Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Piramis koncert 2015-ben Budapesten - Jegyek itt!

2014.10.21 Kovács Gergely

Piramis koncert 2015-ben Budapesten - Jegyek itt!

2015. január 16-én Budapesten adnak koncertet a Barba Negrában.

A Piramis együttes a magyar rockzene történetének egyik legnagyobb legendája, soha magyar zenekar ekkora tömeghisztériát nem váltott ki mint ez az együttes. A Piramis 1975-ben alakult és rövidesen az ország legnépszerűbb zenekara lett. A Budai Ifjúsági Parkban tízezrek tomboltak, évente több száz koncertet adott a csapat az ország minden pontján, szabadtéri színpadokon, művelődési házakban, ifjúsági parkokban. Lemezeik több százezres példányszámban keltek el, Piramis őrsök alakultak, verseket írtak hozzájuk, a zenészek úgyszólván nem tudtak kimenni az utcára, mert láttukra leállt a forgalom.

A 2009-es év, a Piramis visszatérésének éve. Nagy fesztiválokról, városi rendezvényekről, művelődési házaktól és külföldről is érkeztek felkérések, amelyeknek mind szeretne eleget tenni a zenekar. 

2015. január 16-én Budapesten adnak koncertet a Barba Negrában. A Piramis koncertre már árulják a jegyeket. Jegyvásárláshoz kattintson ide!

A koncerten fellép Nyemcsók János, Závodi János, Gallai Péter, Vörös Gábor és Köves Miklós.

• EDDA koncert a Papp László SportArénában 2015-ben - jegyek és infók itt!
• Arnold Schwarzenegger Budapestre látogat 2015-ben a Siker-napra - Jegyek és ...
• Queen koncert Bécsben Adam Lamberttel - Jegyek a 2015-ös koncertre már ...
• Caramel koncert 2015-ben a Papp László Sportarénában! Jegyek és infók a 10 ...
• Sting & Paul Simon koncert 2015-ben - Jegyek a bécsi koncertre itt!
• TAP FACTORY show Budapesten 2015-ben! Jegyek itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024