Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Legyen úgy! Dés László koncert a Városmajorban! NYERJ 2 JEGYET!

2020.09.04 kovacsad

Legyen úgy! Dés László koncert a Városmajorban! NYERJ 2 JEGYET!

2020. szeptember 5-én és 6-án ad koncertet Budapesten Dés László. A budapesti koncert sztárvendége Szinetár Dóra.

Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsessz lemezek sora fűződik a nevéhez. Pár éve ő maga is kilépett a nyilvánosság elé a saját magának írt dalaival, leült a zongorához, és énekelni kezdte az új és a már régóta ismert számokat. 2018-ban jelent meg Az éjféli járat címmel első szólólemeze, amely átütő sikert aratott, néhány hónapon belül Platinalemez lett. Ezen vadonatúj dalait énekli.

2017 végén Nagy utazás címmel országos turnéra indult, 2018 decemberében teltházas Aréna koncertet adott, 2019-ben pedig Mi vagyunk a Grund! címmel turnézott kimagasló sikerrel.

2020-ban új műsorral, a régi nagy slágerekkel és vadonatúj dalokkal kezd újra koncertezni, a koncertek címe az egyik legnagyobb slágere, a Legyen úgy! De elhangzik majd természetesen a Nagy utazás, a Vigyázz rám, az Olyan szépek voltunk és a mára már kihagyhatatlanná vált dal a Pál utcai Fiúk musicalből, a  Mi vagyunk a Grund! is.

2020. szeptember 5-én és 6-án ad koncertet Budapesten Dés László. Dés László vendége ezúttal Szinetár Dóra lesz, akivel korábban már dolgozott együtt, hiszen a Valahol Európában című Dés musical női főszerepét évekkel ezelőtt ő játszotta.

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!

Dés Lászlót ezúttal is kiváló zenekar kiséri, nagyszerű muzsikus társai a legjobb koncertzenészek  közül valók.

Ismét nem mindennapi zenei élmény várható.  
Legyen úgy! 

Játékunk nyertesei: Nagy Zoltánné, Pólyi Jolán


Városmajori Szabadtéri Színház is sok meglepetéssel vár. Palya Bea koncert, Városmajori Színházi Szemle és még sok más vár. Ezekről bővebben ide kattintva olvashatsz. Sőt kertmozi is üzemel a Városmajorban. Részletek itt!

• Demjén Ferenc vokalistája teljesen olyan, mint Demjén Ferenc! VIDEÓ ITT!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024