Révész Sándor koncert 2015-ben a MOM Kulturális Központban - Jegyek itt!
2015. szeptember 25-én ad koncertet a MOM Kulturális Központban Révész Sándor.
Révész Sándor a Generál együttessel már tizennyolc évesen megélte első sikereit, a Piramissal pedig mai szemmel nézve szinte elképzelhetetlen népszerűségre tett szert, egy generáció életérzését fogalmazva meg a zene nyelvén. Szólópályáját a hosszú szünetek után létrehozott értékálló alkotások jellemzik. Három igényes és egyéni hangvételű albumot készített, 1985-ben, 1993-ban és 2003-ban.
Nagy érdeklődés várta a 2013-as, jubileumi koncertsorozatát. A Révész 60 – Gyere még közelebb! című turné tavaszi és őszi szakasza is remekre sikeredett, akadt helyszín, ahol már hetekkel korábban elfogyott minden jegy az előadásra, az év végén pedig egymás után kétszer is megtelt a MOM Kulturális Központ nézőtere.
2015. szeptember 25-én ad koncertet a MOM Kulturális Központban Révész Sándor.
Jegyinfók és jegyvásárlás itt!
Révész Sándor Zajzon Gábor lantművész-gitárossal együtt adott intim hangulatú koncertjei idén újra hallhatóak lesznek. Generál és Piramis slágerek mellett a szólóalbumok dalaival, valamint még frissebb szerzeményekkel.
• Solaris lemezbemutató koncert 2015-ben a MOM-ban - Jegyek a Marsbéli ...