150 évvel ezelőtt nyílt meg a Budavári Sikló!

Kelt: 2020.03.03 MTI

150 évvel ezelőtt nyílt meg a Budavári Sikló! Százötven évvel ezelőtt, 1870. március 2-án indult el a Budavári Sikló, korábbi nevén Budai Hegypálya, az alkalomból emléktáblát avattak az sikló Clark Ádám téri alsó állomásán hétfőn.

Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes az ünnepségen arról beszélt, hogy a Budavári Sikló is egy olyan időszakban született, amely a város kiemelkedő fejlődéssel és haladással teli korszaka volt.

A budapestiek számára mindig példaként szolgálhat a százötven évvel ezelőtti kor, amikor a fővárosiaknak a kontinensen az elsők között hozták el a legmagasabb színvonalú technikát - mondta. 

Dorosz Dávid kijelentette: a jelenlegi városvezetők számára is példamutató az a technikai innováció, bátorság és az életminőséget, közlekedést javító elköteleződés, amelyet az akkoriak képviseltek.

Fotó:  MTI/Szigetváry Zsolt
Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója felidézte: gróf Széchenyi István fia, Széchenyi Ödön kezdeményezte, hogy építsék meg a siklót. Kezdetekben még közösségi közlekedési célt szolgált és gőzhajtással működött. A Budavári Sikló 1944-ben bombatalálat érte, és akkor bontásra is ítélték. A BKV 1986-ra - korhűen - építette újjá a siklót, amely villamoshajtást kapott. Ma már turistalátványosságként működik, de azért közösségi közlekedési szerepet is betölt - közölte.

A Budavári Sikló Európában a második volt a franciaországi lyoni után. A budapesti különlegessége, hogy három kocsi egymás felett helyezkedik el, és így háromszor nyolc, azaz huszonnégy utast tud egyszerre szállítani.

Fotó:  MTI/Szigetváry Zsolt
A siklót 54 kW-os villanymotor hajtja, mind az indítás, mint a leállítás automatikus, a három méter átmérőjű hajtókerékkel működő vonóberendezés a felső állomásra került. A biztonságról úgynevezett rugóerő-tárolós fék gondoskodik, amely a kötél elszakadása esetén megállítja a járművet.


Fotó:  MTI/Szigetváry Zsolt

A világ második siklóját százötven évvel ezelőtt, 1870. március 2-án helyezték üzembe. Gróf Széchenyi Ödön 1867-ben a franciaországi Lyonban látott példa nyomán javasolta, hogy a budai Várhegy Duna felőli oldalán építsenek kötélvontatású hegyi vasutat. A 24 fő befogadására alkalmas sikló alsó állomása a Clark Ádám téren, az Alagút mellett, a felső a Várban, a Szent György téren van. A lépcsőzetesen egymásra épült három elemből álló két kocsi, az északi pályán futó BS1 "Margit" és a délin futó BS2 "Gellért" egy másodperc alatt másfél métert tesz meg a 95 méter hosszú, 50,55 méter szintkülönbséget leküzdő, 30 fokos lejtésszögű pályán. A háttérben középen a Budavári Palota kerítésén álló Turul-szobor.

Ne hagyd ki a cikk alatti kapcsolódó híreket sem, hiszen további érdekességeket olvashatsz!

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Semmelweis Egyetem lakossági tájékoztatója az új koronavírusról!
Lakossági tájékoztatót készített a Semmelweis Egyetem az új koronavírusról. A dr. Merkely Béla rektor által jegyzett dokumentum kitér egyebek mellett a koronavírus és az influenza hasonlóságaira és különbözőségeire, valamint részletezi az ...
Influencereket keresnek! Jelentkezz!
Ha van TikTok vagy Youtube vagy Insta oldalad amin legalább 3000 ember követ, akkor itt a helyed.
Ikerpárokat keresnek! Segíts te is!
Ha van iker ismerősöd, akkor segíts azzal, hogy ajánlod nekik a cikket.
Kávéiskola indul a Cafe Freiben szombatonként - Jegyek a kurzusokra itt!
Kóstoljon meg többféle, speciális kávét, sőt, tanulja meg többféleképpen elkészíteni! Hamar kiderül majd, hogy egyetlen apró kávészemben mennyiféle íz keveredik össze. A Cafe Frei kávék világában, szombatonként a Cafe Frei exkluzív ...
Szabadtéren a Pál utcai fiúk musical 2020-ban! Jegyek itt!
A Pál utcai fiúk musical 2020 nyarán szabadtéren is látható lesz! Jegyek A Pál utcai fiúk musical előadásokra itt!
A Pál utcai fiúk musical nyári turné - Jegyek és helyszínek itt!
A Pál utcai fiúk musical 2020 nyarán számos szabadtéri színpadon látható lesz. Jegyek és helyszínek itt!
Hair musical 2020-as turné - Jegyek és helyszínek!
Az ikonikus Hair musical 2020-ban országos turnéra indul. Jegyek és helyszínek itt!
FÉLÁRON utazhatunk a Budavári Siklón!
A Budavári Siklón minden nap 7:30 - 22:00 óra között közlekedhetünk.

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK