Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Bródy 70 koncert a Balatonlellei Szabadtéri színpadon - Jegyek itt!

2016.04.20 kovacsad

Bródy 70 koncert a Balatonlellei Szabadtéri színpadon - Jegyek itt!

2016. július 7-én a Balatonlellei Szabadtéri Színpadon ad koncertet Bródy János.

Isten éltesse Bródy Jánost, aki jövő év tavaszán tölti be hetvenedik születésnapját. A Kossuth- és Liszt-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemérem Középkeresztjével elismert zeneszerző-szövegíró-előadóművész, ebből az alkalomból barátai és tisztelői kérésére és mindenki örömére megosztja velünk dalokba foglalt véleményét szerelemről, barátságról, küzdelemről, szabadságról, magánéletről és köztársaságról…

A dalszerző - aki az Illés és Fonográf együttesek meghatározó egyénisége, Szörényi Levente egykori szerzőtársa, Koncz Zsuzsa és Halász Judit dalok értelmi szerzője, a Kőműves Kelemen, illetve az örök érvényű István, a király rockopera egyik megálmodója - a mai napig hűséges maradt önmagához, szerénynek mondott előadói képességeivel is hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazza meg nemzedékének álmait és csalódásait.

2016-ban Budapesten az Arénában egy nagykoncerttel ünneplte születésnapját és a nagy sikerrel való tekintette la Bródy 70 koncert turnéra is indult. 2016. július 7-én a Balatonlellei Szabadtéri Színpadon ad koncertet Bródy János.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A turné részleteiről olvashat a kapcsolódó cikkekben!

 

• Bródy János koncert turné - Jegyek és helyszínek itt!
• Koncz Zsuzsa koncert a Balatonlellei Szabadtéri Színpadon ad koncertet - ...




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024