Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

A saját érdekedben címmel érkezik Samantha Downing új könyve! OLVASS BELE!

2023.02.21 Kovács Gergely

A saját érdekedben címmel érkezik Samantha Downing új könyve! OLVASS BELE!

Mesteri thriller az iskolai közösségek és a tanár-diák viszony viszontagságos működéséről az Elbűvölő feleségem szerzőjétől.

Teddy Crutcher elkötelezett oktatója a neves Belmont Akadémiának. Ugyan szigorú, de mindig következetes, és kizárólag diákjai érdekeit tartja szem előtt. Nem véletlenül nyerte el az Év Tanára-díjat sem. Ám Teddy szemlélete némileg eltér a megszokottól, különösen a tekintetben, hogy mit lehet, és mit szükséges megtenni, hogy tanulóit a helyes útra terelje. Teddynek ugyanígy megvan a maga nézőpontja arról is, miként kellene működnie a tanári karnak, és a maga részéről készen áll rá, hogy a legteljesebb titokban, a saját akarata szerint formálja át hőn szeretett iskolája sok évtizedes tradícióit.

Amikor egy napon Teddy egyik diákjának édesanyja holtan rogy össze egy iskolai ünnepségen, kezdetben senki sem gyanakszik, ám a jelek egyre inkább afelé mutatnak, hogy a munkaközösség elnökének halála nem szerencsétlen véletlen volt csupán, az események pedig olyan titkokat csalnak a felszínre, melyek végleg felborítják az iskola és az egész város életét.

Samantha Downing 2019-ben robbant be a köztudatba Elbűvölő feleségem című regényével, melyben mesteri thrillert szőtt a házastársi viszony nehézségei köré. A saját érdekedben az iskolai közösségek olykor viszontagságos működésébe enged betekintést, ahol sokszor csupán egy szikra kell, hogy lángra lobbanjanak a lappangó indulatok.

ONLINE RENDELÉS IDE KATTINTVA!

A könyvről mondták:
„Szellemes és izgalmas.” Caroline Kepnes

„Nem tudtam letenni: alig vártam, hogy kiderüljön, hogy mi lesz a vége.” B.A. Paris

„Samantha Downing sötét és fordulatokban gazdag thrillere végigvezeti az olvasót a Belmont Akadémia folyosóin. Itt sohasem lehet tudni, hogy kiben lehet megbízni, és kitol kell félni.” Megan Miranda

„Lenyűgöző és rendkívül eredeti. Egyszerűen ellenállhatatlan.” JP Delaney

„Samantha Downing nagyszerű író. Szerintem ez a könyve még az Elbűvölő feleségemen is túltesz.” Sarah Pinborough

„Samantha Downing fordulatos regénye egy magániskolában játszódik, ahol a gyilkosságok mögött izgalmas összeesküvések rejlenek, és mindenki hazudik. Ezek után mindig gyanakodva fogom méregetni a kávémat.” Gilly Macmillan

„Ez a könyv egyszeruen letehetetlen, és alig várom, hogy újra elolvashassam. Szerintem még a Belmont Akadémia minden hájjal megkent irodalomtanára, Teddy Crutcher is csillagos ötöst adna rá.” Chandler Baker

„Downing hajmeresztő iramot diktál ebben a fordulatos és izgalmas krimiben.” Lisa Unger

OLVASS BELE!
Néhány idézet a könyvből:

„Este, amikor egyedül van otthon, lemegy a pincébe. A kémcsövek az asztalon vannak, mind a három félig teli, és bedugaszolva. Felemeli azt, amelyiknek a címkéjén egy S betű áll. S mint Sonia. Az anyag, amit a kávéjába tett, új recept szerint készült. Elég régóta kísérletezik és játszadozik vele."

„A gyerek mindig is seggnyaló volt. Ezért nézi el neki mindenki a pimaszságát. Karácsonykor például rendre megajándékozza a tanárait. Teddynek még nem adott semmit, mert csak idén kezdett az osztályban, decemberben viszont ő is számíthat valamire. Tavaly Zach egy Montblanc tollal lepte meg a tanárait, amibe belegravíroztatta a nevüket. Crutcher látta őket a tanáriban, és határozottan emlékszik rá, hogy Sonia megjegyezte, még egyetlen diákjától sem kapott ilyen szép és figyelmes ajándékot, ami nem kis dolog, mert a belmontos diákok igazán nem spórolnak. Soniával ellentétben őt nem hatják meg az effélék. Nem fog megváltozni a véleménye Zachről, bármit is ajándékoz neki."

„A harmadik óra után Zach a telefonjára néz. Folyamatosan keringenek a pletykák, és nem lehet tudni, mi igaz belőlük, és mi nem. Csak az biztos, hogy Mrs. B.-t meggyilkolták."

„Az elbeszélgetést követő estét Teddy olvasással tölti. Nem kapcsolja be a tévét, sem a számítógépet, hanem előveszi Henry Miller Ráktérítő című regényét, és iszik hozzá egy pohár hideg tejet. Amikor Allison még otthon lakott, rendszeresen így töltötte az estéit, de az már régen volt. A nő úgy kúszik be a gondolataiba, ahogy a férgek a gyomrába."

„Vesz egy mély lélegzetet, és amikor kifújja, látja a leheletét. Ezt megismétli újra és újra. A párafelhő látványától egészen megnyugszik. Gyerekkorában is ezt csinálta a buszra várva. Egyik télen, amikor kilencéves volt, elromlott a házukban a kazán, és nem volt pénzük megjavíttatni. Odabent is látta a leheletét, és néha úgy tett, mintha cigarettát tartana a kezében, és dohányozna. Az anyja azt mondta, hogy a fázás csak egy tudatállapot. Pokrócokba csavarta őt, és azt tanácsolta neki, tegyen úgy, mintha a tengerparton lenne a forró napsütésben. Néha annyira fázott, hogy fizikai fájdalmai voltak. Most már felnőtt, fel van öltözve, és nem fáj a hideg. Kifejezetten jólesik. És remélhetőleg a gyomrában morajló férgeket is elpusztítja."




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024