Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Eddig ismeretlen Sisi festménnyel lett gazdagabb a Gödöllői Királyi Kastély

2025.07.02 kovacsad

Eddig ismeretlen Sisi festménnyel lett gazdagabb a Gödöllői Királyi Kastély

Raab György 1867-es, Erzsébet királynét ábrázoló, eddig ismeretlen festményét vásárolta meg a Gödöllői Királyi Kastély - jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter és Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély ügyvezető igazgatója kedden.

 

A Gödöllői Királyi Kastélyban megrendezett sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a festményt és két másik műtárgyat a bécsi Dorotheum aukciósház Kaiserhaus aukcióján, június 12-én vásárolták meg.

Hankó Balázs kiemelte: a Gödöllői Királyi Kastély munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérik, hogyan szépíthetik, bővíthetik a magyar barokknak ezt a csodáját. A kastély és Erzsébet királyné kapcsolatát felidézve emlékeztetett arra, hogy az 1867-es kiegyezéskor került rezidenciaként Ferenc Józsefhez és Erzsébet királynéhez az épület. "Mai szóhasználattal élve vagyonkezelésbe adták a mindenkori uralkodónak" - tette hozzá.

Mint elmondta, ennek a történelmi kapcsolatnak is köszönhető, hogy a tavalyi évben 356 107-en látogatták meg a kastélyt.

Ujváry Tamás rámutatott: a festményen Erzsébet királynét a magyar koronázáson viselt ruhájában örökítették meg. A műalkotásért több mint hetvenezer eurót fizettek, minden más költségével együtt 30 millió forintba került a megszerzése.

Hozzáfűzte: folyamatosan kutatják a kép történetét, az eredetét, mivel nagyon keveset tudnak róla, eddig ismeretlen volt a múzeumok és a művészettörténészek számára.

Az alkotóról, a Georg Raabként is ismert Raab Györgyről elmondta, hogy az osztrák festő 1821-ben született, 1842-től Budapesten dolgozott, majd a bécsi udvar festőjévé vált, ahol a királyi család tagjait többször is megfestette.

Arra is kitért, hogy a festmény mellett a Gödöllői Királyi Kastély megvásárolt két litográfiát is a bécsi árverésen.

Az egyik Zsófia főhercegnőt ábrázolja: az 1850-ben készült mű különlegessége, hogy a főhercegnő a jobb karján olyan karkötőt visel, amelyen a fia, Ferenc József képe látható. 

A másik litográfián Erzsébet királyné legkedvesebb unokatestvére, a főhercegnők közül a legkedveltebb, Hildegárd szerepel.

Ujváry Tamás hozzátette: az elmúlt évben több mint 500 műtárggyal gyarapodott a kastély gyűjteménye, nemcsak vásárlások, hanem felajánlások által is. Forrás: MTI Fotó: Illyés Tibor

 
 

• Turnéra indul a Sissi operett Oszvald Marikával - Jegyek és helyszínek itt!
• Már 4000 forinttól látható a Sisiről szóló musical az Erkel Színházban ...
• ABBA & Boney M. koncertshow Gödöllőn a Királyi Kastély díszudvarán - Jegyek itt!
• Rudolf musical a Margitszigeten - Jegyek és szereplők itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2025