Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Budapesten 9 órakor indulhatna a tanítás ősztől!

2020.06.29 Kovács Gergely

Budapesten 9 órakor indulhatna a tanítás ősztől!

20 százalékkal lehetne csökkenteni az utasszámot a járműveken.

A Főváros így ír erről a honlapján:
"A reggel 7 és 8 közötti csúcsforgalom idején a közösségi közlekedésben utazók egyharmada diák, főként közép- és felsőoktatásban tanuló. Azért, hogy ősztől se alakulhasson ki zsúfoltság a közösségi közlekedésben, a BKK és a budapesti városvezetés azt javasolja az oktatási intézményeknek, hogy csúsztassák el a reggeli kezdést 9 órára. Fajcsák Lajos, a BKK Mobilitásmenedzsmentért felelős igazgatója egy prezentációban mutatta be, hogy a lépcsőzetes kezdés esetén 20 százalékkal lehetne csökkenteni az utasszámot a járműveken.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a gyakorlatba való átültetésről még további egyeztetésekre hívják az intézményvezetőket. Jelenleg a BKK és a főváros mindent megtesz, hogy helyreállítsák a bizalmat a közösségi közlekedéssel kapcsolatban és minimalizálják a fertőzésveszélyt. Ennek egyik feltétele a távolságtartás lehetővé tétele, a zsúfoltság elkerülése. A bizalom helyreállítása a város élhetőbbé tételét is szolgálja, hiszen a cél, hogy a budapestiek, ha tehetik a közösségi közlekedést válasszák."

További részletek a budapest.hu oldalon.

FÉLÁRON utazhatunk a Siklón! Erről és sok másról is olvashatsz a kapcsólódó hírekben a cikk alatt.

 

• Nyáron is INGYEN utazhatnak vonaton az iskolás csoportok!
• Operett és musical est a Vármegye háza udvarán az Operettszínház ...
• Sisi musical 2023-ban szabadtéren - Jegyek az Elisabeth előadásokra itt!
• FÉLÁRON utazhatunk a Budavári Siklón!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024