Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Charlie koncert 2020-ban! Jegyek itt!

2019.11.19 kovacsad

Charlie koncert 2020-ban! Jegyek itt!

Charlie Band koncert 2020-ban Budapesten. Horváth Károly, azaz Charlie 2020-ban a népszerű budapesti Barba Negra Music Club színpadán ad koncertet.

Horváth Károly, azaz Charlie, a ma már Liszt-díjas, jellegzetes hangú énekes többször is sztár lett pályája során. Először a hetvenes évek második felében, a Generál frontembereként, majd a kilencvenes években a Tátrai Band énekeseként. A mából visszanézve természetesnek tűnhet, hogy szólópályára lépett, ám 1994-ben sokan megkérdőjelezték döntését, hiszen „anyazenekara” is  sikerrel működött. A kételkedőknek nem lett igazuk: Charlie így is megállta a helyét, lemezei bearanyozódtak, illetve platinává váltak, koncertjein pedig a mai napig rendszeresen telt ház van.

A sikerben komoly szerepük volt az énekes alkotótársainak is, a zeneszerző Lerch Istvánnak és László Attilának, valamint a szövegíró Horváth Attilának. Nélkülük nem születhettek volna olyan dalok, mint a Jég dupla whiskyvel, a Nézz az ég felé és az Az légy, aki vagy. a Charlie Band  mindig az ország legkiválóbb muzsikusaiból áll, László Attila gitározik, Halász János zongorázik, Lattmann Béla basszusozik, Póta András (Cuci) vagy Borlai Gergő dobol, Csiszár Péter szaxofonon játszik.

Charlie Band koncert 2020. január 17-én Budapesten a Barba Negra Music Club színpadán. A koncert vendégzenekara a MégEgyKör lesz.

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!




 

• Szabadság vándorai DEMJÉN musical Budapesten a Nemzeti Lovas Színházban - ...




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024