Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Ingyen lesz látható a Zenta, 1697. című rockopera!

2019.07.09 Kovács Gergely

Ingyen lesz látható a Zenta, 1697. című rockopera!

Történelmi csata az Esztergomi Bazilika előtt. A főbb szerepekben Vastag Tamás, Stéphanie Schlesser/Békefi Viktória/Demeter Helga, Wischer Johann, Szomor György, Savanyu Gergely, Papp Attila, Nagy Gábor, Horányi László, Kósa Zsolt és Major Zsolt.

Európa legnagyobb bazilikája előtt, az Esztergomi Várszínházban láthatja a magyar közönség először a Zenta, 1697. című rockoperát augusztus 14-én. Ezt követően augusztus 20-án Felvidéken, a Dunaszerdahelyi sportcsarnokban mutatják be Szarka Gyula és Szálinger Balázs művét.

„Valódi kortárs zenemű született!”

A Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában készült előadás az 1697. szeptember 11-én lezajlott világtörténelmi jelentőségű esemény előtt tiszteleg: Savoyai Jenő által vezetett egyesült keresztény seregek Zenta határában meghatározó csatát nyertek a török haderővel szemben ekkor. 

Szarka Gyula Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a Ghymes együttes alapító tagja és Szálinger Balázs József Attila-díjas költő művét Pataki András Jászai Mari-díjas rendező állította színpadra a darabot az elmúlt év nyarán Zentán. Az előadást csaknem kétezren nézték a csarnokban, a végén negyedóráig állva tapsolt a közönség. Akik nem fértek be - megközelítőleg négyszázan- azok kivetítő előtt, a központi téren ünnepelték az alkotókat ugyanilyen lelkesen.

A főbb szerepekben Vastag Tamás, Stéphanie Schlesser/Békefi Viktória/Demeter Helga, Wischer Johann, Szomor György, Savanyu Gergely, Papp Attila, Nagy Gábor, Horányi László, Kósa Zsolt és Major Zsolt látható. A Sopron Balett tagjai, valamint vajdasági néptáncosok is részt vesznek majd az nyári előadásokban.

„A vajdasági bemutatót színháztörténeti pillanatként éltük meg, azért is, mert történelmi témájú, minőségi zenés színházi mű készült, amely hiánypótló. Nem csak amiatt, mert egy világtörténelmi jelentőségű győztes csatára emlékezhetünk így, hanem azért, mert ennek segítségével az identitásunk újraélhető, a múltból pedig eredeztethető önmeghatározásunk. Valódi kortárs zenemű született! A téma egyben üzenet a jövő felé egy olyan időszakból, amikor az empátia és együttműködés megállította a török hódítást.” – hangsúlyozta Pataki András, rendező.

Szarka Gyula a rockopera Kossuth-díjas zeneszerzője kifejtette: „A kilencven perces zenei anyagban a stílusok átfedik egymást, mégis egységes, mai fülnek szóló hangzásvilág létrehozására törekedtünk. A történet követi a zenét, amely előbb született meg, mint a szövegek. Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni Szálinger Balázzsal, akivel az Álmos legendája után ez már a második közös munkánk. Kihívást jelentett számomra a csatának, annak jelentőségének, hatásának zenei ábrázolása. Mindig is érdekelt a magyar történelemnek ez az izgalmas és kevésbé előtérbe helyezett időszaka.” 

A rockopera dalai CD-n is megjelentek. Az előadást a nyári bemutatók után felnőtt, középiskolás és felsős bérletben tűzi műsorára ősztől a Soproni Petőfi Színház.

Dalok a zentai előadásból:
https://www.youtube.com/watch?v=_rsv8mEqXpE
https://www.youtube.com/watch?v=TsrYErXWglQ
https://www.youtube.com/watch?v=c8P4SmdAz5Q
https://www.youtube.com/watch?v=SHB2VlDlOjU
https://www.youtube.com/watch?v=G_Yy6yBHr1Y

Az előadás INGYENES LESZ!

Felvidék és Vajdaság találkozása egy dalban
A Zenta, 1697. című új magyar rockopera tavaly készül werkfilmjében a vajdasági Rúzsa Magdi és a felvidéki Szarka Gyula együtt énekelt. Először találkoztak zenei útjaik egy közös dalban akkor.

Szarka Gyula- Szálinger Balázs
Zenta, 1697.
-rockopera-

Főbb szerepekben:
(Császári tábor)
Savoyai Jenő herceg, francia származású fővezér - Savanyu Gergely
Sigbert Heister báró, osztrák hadvezér - Nagy Gábor
Deák Pál, magyar huszárezredes - Vastag Tamás
Laczó Tamás, magyar huszár - Papp Attila
Julie Fayol, Eric Fayol francia hadmérnök lánya - Stéphanie Schlesser/ Békefi Viktória
Pap - Major Zsolt

(Török tábor)
Elmasz Mehmed nagyvezír – Horányi László (Jászai-díjas)
Tököly Imre kuruc kapitány - Szomor György
Borisz Petrovics szerb kapitány - Wischer Johann
Eric Fayol francia hadmérnök - Kósa Zsolt
Hajós Anna, zentai asszony, Laczó Tamás felesége- Békefi Viktória/ Demeter Helga

Zeneszerző: Szarka Gyula (Kossuth-díjas)
Író: Szálinger Balázs (József Attila-díjas)
Dramaturg: Katona Imre
Zenei főmunkatárs: Farnbauer Péter
Díszlet: Pataki András
Jelmez: Húros Annamária
Koreográfus: Demcsák Ottó (Harangozó-díjas)
Koreográfus asszisztens: Patyerek Csaba
Fényterv: Madarász János
Hangmérnök: Gulyás-Szabó Gábor
Rendező: Pataki András (Jászai–díjas)

http://www.esztergomivarszinhaz.hu/hu/ 

• Visszatér a Rómeó és Júlia musical Szegedre 2020-ban




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024