Group'n'Swing és Bolyki Soul & Gospel Kórus koncert a MÜPA-ban - Jegyek itt!

Kelt: 2016.06.10 kovacsad

Group'n'Swing és Bolyki Soul & Gospel Kórus koncert a MÜPA-ban - Jegyek itt! 2016. augusztus 26-án a MÜPA-ban aNew Orleans Swingfesztiválon Group'n'Swing és Bolyki Soul & Gospel Kórus ad közös koncertet.

A tíztagú Group'n'Swing igazi szórakoztató zenét játszik. A képzett jazzmuzsikusok otthon vannak a swing, a hagyományos bigband-jazz, a boogie világában is, muzsikájukra táncolni is lehet, s azoknak, aki szívesebben maradnak ülve, a vokális szólamok, a hangszerszólók és a frappáns hangszerelési megoldások nyújthatnak kivételes élményt.

A zenekar debütáló albuma 2010-ben jelent meg Swing, amíg élek címmel. Három évvel később a Botrány! vert fel nagy port, amikor Fonogram-díjat kapott mint „Az év szórakoztató zenei albuma”. 2015-ben látott napvilágot a harmadik korong, a Most légy férfi! Közben egy egész ország megismerhette Mihályi Rékát és a fess, virtuóz fiatalembereket a Retikül című számuk révén, amely a nagy hazai dalválogatóban a középdöntőig jutott, később pedig a hasonló című tévéműsor szignálzenéje lett. 2013-ban látványos show-műsorral léptek a New Orleans Swingfesztivál keretében a Fesztivál Színház színpadára. Akkor még Gájer Bálint volt a zenekar férfi énekese, ez alkalommal már Magyar Bálintot láthatja és hallhatja a közönség.

Az idei fesztiválnyitó esten a tíztagú együttest a bő huszonöt tagú Bolyki Soul & Gospel Kórus egészíti ki, hogy a népszerű G'n'S-számok olyan nagyot szóljanak, mint még soha. 2016. augusztus 26-án a MÜPA-ban aNew Orleans Swingfesztiválon Group'n'Swing és Bolyki Soul & Gospel Kórus ad közös koncertet.

Jegyinfók és jegyvásárlás itt!

A Prima-díjas Bolyki Balázs vezette és saját módszertana által képzett, hatodik éve működő kórus kirobbanó szenvedéllyel, átütő életörömmel énekel. Sikerük záloga elszántságuk, illetve vezetőjüknek a Bolyki Brothers frontembereként szerzett kivételes tapasztalata, melyhez többek közt a kilenc Grammy-díjas Kirk Franklinnel, valamint a hazai zenei élet kiválóságaival való együttműködése segítette.

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Sukhishvili Grúz Állami Népi Együttes 2016-os turné Magyarországon - Jegyek és helyszínek itt!
2016-ban a Sukhishvili Grúz Állami Népi Együttes turnézik hazánkban. Nagykanizsa, Szombathely, Zalaegerszeg, Hódmezővásárhely, Eger, Dunaújváros, Sopron,Szekszárd, Pécs, Budapest, Szeged, Debrecen közönségét fogják elkápráztatni 70 éves ...
Winter Wonderland - Karácsonyi koncert Sinatra dalokkal az Arénában - Jegyek itt!
Frank Sinatra és kortársai dalán keresztül igazi karácsonyi hangulattal várják a közönséget 2016. december 22-én a Winter Wonderland koncert sztárjai a Papp László Sportarénában.
Geszti és a Jazz+Az koncert a Jazzy Fesztiválon 2016-ban - Jegyek itt!
A Jazzy Fesztivál 2016 keretein belül 2016 szeptember 15-én Geszti és a Jazz+Az produkció kezdi a fesztivált a MOM Kulturális Központban,
Jazzy Fesztivál 2016 jegyek itt!
Geszti Péter és a Jazz+Az, Candy Dulfer, Random Trip All Stars valamint St. Martin a Jazzy Fesztivál 2016-os fellépője. A koncerteknek a MoM Sport és a MoM Kulturális Központ ad helyet.
New Orleans Swingfesztivál 2016-ban Budapesten - Jegyek és fellépők itt!
2016 augusztusában ismét megrendezésre kerül a New Orleans Swingfesztivál. 2016-ban a Group'n'Swing, a PapaJazz & Scott Robinson valamint a Dixie Kings of Hungary & Enrico Tomasso ad koncertet a MÜPA-ban.
Demjén Ferenc koncert turné 2020 - Jegyek és helyszínek!
Demjén Ferenc koncert turnéja 2020-ban Indulj, új csodákat látni… a címmel Győr, Sopron, Tatabánya, Pécs, Miskolc, Eger, Szeged, Debrecen, Szolnok, Székesfehérvár Sportcsarnokaiban biztosan látható lesz! Jegyek itt!
Koncz Zsuzsa koncert turné 2020 - Jegyek és helyszínek itt!
Koncz Zsuzsa koncert turné 2020-ban Magyarországon. Jegyek és helyszínek itt! A turné Győr, Debrecen, Szeged, Budapest, Tataványa, Békéscsaba és számos városvan látható lesz
Zorán koncert 2020-ban Budapesten - Jegyek itt!
Zorán koncerteje 2020. október 29-én Budapesten a Klauzál Gábor Kulturális Központban kerül megrendezésre. Jegyek itt!

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK