Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Virtuózok 2016 Gálakoncert az Arénában - Jegyek itt!

2016.04.10 kovacsad

Virtuózok 2016 Gálakoncert az Arénában - Jegyek itt!

2016. június 5-én Virtuózok Gálakoncert a Papp László Sportarénában.

A Virtuózok második évad forgatása már zajlik – kilenc, átlagosan 90 perces részből, közöttük egy gálaestből áll majd. Az előválogatók során 2200 zenészből 81 résztvevő került ki három korcsoportban, akik megmutatkoznak a televízió képernyőjén is. A műsor 8 adását a Duna Tv közvetíti április 15. és június 3. között, minden péntek este. 2016. június 5-én Virtuózok Gálakoncert a Papp László Sportarénában.

A koncerten a fiatalokhoz vendégek is csatlakoznak majd, többek között Oláh Gergő, akit szintén egy tehetségkutatóban ismert meg az ország és idén a Dal című műsorban, Győz a jó című dalával, jutott a döntőig, mely cím, akár a Virtuózok jelmondata is lehetne.


Jegyinfók és jegyvásárlás itt!

Az elődöntőben a hangszeres zenészek és az énekesek zongorakísérettel indulnak. A középdöntősöket kamarazenekar kíséri, a döntőbe jutottakat pedig minden korcsoportban – tehát az általános iskolás, középiskolás és zenei felsőoktatásban résztvevő versenyzőket – a Nemzeti Filharmonikusok kísérik majd.

 

• Voca People koncert 2016-ban Budapesten a Kongresszusi Központban - Jegyek itt!
• Virtuózok koncert a Margitszigeten! - Jegyek itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024