Taiko Hungary japándob koncert 2016-ban Budapesten - Jegyek itt!
Az est folyamán az Egyesület tagjaiból alakult Taiko Hungary Együttes több mint 20 dobosa adja a ritmust, akik 2014-ben a Bakelit Multi Art Center Színpadán, 2015 tavaszán peidg az IBS-Színházban adtak nagy sikerű koncertet, és 2016-ban április 9-én a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban majd április 16-17-én ismét az IBS-en lépnek fel
Egzotikus zenei utazásra invitáljuk Önöket a japán cseresznyevirágzás ünnepének idején. A Taiko Hungary Japándob Egyesület dobosai egy nagyszabású japándob-koncert és az azt kísérő kulturális programok keretei között szeretnék Önöket vendégül látni az esten, ahol a dobosok egy igazi, tradícionális japán tavaszhozó ünnepet varázsolnak a színpadra.
Az est folyamán az Egyesület tagjaiból alakult Taiko Hungary Együttes több mint 20 dobosa adja a ritmust, akik 2014-ben a Bakelit Multi Art Center Színpadán, 2015 tavaszán peidg az IBS-Színházban adtak nagy sikerű koncertet, és 2016-ban április 9-én a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban majd április 16-17-én ismét az IBS-en lépnek fel.
Amikor 20 dob egyszerre megszólal, az egy olyan élmény, amit soha nem fognak elfelejteni. Már az első dobütés elfeledteti a külvilágot, az első hangtól kezdve egy mágikus utazásra készülhetnek, ami egy ősi világba repíti át a közönséget. A dobszó leginkább a szívverésre hasonlít, és a szív az élet és az erő jelképe mind a mai napig. A dobolás, pláne ha sokan dobolnak együtt, egy szent pillanat, egy igazi ünnep. Az ünnep szónak abban az értelmében, hogy közös élmény, ami összetart, összeköt.
• UFO cirkusz Budapesten a Moszkvai Cirkusz előadásában - Jegyek itt!
• Kosárlabda cirkusz Budapesten - Jegyek a Harlem Globetrotters showra itt!
• Vizi cirkuszi show Budapesten a Fővárosi Nagycirkuszban - Jegyek itt!