Omega kiállítás nyílik!

Kelt: 2018.11.18 kovacsad

Omega kiállítás nyílik! A 950 négyzetméternyi beépített területű tárlaton képeket, posztereket, az együttes tagjainak személyes tárgyait, ruháit, hangszereit láthatja majd a nagyközönség egészen jövő májusig. Az Omega kiállítás turnéra is indul majd.

Az Omega együttes 56 éves történetét képek és relikviák segítségével bemutató látványos kiállítás nyílik november végén a szentesi Koszta József Múzeumban - tájékoztatta a közgyűjtemény igazgatója pénteken az MTI-t.

Farkas László elmondta, hogy a Gyöngyhajú lány címet viselő művelődés- és rocktörténeti tárlat felidézi az együttes fontos pillanatait az 1962-es alakulástól egészen napjainkig, ugyanakkor képet nyújt a 20. század második felének Magyarországáról is. A 950 négyzetméternyi beépített területű tárlaton képeket, posztereket, az együttes tagjainak személyes tárgyait, ruháit, hangszereit láthatja majd a nagyközönség egészen jövő májusig - közölte a szakmber.

 A látogatók az Időrablók című nagylemez 3,65 méteresre nagyított borítóján keresztül léphetnek be a kiállítótérbe, ahol az első teremben az Omega-játszótér fogadja őket. A gyermekeket ott a számukra készült hangszerek várják. A moziarénában pedig a zenekarról készült dokumentumfilmeket, riportokat tekinthetnek meg az érdeklődők.

A kronologikus tematikát követő kiállítás első terme az 1962-es indulástól az Omega Red Star from Hungary című lemez 1968-as londoni megjelenéséig tartó időszakról szól. A következő egység a zenekar legsikeresebb korszakát, az 1970-es éveket idézi föl. A Léna teremben műhó ropog a látogatók lába alatt, a kiállítótérben pedig egy százéves orosz szánt, egy trojkát is elhelyeznek majd. Az Új Babilon terem a 80-as évektől a jelenig tartó korszakról szól és ott láthatók majd az együttes legsikeresebb koncertjeinek felvételei is - mondta a múzeumigazgató.

A tárlatot a múzeum szakemberei állították össze, együttműködve a zenekar tagjaival. Az anyag a tervek szerint Szentes után az országban több helyen is látható lesz majd - tette hozzá Farkas László.

Az Omega a 2018-as évet az Oratórium 2.0. turnéval zárja, majd 2019-ben Tűzvihar címmel országos aréna turnéra indul. Részletek és jegyek lentebb a kapcsolódó cikkekben!

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Omega koncertek 2019 - Jegyek az Omega Tűzvihar koncert turnéra itt!
Már most meghírdetésre kerültek az Omega koncertek 2019-es Tűzvihar turné állomásai. Az Omega Tűzvihar koncert turné Szeged, Veszprém, Zalaegerszeg, Debrecen, Sopron, Pécs, Nyíregyháza, Miskolc arénáiban biztosan látható lesz. Jegyek itt!
Omega Oratórium 2.0 koncert turné 2018-ban - Jegyek és helyszínek itt!
Az Oratórium 2.0 Zenével a hitért című Omega koncert országos tunéra indul az adventi időszakban.
Karthago 40 jubileumi koncert 2019-ben Budapesten az Arénánban - Jegyek itt!
A Karthago 40 éves jubileumi koncert 2019. április 13-án a Papp László Budapest Sportarénában kerül megrendzésre. Jegyárak és jegyvásárlás itt!
Terence Hill Budapestre jön 2019-ben - ITT láthatod majd őt!
Ismét Budapestre ékezik a legendás színész Terence Hill, akit a Bud Spencer filmek sztárjaként ismertke meg a nézők.
The Dire Staits Experience koncert 2019-ben Budapesten az Arénában - Jegyek a Dire Straits koncertre
The DIRE STRAITS experience koncert 2019. április 4-én Budapesten a Papp László Sportarénában. Jegyek itt!
Filmzenei koncert a Margitszigeten 2019-ben - Jegyek itt!
A Filmzene Fantáziai koncert 2019. július 27-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon csak egy alkalommal lesz látható.
50 éves a Táncdalfesztivál koncert 2019-ben az Arénában - Jegyek itt!
Az 50 éves a Táncdalfesztivál koncert 2019. január 12-én Budapesten az Arénában ismét a legjobb dalokkal várja a közönséget. Jegyvásárlás itt!
John Newman koncert 2019-ben a Strand Fesztiválon - Jegyek itt!
A John Newman koncert Strand Fesztiválon 2019 augusztusában kerül megrendezésre. Jegyek itt!

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK