Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Fényed ki ne hunyjon - M. O. Walsh könyve a boltokban! Vásárlás itt!

2016.08.24 Kovács Gergely

Fényed ki ne hunyjon - M. O. Walsh könyve a boltokban! Vásárlás itt!

Megdöbbentően bölcs és megrendítően őszinte regény szívfájdalomról, bűnről és szerelemről.

A louisianai Baton Rouge-ban a nyári délutánok tikkasztó hőségében nap mint nap összejönnek a szomszédok, hogy együtt főzzenek, hideg sört igyanak és beszélgessenek. Az itt élők figyelnek egymásra. Amikor azonban 1989 nyarán a tizenöt éves Lindy Simpsont a házuktól néhány méternyire megerőszakolják, kiderül, hogy a látszólagos idillnek is megvan a maga sötét oldala.
Az apró, zárt közösségben több gyanúsított is akad. Például a félelmetes Bo Kern, aki a gimnázium után is a szülei nyakán élősködik; a néhány házzal lejjebb lakó Jason Landry; annak nevelőapja, Jacques, a kétes hírű pszichiáter; valamint a szemközt élő kamasz fiú is, aki a Lindy iránt érzett szenvedélyes, elvakult szerelme miatt kerül fel a lehetséges elkövetők listájára. Sok-sok évvel később ő meséli el nekünk, hogy az életet miként változtatja meg örökre a szívfájdalom, a bűn és a szerelem.

A Fényed ki ne hunyjon egyszerre tárja elénk egy kamasz lelkivilágát, egy erőszakos bűncselekmény lebilincselő történetét, a helybéli családok kusza életét és a mindent felemésztő kamaszkori szerelmet. M. O. Walsh regénye megrendítő regény a család fontosságáról, valamint az emlékek és a megbocsátás erejéről.

M. O. Walsh a louisianai Baton Rouge-ban él. Novellái és esszéi eddig a New York Times, az Oxford American, a Southern Review; az American Short Fiction, valamint a Best New American Voices lapjain jelentek meg. A Mississippi Állami Egyetem bölcsészkarán szerzett diplomát, jelenleg a New Orleans-i Egyetem Kreatív Írás Műhelyének vezetője. Első könyve, a The Prospect of Magic című elbeszélés-gyűjtemény, elnyerte a Tartts Fiction-díjat, valamint bekerült az Eric Hoffer-díj jelöltjeinek döntős mezőnyébe.

"Egyszerre kínzó krimi és a felnőtté válás érzékeny regénye. Egyaránt képes megríkatni... és sikításra késztetni az olvasót, aki fáradhatatlanul próbálja összerakni a kirakós darabjait, és megoldani a rejtélyt. A könyv ereje a pontosan megrajzolt karakterekben rejlik... Egyszerűen nem lehet letenni." (Oprah.com)

"Próbáljunk ellenállni a kísértésnek, hogy együltő helyünkben végigolvassuk ezt a csodálatos regényt. Ízlelgessük ezt az émelyítő louisianai krimit, amely visszarepít minket a gyerekkorba, amikor még naivan mit sem tudtunk arról, hogyan működik a világ. (...) A Fényed ki ne hunyjon megmutatja, hogy fiatalkori élményeink milyen mélyen befolyásolják felnőtt életünket. Az utolsó oldal éppen olyan lenyűgöző, mint az első." (Kathryn Stockett, A segítség című regény szerzője)

"Lenyűgözött a könyv nyelvezetének visszafogott szépsége, akárcsak az elbeszélő bölcsessége és szenvedélye. (...) A szerelemről, a szenvedélyről és a fájdalomról szól. Gyönyörű könyv. Jelentős könyv. Nem tudom eléggé méltatni." (Anne Rice, az Interjú a vámpírral szerzője)

A Könyvjelző magazin 2016. július-augusztusi számában megjelent interjú a szerzővel: Az internet előtti utolsó generáció
A 352 oldalas könyvet az Alexandra Kiadó adta ki. Már kapható a boltokban. Online vásárlás ide kattintva!

JÁTÉK!
Játékunk nyertese Mészáros Éva. További játékok a JÁTÉK menüpontban.

• 8. Corvin moziéjszaka - A filmek listája itt!
• A kis kedvencek titkos élete az Ágymoziban! Jegyek itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024