Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Abigél balett a Győri Balett előadásában Szabó Magda regénye nyomán - Jegyek itt!

2024.01.09 kovacsad

Abigél balett a Győri Balett előadásában Szabó Magda regénye nyomán  - Jegyek itt!

Szabó Magda klasszikusát, Csepi Alexandra dramaturg átiratában, Szőllősi Kriszta koreográfus állítja balett színpadra. Az Abigél balett a Győri Balett előadásában 2024 februárjától a Győri Nemzeti Színházban látható. Jegyek lentebb!

1970-ben jelent meg Szabó Magda ikonikus ifjúsági regénye az Abigél. A kalandos lányregény és a második világháború eseményének és az egyén életére gyakorolt hatásának fúziója a történet, mely megjelenése óta töretlen sikernek örvend.

A belső monológok építő, drámai fordulatokban gazdag történet Gináról, az elkényeztetett pesti lányról szól, akit apja 1943-ban minden magyarázat nélkül a Matula zárt internátusába zár, elszakítva ezzel a külvilágtól. Gina nem tud beilleszkedni a szigorú szabályokat elé állító intézménybe, még lánytársai is kiközösítik. Egy meghiúsult szökési kísérlet után, apja elmondja a lánynak, hogy tábornokként az ellenállás vezetője így ellenségeitől óvja lányát azzal, hogy a Matulába záratta. A kamaszból ezen a ponton felnőtt lesz és társaival is kibékül. Azonban ezután is rengeteg fordulat következik be a történetben. Fő motívuma és rejtélye a kertben álló szobor, Abigél, akihez a lányok kéréseket juttatnak el. A szobor „mögött” azonban nem varázslat, hanem König tanár úr áll, akit a lányok lenéznek, ő azonban titkon mindenkin segít.

Szabó Magda klasszikusát, Csepi Alexandra dramaturg átiratában, Szőllősi Kriszta koreográfus állítja balett színpadra. Az Abigél balett a Győri Balett előadásában 2024 februárjától a Győri Nemzeti Színházban látható.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Szereposztás hamarosan!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024