Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Megjelent a Mr. Frizbi - Hajdú Péter igazi arca című könyv!

2012.11.22 Kovács Gergely

Megjelent a Mr. Frizbi - Hajdú Péter igazi arca című könyv!

Már kapható Vörös Tamás könyve Hajdú Péterről. Ismerje meg a műsorvezető igazi arcát a könyvön keresztül.

"Általában azt mondják rólam, megosztó személyiség vagyok: vannak, akik szeretnek, és  vannak, akik ki nem állhatnak. A magánéletem eddig is nyitott könyv volt, ezért az olvasók nagy része a bulvárlapokban megjelent cikkek és fotók alapján úgy gondolja, mindent tud rólam - csakhogy a problémáimról, harcaimról és örömeimről eddig még nem hallhatott. Természetesen vállalom, az is én vagyok, aki a bulvárlapokban szerepel, de nem az a teljes kép. Most arra vállalkoztam, hogy a kollégámnak adott interjú során őszintén elmeséljem mindazt, ami velem történt: honnan indultam és hol tartok most."

Ám a kulisszatitkokon kívül mást is el lehet lesni ebből a kötetből: hiteles képet kapunk arról, hogyan építette föl sikeres karrierjét egy gödöllői srác, milyen titkos szövetségek és hatalmi játszmák kellenek ahhoz, hogy valaki elérhesse és megvédhesse gyerekkori álmát.

S ha mindez még nem volna elég, megismerhetjük mindennapjaink médiaszereplőinek azt az arcát, amelyet Hajdú Péter láthatott. A Mr. Frizbi - Hajdú Péter igazi arca zavarba ejtően őszinte és valós képet mutat a magyar televíziózás legutóbbi évtizedének történéseiről.

A könyv ide kattintva megvásárolható!

Játékunkban Kanalas Dóra nyerte a könnyvet.




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024