Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Sztárkarácsony 2017-ben is! Jegyek és fellépők itt!

2017.11.14 Kovács Gergely

Sztárkarácsony 2017-ben is! Jegyek és fellépők itt!

2017. december 18-án harmadik alkalommal lépnek fel a legismertebb hazai előadók a Kongresszusi Központban, hogy a közönséggel együtt ünnepeljenek.

2017. december 18-án harmadik alkalommal lépnek fel a legismertebb hazai előadók a Kongresszusi Központban, hogy a közönséggel együtt ünnepeljenek. - írja a KarácsonySzeretlek.hu

A karácsony elképzelhetetlen lenne azok nélkül a tradicionális és modern ünnepi dalok nélkül, melyeket a legnépszerűbb énekesek közvetítésével egy csokorba szed nekünk a Sztárkarácsony koncert. Idén a fellépők között lesznek többek között: Dolly, Kálmán György, Luigi, Majsai Gábor, Oláh Ibolya, Varga Miklós és lánya, Varga Vivien, Varga Viktor valamint Vikidál Gyula… Az előadókat pedig a Stúdió 11 Ensemble zenekar kíséri.

Az Ave Maria-t és Lennon Christmas című dalát Dolly tolmácsolásában hallgathatjuk meg, de megelevenednek a Betlehemi királyok is Kálmán György, Varga Miklós és Vikidál Gyula szereplésével. Mindemellett olyan modern kori klasszikusok is előkerülnek, mint Zorán Ünnep című szerzeménye Oláh Ibolya előadásában, és természetesen nem marad ki a palettából a Fehér Karácsony, a Christmas Time, a Legyen ünnep és még sok-sok más karácsonyi örökzöld sem.

3. Sztárkarácsony
2017. december 18. 20 óra 
Kongresszusi Központ  (Budapest, Jagelló út 1-3, 1123)

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!

Fellépők:
Dolly, Kálmán György, Luigi, Majsai Gábor, Oláh Ibolya, Varga Miklós és Varga Vivien, Varga Viktror, Vikidál Gyula

• Álomutazó a BOK Csarnokban - Jegyek és dalok itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024