Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Tesztbeszéd - Interaktív személyiség teszt a Dumaszínházban! Jegyek itt!

2016.07.07 Kovács Gergely

Tesztbeszéd - Interaktív személyiség teszt a Dumaszínházban! Jegyek itt!

Lovász László új műsorában Aranyosi Péter, Badár Tamás, Kiss Ádám, Kovács András Péter, Hadházi László és még számtalan ismert stand-up előadó lesz majd vendég.

Mi is az a „Tesztbeszéd”?
Vadonatúj, interaktív előadás a Dumaszínázban
A Tesztbeszéd egy teljesen új formátumú, interaktív előadás, melyben a Dumaszínház legbátrabb fellépői azért állnak a színpadra, hogy a közönség „meztelenre vetkőztesse” őket!
Ez az új formátum persze némi magyarázatot igényel. A legfontosabb, hogy az előadóval kapcsolatos tesztkérdésekre elsőként mindig a közönség ad választ, tehát kiderül, hogy Aranyosi Pétert, Kőhalmi Zoltánt, Kovács András Pétert, Hadházi Lászlót, Badár Sándort vagy éppen Kiss Ádámot milyennek látják a nézők valójában!

És ez bizony nem feltétlenül egyezik azzal, amit ők magukról gondolnak!
Ez adja az előadás rendkívüli izgalmát, azt a lehetőséget, hogy fellépő és néző egymásra mosolyogjon, és megtudjunk még többet a hazai stand-up legnagyobbjairól.
A közönségnek semmi más dolga nincs, mint az egyes kérdéseknél a)-t vagy b)-t választani, és figyelni, hogy vajon a vendég hogyan reagál.
Aranyosi Péter szókimondó vagy diplomatikus?
Kőhalmi Zoltán precíz és alapos vagy inkább szétszórt?
Hadházi László verseket vagy híreket olvas szívesebben?
Badár Sándor óvatos sofőr vagy egy vadállat?
Kiss Ádám mindent eltervez előre vagy spontán?
Kovács András Péter filozofálni vagy barkácsolni szeret jobban?
Megannyi égető kérdés, és higgyék el, lesz meglepetés!
A vendégek azt gondolják, tudják magukról, milyenek. A nézők azt gondolják, tudják róluk, hogy milyenek. De vajon a kettő ugyanaz?

Ez csak a Teszbeszédben derülhet ki, hiszen ilyen formátumú beszélgetős műsor még nem volt!

Online jegyvásárlás ide kattintva!

Ha pedig a Dumaszínház egyéb előadásra szeretnél jegyet venni, akkor is jó helyen jársz. Online jegyvásárlás Dumaszínház előadásokra ide kattitva!


 




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024