Demjén Ferenc koncert 2021-ben a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban - Jegyek itt!

Kelt: 2020.09.03 kovacsad

Demjén Ferenc koncert 2021-ben a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban - Jegyek itt! Demjén Ferenc koncertje 2021. március 13-án a Tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban is látható lesz! Jegyek itt!

Demjén lemezeinek eladási száma több millióra, koncertjei pedig több ezerre tehetők, melynek csúcspontjaként minden év december 30-án, (immáron 23-ik alkalommal) a budapesti Arénát tölti meg. Nem lesz ez másként 2020-ban sem. 

A 2019-es év azonban nem úgy indult, hogy ez a zseniális zeneszerző, énekes, előadóművész karrierje tovább folytatódik. Combnyaktörés és agyérgörcs után minden koncertjét lemondta. Egy kivétel volt a december 30-i Aréna koncert, amire hála Istennek felépült és a koncert maga egy eufórikus népünnepéllyé változott.

Ezt a hangulatot szeretné a 2020-as Demjén turnéra átültetni, amelynek Indulj, új csodákat látni… a címe. Demjén Ferenc koncertje 2021. március 13-án a Tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban is látható lesz! 

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A budapesti 2020-as Aréna koncertről lentebb a kapcsolódó cikkekben olvashat!

    

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Demjén Ferenc koncert turné 2020 - Jegyek és helyszínek!
Demjén Ferenc koncert turnéja 2020-ban Indulj, új csodákat látni… a címmel Győr, Sopron, Tatabánya, Pécs, Miskolc, Eger, Szeged, Debrecen, Szolnok, Székesfehérvár Sportcsarnokaiban biztosan látható lesz! Jegyek itt!
Szabadság vándorai DEMJÉN musical Budapesten a Nemzeti Lovas Színházban - Jegyek itt!
Janza Kata, Pintér Tibor, Pesák Ádám, Papadimitriu Athina és Szerényi László főszereplésével látható a Budapesten a Nemzeti Lovas Színházban A szabadság vándorai Demjén musical 2020-ban. Jegyek itt!
Demjén Ferenc koncert 2021-ben Budapesten az Arénában - Jegyek itt!
Demjén Ferenc 2021. decemer 30-án a Papp László Budapest Sportarénában várja a közönségét! Jegyek itt!
INGYEN magyar filmekkel vár az Uránia online!
Ingyenes vetítéssorozat márciustól áprilisig az Uránia Online sorozatban. A filmek ingyenesek, de megtekintésükhöz 0 Ft-os regisztrációkötelesek!
Anyatigrisek musical 2021-ben a Városmajori Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
Király Lindával és Fehér Adriennel érkezik az Anyatigrisek musical 2021. júliusában a Városmajorba. Jegyek itt!
Török Ádám és Barátai koncert 2021-ben Budapesten a Városmajorban - Jegyek itt!
Török Ádám és Barátai koncert 2021. augusztus 14-én Budapesten Városmajori Szabadtéri Színpadon. Jegyek itt!

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK