Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

A szegedi Dóm téren is lesz még előadás idén!

2020.06.09 kovacsad

A szegedi Dóm téren is lesz még előadás idén!

Nemcsak kisebbik játszóhelyén, Újszegeden, hanem a Dóm téren is tart előadásokat a Szegedi Szabadtéri Játékok, júliusban az Akárki című moralitásjátékkal, augusztusban szimfonikus zenekari koncerttel várják a közönséget - tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.

Nemcsak kisebbik játszóhelyén, Újszegeden, hanem a Dóm téren is tart előadásokat a Szegedi Szabadtéri Játékok, júliusban az Akárki című moralitásjátékkal, augusztusban szimfonikus zenekari koncerttel várják a közönséget - tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.

Herczeg Tamás igazgató közölte: ugyan nem a megszokott színpadon, hanem a körülményekhez igazodva kerülnek színre produkciók a Dóm téren. "Most jött el a történelmi pillanat, amellyel mintegy 90 éve adósok vagyunk, hiszen a Szegedi Szabadtéri Játékok előképe a salzburgi dóm előtti játékok, amelynek műsorán minden évben az Akárkit állítják színre" - fogalmazott Herczeg Tamás, igazgató.

Hugo von Hofmannsthal műve az emberi lét alapkérdéseivel foglalkozik, a főszerepekben pedig két Kossuth-díjas művészt láthat a közönség. Július 24-én a címszerepben Zsótér Sándor, míg a Halál és a Bölcs szerepében Hegedűs D. Géza lép színpadra. A Fogadalmi Templom elé álmodott produkciót Bodolay Géza rendezi. Mindemellett augusztus 15-én egy szimfonikus zenekari koncert is gazdagítja az idei kínálatot. Mindkét Dóm téri produkciót ingyenesen tekinthetik meg a nézők.

Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon egyetlen változást leszámítva az eredetileg meghirdetett produkciókat láthatja a közönség. Július 17-én Händel Agrippina című vígoperájával indul az évad, ezt követően július 24-én és 25-én Szente Vajk rendezésében érkezik a Legénybúcsú. A sort egy Moliére-komédia, az Úrhatnám polgár folytatja, majd a Hófehérke és a hét törpe című családi mesebalett látható.

• Újra vár a Margitszigeti Zenélő Szökőkút 2020 nyarán!
• West Side Story musical Szegeden 2021-ben - Jegyek és szereplők itt!
• Apáca show musical 2021-ben Szegeden! Jegyek és szereposztás itt!
• Jézus Krisztus Szupersztár 2021-ben a Szegedi Szabadtéri Játékokon - Jegyek itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024