Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Kulturális Örökség Napjai 2013

2013.07.15 Kovács Gergely

Kulturális Örökség Napjai 2013

Kulturális Örökség Napok 2013 szeptemberében is. Számtalan épület nyílt nap szerűen várja a látogatókat. A „nyitott kapuk” néven is ismert hétvége célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét épített örökségünk szépségeire, egyben sérülékeny mivoltára.

A Kulturális Örökség Napjai (KÖN) ingyenes épületlátogató hétvégén olyan épületek nyitják meg kapuikat, melyek az év nagy részén zárva vannak a látogatók előtt.

A KÖN az Európa Tanács által 1984-ben indított Európai Örökség Napok rendezvénysorozat részeként indult el Magyarországon 1999-ben. A „nyitott kapuk” néven is ismert hétvége célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét épített örökségünk szépségeire, egyben sérülékeny mivoltára.

Várhatóan idén is látogathatóak lesznek a következő helyszínek:
Piarista Gimnázium - BUDAPEST, V.
Ráth-ház - BUDAPEST, V.
Alapvető Jogok Biztosának Hivatala - BUDAPEST, V.
Magyar Gyógyszerészi Kamara székháza - BUDAPEST, VI.
Széchenyi István Kereskedelmi Szakközépiskola - BUDAPEST, VIII.
VM KASZK Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola - BUDAPEST, XIV.
Szolnok-Szandaszőlősi Szent Orbán Templom és Plébánia - JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK
Csiki Pihenőkert, Árpád-kori régészeti park, erdei iskola és nyári tábor - PEST
Fóti Szeplőtelen Fogantatás Templom és műemlékegyüttes - PEST
Nyíregyháza MJV Polgármesteri Hivatal - SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG

Egy kis érdekes gyűjtés az esemény kapcsán ide kattintva!

Részletek az esemenyről a oroksegnapok.hu oldalon olvashatóak!



A kapcsolódó cikkeket is érdemes elolvasni a cikk alatt!

• Óriáskijelző 2013
• Kutatók Éjszakája 2013
• Diótörő jegyek 2014
• Zsidó Nyári Fesztivál jegyek és programok!
• Vicces street view képek!
• 4D mozi Budapesten! Március 14-én nyit az ország első 4D mozija!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024