Dr. Csernus Imre előadásai 2020-ban turnézik - Jegyek és helyszínek itt!

Kelt: 2020.03.30 kovacsad

Dr. Csernus Imre előadásai 2020-ban turnézik - Jegyek és helyszínek itt! Dr. Csernus Imre előadásai 2020-ban turnézik - Jegyek és helyszínek itt!

A TV-ből mindenki ismeri Csernus Imrét.  Csernus az ország pszichiátere, akitől kemény stílusa miatt sokan tartanak. Pedig aki fél, valójában nem tőle fél, hanem saját magától. A népszerű előadó most is az örök témát, férfi és nő kapcsolatát boncolgatja. "Nézzük meg ezt a kijelentést: ‘szeretem őt úgy, ahogy van". Aztán amikor azt kérem, hogy soroljon föl nekem néhány olyan tulajdonságot, amit nem tud tisztelni a párjában, akkor már sorolja is egyiket a másik után...

Két percen belül egy hatalmas ellentmondás. "Szeretem őt úgy, ahogy van, de ezért és ezért nem tudom tisztelni." Akkor ez most micsoda? Ez a támaszkodás. Ma a párkapcsolatok jelentős része nem a kölcsönös kiegyensúlyozottságon alapul, hanem az egymásra támaszkodáson. Nem egymásért élnek a felek, hanem egymás mellett. Holott egymás mellett a jó és a rossz szomszédok szoktak élni – alapesetben. Egymással? Az más. Társas magány” – írja a pszichiáter.

Az országos turné helyszínei és jegyvásárlás ide kattintva! 

További izgalmas programokat talál lentebb a kapcsolódó cikkekben! 

Turnéállomások:

2020.szeptember 9. Sopron, GYIK Rendezvényház

2020.szeptember 10. Eger, Hotel Eger

2020.szeptember 15. Pécs, Zsolnay negyed

2020.szeptember 16. Békéscsaba, Csabagyöngye
2020.szeptember 17. Szeged, Belvárosi Mozi
2020.szeptember 21. Veszprém, Hangvilla
2020.szeptember 22. Monor, Vigadó

2020.szeptember 23. Kecskemét, Hirős Agora

2020.szeptember 24. Kalocsai Színház

2020.szeptember 29. Kisunhalas, Halasi Mozi

2020.október 1. Cegléd, Kossuth Művelődési Központ

2020.október 13. Hajdúböszörmény, Sillye Gábor Művelődési Ház

2020.október 14. Szekszárd, Babits Mihály Kultúrális Központ

2020.október 15. Sümeg

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Csak egy cigány - Bogdán László előadása országos turnér indul - Jegyek és helyszínek itt!
A három általános iskolával rendelkező Bogdán László - Cserdi polgármestere - napjaink egyik legkeresettebb előadója - neve Magyarországon és Nyugat - Európában egyformán ismert. Módszerei, tanításai kezdetben megosztották a közvéleményt, ...
Kóstolj INGYEN csokikat a világ minden tájáról! Jelentkezés itt!
Kóstolj ingyen csokikat a világ minden tájáról! Csokikóstolókat keresnek!
Safari Park nyílt Szadán! Nyitvatartás, cím és jegyárak itt!
Zsiráf, elefánt, zebra, teve és sok más is vár. Közel 100 állat és egy 5 hektáros terület vár. Szafari élmény Magyarországon! Az autódba élheted át a különleges élményt a szadai Szafari Park. Szada csak fél óra Budapest határától.
Szabadtéren a Pál utcai fiúk musical 2020-ban! Jegyek itt!
A Pál utcai fiúk musical 2020 augusztusában szabadtéren is látható lesz!
A padlás musical INGYEN lesz látható!
A legendás musicalt 2 alkalommal is ingyen láthatjuk majd májusban.
István, a király koncert 2020-ban a Tokaji Fesztiválkatlanban - Jegyek itt!
Az István, a király koncert 2020. augusztus 19-én a Tokaji Fesztiválkatlanban lesz látható. Jegyek itt! Főszerepekben Feke Pál, Dolhai Attila, Szomor György, Borbély Richárd, Herczeg Flóra, Simon Boglárka lesz látható!
A muzsika hangja musicalt INGYEN láthatjuk 2 napig!
Ne hagyd ki a legendás musicalt. Igazi családi program lehet.
INGYEN látható az Akik maradtak című magyar film! Videó itt!
Május 25-ig nézhető meg ingyen a film. Tóth Barnabás zsinórban másodjára kerül fel 2019-ben az Oscar-jelöléseket megelőző körbe, a tíz címet tartalmazó shortlistre.

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK