Szabó Péter Áttörés 2 előadás 2017-ben az Arénában - Jegyek itt!

Kelt: 2017.03.10 kovacsad

Szabó Péter Áttörés 2 előadás 2017-ben az Arénában - Jegyek itt! Szabó Péter motivátor Áttörés 2 című előadásával várja közönségét Budapesten ismét a Papp László Sportarénában 2017. december 21-én.

Szabó Péter Magyarország legismertebb motivációs trénere, aki már számos tréninget tartott ezzel utat mutatva emberek százainak. Előadásai óriási sikert arattak már Európa szerte, sőt Ausztráliában is. 

Eloadását ajánlják kicsiknek, nagyoknak, sikereseknek és válságban levőknek is, hiszen gondolataiból sokat lehet meríteni és valóban motivációs tréningjei sok emberben indítanak el változást.

2016-ban minden eddiginél nagyobb vállalkozásnak tett eleget, ugyanis az Áttörés című előadásával megtöltötte az Arénát. A sikeren felbuzdulva idén az Áttörés 2 című előadásával várja közönségét Budapesten ismét a Papp László Sportarénában 2017. december 21-én

Jegyinfók és jegyvásárlás itt!


Az egésznapos programon több előadás is hallható lesz egy egy órás ebédszünettel.

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Csernus Imre est 2017! Jegyek itt a Csernus turnéra! Helyszínek itt!
Csernus Imre több városba is ellátogat. Hódmezővásárhely, Vác, Mezőkövesd, Cegléd, Kiskunhalas, Dabas, Gyula, Paks, Dunakeszi,Debrecen, Veszprém, Várpalota, Budapest és még számtalan helyszín része az országos turné első felének. Csernus ...
Charlie koncert turné 2017 - Jegyek itt!
A budapesti aréna koncert előtt Pécs, Győr, Kecskemét, Szombathely közönsége is élőben hallhatja Charlei dalait. A Charlie koncert turné 2017-es állomásai lentebb.
Robin Hood musical turné 2017 - Jegyek és helyszínek itt!
A Robin Hood musical Kovács Áron, Gesztesi Károly, Vastag Tamás és Gubik Petra főszereplésével Szeged, Győr, Veszprém és Pécs legnagyobb játszóhelyein lesz látható! Jegyek már kaphatóak!
Irigy Hónaljmirigy koncert 2018-ban a Papp László Sportarénában - Jegyek az IHM arénakoncertre itt!
Irigy Hónaljmirigy 2018. február 10-én Budapesten a Papp László Budapest Sportarénában.
Made in Hungaria musical Budapesten - Jegyek itt!
A legenda most visszatér, ugyanis a Made in Hungaria 2017. augusztus 31-én a Csillebérci Szabadtéri Színpadon lesz látható.
A király beszéde színpadon - Jegyek 1000 forinttól!
A király beszéde 2017. október 16-án egy előadás erejéig Budapesten a József Attila Színházban lesz látható.
Ákos a Strand Fesztiválon!
2017. augusztus 26-án Ákos is a Strand Fesztiválon lesz.
Caramel karácsonyi koncert az Arénában 2017-ben - Jegyek itt!
Caramel karácsonyi arénakoncert 2017. december 22-én Budapesten! Jegyek már kaphatóak!

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK