A Király - Péter Srámek koncert tunré 2024 - Jegyek és helyszínek itt!
A Király címmel Peter Srámek koncert turnéra indul 2024 őszén, hogy A Király sorozat dalait az ország élpben hallhassa Miskolc, Dunaújváros és Szolnok koncerttermeiben. Jegyek és helyszínek lentebb!
Peter Šrámeknek szinte a DNS-ében van a ’80-’90-es évek nosztalgikus hangzása, amely hallgatóját azonnal a magyar retro-pop klasszikusainak világába repíti. A szlovák származású, kivételes énekhanggal megáldott előadó karrierjében tavaly egy új fejezet nyílt, amikor az RTL+ „A Király” című sorozatában dalain keresztül (pl.: „Jöjj velem!”, „Ki vagyok én?”, „Forog a film”) megidézte Zámbó Jimmy emlékét és ezzel elnyerhette az idei év egyik Fonogram-díját.
A sorozattal azonos címre keresztelt, élő zenekaros turné Szlovákiában már óriási sikert aratott, melynek minden állomását kitörő örömmel fogadták a nézők. Magyarországon a BKK-koncert lesz az első Moziolyan fellépés, mely során az énekes nagyobb létszámú zenekarral mutatja be „A Király” című filmzenei album szerzeményeit, de természetesen Zámbó Jimmy legnépszerűbb felvételei is felcsendülnek majd
A Király címmel Peter Srámek koncert turnéra indul 2024 őszén.
Jegyárak és jegyvásárlás a koncertekre itt!
Helyszínek:
2024. október 6. Ócsa
2024. október 7. Debrecen
2024. október 10. Miksolc, Művészetek Háza
2024. október 28. Szolnok, Aba-Novák Agora
2024. november 19. Dunaújváros, Kultik