Paul Potts kiállítás 2016-ban Szegeden!

Kelt: 2016.05.05 kovacsad

Paul Potts kiállítás 2016-ban Szegeden! Paul Potts kiállítás nyílik Szegeden. A sztár csaknem félszáz országban lépett már föl, utazásai során első számú hobbijának, a fotózásnak is szívesen hódol, lelkesen örökíti meg a bejárt helyek nevezetességeit, lenyűgöző tájait.

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei nyitóprodukciójában színpadra lépő brit operaénekes, Paul Potts fotóiból nyílik kiállítás csütörtökön a Reök-palotában - közölte a fesztivál sajtóreferense az MTI-vel.

Fábián Barbara emlékeztetett arra, hogy Paul Potts A bolygó hollandiban a Kormányos szerepét énekli majd. A sztár csaknem félszáz országban lépett már föl, utazásai során első számú hobbijának, a fotózásnak is szívesen hódol, lelkesen örökíti meg a bejárt helyek nevezetességeit, lenyűgöző tájait.   

A sajtóreferens tájékoztatása szerint a Britain's Got Talent első győztese korábban sehol sem állította még ki képeit, március közepéig a Világsztár a Föld körül című tárlaton a nagyközönség először láthatja együtt a többek közt a sydney-i operaházról, a velencei Canal Grandéról, a dél-koreai és észak-angliai partokról vagy épp a budapesti Lánchídról készült, lenyűgöző atmoszférájú képeit.   

Az operaénekes a fotózással kapcsolatban úgy fogalmazott: sokkal inkább szeret érzésből kattintani, mintsem túlgondolni a kompozíciót. "Ebben hasonlít a zene és a fényképészet. Sokan túlságosan is el vannak foglalva a tökéletességgel és figyelmen kívül hagyják az érzelmeket. A művészet nem a tökéletességről szól. Sok esetben a tökéletlenségek tesznek minket az élmények rabjává" - mondta.   

Paul Potts-ot  2016 július 1-jén és 2-án láthatják a nézők a fesztivál operaprodukciójában.

Jegyinfók és jegyvásárlás itt!

A népszerű énekes az elmúlt években négy stúdióalbumot adott ki, melyek közül az első, a One Chance 13 országban volt listavezető. Többszörös platinalemezei több mint ötmillió példányban keltek el világszerte. Pályája során több mint 600 koncertet adott, közel kétmillió ember előtt.

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Keresztes Ildikó és Novák Péter a Drakula utolsó táncában Szegeden - Jegyek itt!
Az előadás a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel kerül színre a Szegedi Szabadtéri Játékokon 2016 július 8-án és 9-én, Keresztes Ildikóval és Novák Péterrel.
Ráadás Mamma Mia előadást szúrtak be 2016-ra Szegeden - Jegyek itt!
2016-ban is is akkora az érdeklődés a szegedi Mamma Mia iránt, hogy plusz előadást kell beiktatni a műsorba, hiszen a meghirdetett két estére - 2016. július 22-re és 23-ra - már szinte az összes jegy elfogyott, így 2016. július 21-én is játsszák ...
Paul Potts - Szeged - Jegyek itt!
A bolygó hollandi című előadásban lesz látható Paul Potts, aki a Hungary's Got Talent sztárvendége is volt. Korábban a Britain’s Got Talent műsorában tűnt fel. Onnan ismerte meg a világ.
Ének az esőben musical Szegeden! Jegyek itt!
A Szegedi Szabadtéri Játékok 2017-es műsorán lesz látható az Ének az esőben musical. Az Szegedi Szabadtéri Játékok és a Budapesti Operettszínház közös előadása. július 14-én, 15-én és 16-án
Lovezine címmel nyílt kiállítás Ciccolinaról!
Staller Ilona azaz Ciccolina a Supermarket Gellery kiállításának központi témája.
Star Wars kiállítás Budapesten - Jegyek a Star Wars Identities Exhibitionra itt!
Star Wars Identities Exhibition címmel indul egy Star Wars kiállítás Budapesten a Millenárison. A 200 Star Wars erekjét felvonultató kiállításon eredeti jelmezek és makettek is kiállításra kerülnek. Jegyinfók itt!
Vincent Van Gogh kiállítás 2016-ban az Urániában - Jegyek itt!
Van Gogh legendás műveit ezúttal széles vásznon, HD-minőségben csodálhatjuk meg, miközben világszerte elismert kurátorok és művészettörténészek osztják meg egyéni értelmezéseiket és magyarázataikat Van Gogh műveiről.
INGYEN magyar filmekkel vár az Uránia online!
Ingyenes vetítéssorozat márciustól áprilisig az Uránia Online sorozatban. A filmek ingyenesek, de megtekintésükhöz 0 Ft-os regisztrációkötelesek!

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK