Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Rákász Gergely karácsonyi koncert turné 2016 - Jegyek itt!

2016.08.01 kovacsad

Rákász Gergely karácsonyi koncert turné 2016 - Jegyek itt!

Rákász Gergely karácsonyi koncert turnéra indul. A Mozart Christmas Edition koncert Budapest, Békéscsaba, Szolnok, Kecskemét, Orosháza, Hódmezővásárhely, Sopron, Szombathely és még számos város közönségét kápráztatja majd el.

Rákász Gergely 15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, 2016-ig több mint 1000 fellépése volt Európa és Amerika nagyvárosaiban. Egyedi látásmódja fiatalos lendülettel tölti meg a komolyzenét. Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, melyben képzőművészet, tánc, és színészi játék segítségével tízezrekhez közelítette a műfajt és a hangszert. „Egy Koncert Kékben” című műsorát közel 30 000-en nézték meg szerte Európában. „Bachalley” projektjében, a világon először a művészi paletta két talán legtávolabbi végét kapcsolta össze, Bach fúgáit és a Street Dance-t. Hangversenyein nem csak varázslatos játékával, de a zenetörténet izgalmas és színes meséivel is rabul ejti közönségét. Hét szólóalbuma jelent meg. Szülővárosa Győr Kulturális nagykövete, Templomos lovag.    í

2016-ban Rákász Gergely Mozart Christmas edition címmel karácsonyi koncertturnéra indul. A turnéra már elkezdték a jegyek értékesítését!

Jegyinfók és jegyvásárlás itt!

Rákász a koncertről: Wolfgang olyan ember, aki elkezd mesélni egy viccet, aztán telefonon hívják, felkapja, megbeszél dolgokat, és ahogy hallgatom pontosan tudom, hogy most adja el egy darabját negyed áron mint megtehetné. Próbálnék segíteni, de leint, sír és nevet a hívás közben, majd félreteszi a telefont, leír egy fontosnak vélt zenei sort, megkeveri a rántást, aztán folytatja a viccet. Eszébe jut a telefon, felveszi, csodálkozik, hogy már senki nincs a vonalban, hosszan szidja az ilyeneket, áthúzkodja a zenét amit leírt, leír valami újat, majd veszi a kabátját és elrohan. Az ajtóból visszalép, befejezi a viccet, hangosan vihog rajta, és már ott sincs. Ajtó nyitva. Én meg ott maradtam az odaégett rántással a füstben, a vicc briliáns volt, amit áthúzkodott zseniális, kedvem volna zsebre rakni és ráírni a nevem, és amit újonnan leírt az is zseniális. 

Turnéállomások:

2016. december 2. Orosháza, Petőfi Művelődési Központ
2016. december 3. Békéscsaba Phadera Rendezvénközpont
2016. december 4. Hódmezővásárhely, Református Ótemplom
2016. december 5. Szolnok, Református Templom
2016. december 11. Budapest, Budapesti Kongresszusi Központ
2016. december 13. Székesfehérvár, Szent István Művelődésiház
2016. december 17. Kaposvár, Evangélikus Templom
2016. december 21. Sopron, Szent György Templom
2016. december 22. Mosonmagyaróvaár, Mosoni Szent János Templom
2016. december 23. Szombathely, Don Bosco Művelődési Központ
2016. december 28. Kecskemét, Evangélikus Templom
2016. december 29. Kiskunfélegyháza, Művelődési Központ
2016. december 30. Kiskunhalas, Református Imaház 

• Rákász Gergely koncert turné 2016 - Jegyek és turnéállomások itt!
• Sukhishvili Grúz Állami Népi Együttes 2016-os turné Magyarországon - ...
• Voca People turné 2016-ban Győrben, Szegeden, Debreceben és Budapesten - ...
• Palladio Orchestra 100 gitár koncert az Arénában - Jegyek itt!
• Vivaldianno új generációs 3D koncert az Arénában! Jegyek és videó itt!
• José Carreras koncert 2018-ban Budapesten - Jegyek az arénakoncertre itt!
• Diótörő látványshow az Arénában - Jegyek itt!
• Winter Wonderland - Karácsonyi koncert Sinatra dalokkal az Arénában - Jegyek ...




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024