Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Charlie Band koncert 2023-ban Budapesten - Jegyek itt!

2023.02.23 kovacsad

Charlie Band koncert 2023-ban Budapesten - Jegyek itt!

Charlie Band koncert 2023. május 7-én Budapesten a Klauzál Gábor Művelődési Központ színpadán. Jegyek itt!

Horváth Károly, azaz Charlie, a ma már Liszt-díjas, jellegzetes hangú énekes többször is sztár lett pályája során. Először a hetvenes évek második felében, a Generál frontembereként, majd a kilencvenes években a Tátrai Band énekeseként. A mából visszanézve természetesnek tűnhet, hogy szólópályára lépett, ám 1994-ben sokan megkérdőjelezték döntését, hiszen „anyazenekara” is  sikerrel működött. A kételkedőknek nem lett igazuk: Charlie így is megállta a helyét, lemezei bearanyozódtak, illetve platinává váltak, koncertjein pedig a mai napig rendszeresen telt ház van.

A sikerben komoly szerepük volt az énekes alkotótársainak is, a zeneszerző Lerch Istvánnak és László Attilának, valamint a szövegíró Horváth Attilának. Nélkülük nem születhettek volna olyan dalok, mint a Jég dupla whiskyvel, a Nézz az ég felé és az Az légy, aki vagy. a Charlie Band  mindig az ország legkiválóbb muzsikusaiból áll, László Attila gitározik, Halász János zongorázik, Lattmann Béla basszusozik, Póta András (Cuci) vagy Borlai Gergő dobol, Csiszár Péter szaxofonon játszik.

Charlie Band koncert 2023. május 7-én Budapesten a Klauzál Gábor Művelődési Központ színpadán. ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!

 További Charlie koncertről olvashatz lentebb!
 

• NOX koncert turné 2023 - Jegyek és helyszínek itt!
• DUPLA Charlie koncert 2023-ban a MOM Kultban - Jegyek itt!
• Szikora Róbert és az R-Go koncert 2023-ban Zamárdiban - Jegyek itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024