstoló

Sport Óbuda Napján
A Budai Akrobatikus Sport Egyesület (1033 Bogdáni út 1-3. a volt Harisnyagyár területén)
A társas emelések és dobások látványos bemutatója mellett, zenével, örömtornával, tornaeszközök kipróbálási lehetőségével várjuk a torna iránt érdeklődőket, újonnan létesült tornacsarnokukban.

Óbudai BrickFactory Baseball SE (Óbudai Baseball Aréna, 1031. Aranyos u 11.)
10.00-12.00 Lehetőség nyílik az ütőketrecben (dobógép ellen) az ütést kipróbálni, dobni igazi
baseball labdával, a jelentkezők létszámától függően csapatok kialakítására, és Magyarország
legjobb pályáján meccset játszani, profi Amerikában játszott edző segítségével.
15 30 ingyenesen megtekinthető az Óbuda – Apollo (szlovák) Interliga mérkőzés.

BKV Sport Centrum (Pünkösdfürdő)
A Magyar JuJitsu Szövetség idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját. Az edzésekhez folyamatosan
lehet csatlakozni. Várunk mindenkit, aki szeretne erősödni, ügyesedni, önvédelmet
tanulni, vagy megismerkedne a hagyományos japán fegyverekkel.
A sárkányhajózás nem olyan rég vált ismertté hazánkban, de már nemzetközi szinten is komoly
eredményeket értek el magyar hajók. A BKV Sport Centrumban a kajak-kenu mellett komoly
sárkányhajó és túraevezős élet zajlik. Ki lehet próbálni a sárkányhajót és a túrakenut is.

Óbudai WDSE (Pünkösdfürdő)
Egyesületünk Budapest legeredményesebb sportaerobik klubja. 100 versenyzővel készülünk
a 2015-ös hazai és nemzetközi versenyekre. Legjobbjaink kiemelkedő eredményeket értek el
világbajnokságokon és, 8 országos bajnoki címet nyertek 2014-ben. Bemutatónkkal szeretnénk
ízelítőt adni egyesületünk életéből.

Atlétikai Sportegyesület Római-fürdő (ASR Gázgyár, 1031 Sujtás u. 2-4.)
A sportpályán családi labdás versenyek, játékok várják az érdeklődőket.
10.00-tól tizenegyes rúgó verseny
10.15-12.00 labdás családi feladatok

Római Kalandpark (1031 Budapest, Szentendrei út 189., www.romaikalandpark.hu)
Mindenki családi jeggyel látogathatja a parkot, akár 1 fő esetén is. 
 

• Május 1-i programok 2015




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024