Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Való Világ 6 - Jelentkezés és videó itt!

2013.09.23 Kovács Gergely

Való Világ 6 - Jelentkezés és videó itt!

Az RTL II-n indul a ValóVilág 6! Jelentkezz már most a műsorba!

VV történelem

A ValóVilág először 2002. szeptember 9-én került képernyőre, és december 23-ig tartott. Több mint 100 adás után Mészáros Szabolcs, az akkor 27 éves játékos vitt mindent. A hatalmas siker miatt néhány hét múlva – 2002. december 31-én – indult a VV2, ami 2003. június 1-én, Vitkó László győzelmével ért véget.

A ValóVilág 3. szériája ugyanebben az évben, december 27-én indult, és 2004. június 4-én, az akkor 18 éves Gyukin Milovan (Milo) győzelmével zárult.

Majd az azóta legendássá vált valóságshow villájának ajtaja egészen 2010. november 20-ig zárva maradt. Akkor azonban az eddigi leghosszabb, a negyedik ValóVilág vette kezdetét Stohl András, Sebestyén Balázs és Lilu műsorvezetésével. Ezt a szériát Nagy Alekosz nyerte meg 2011. május 8-án.

A VV4 azért is emelkedett ki a többi közül, mert egy egész hetes jótékonysági akció végén, március 19-én, nagyszabású showműsor keretében 177 millió Ft-ot gyűjtött össze a Minden Gyerek Lakjon Jól! alapítvány javára.

A mindeddig utolsó ValóVilág - a VV5 - 2011. szeptember 12-én kezdődött, szinte napra pontosan 9 évvel az első után, és 2012. február 26-én Knapp Attila győzelmével ért véget.

Ez show és valóság

A ValóVilágot mindig is a leginkább megosztó televíziós műsorok között tartották számon. A villában élők mindennapjait nemcsak a nézők kísérték nagy érdeklődéssel, de számos szociológiai tanulmány, is született róla. 2002-ben és 2012-ben is megkapta a Story Ötcsillag-díjat.

Az első ValóVilág átlagos nézőszáma a teljes lakosságot véve alapul több, mint 1,6 millió volt, de a 18-49 éves nézőszám is nagyon magas volt. (773.894). A VV2 átlagos nézőszáma is 1,6 millió fölötti volt a teljes lakosságot nézve (18-49-en 777.279). A VV3 átlagos nézőszáma megközelítette az 1,9 milliót (1.887.885 a teljes lakosságot és 842.078 a 18-49-es korosztályt véve alapul.)

Az első ValóVilág óta a televíziós piacon bekövetkező változások, a sokkal több csatorna versenye ellenére a 2010-es újrainduláskor a ValóVilág ismét a legnézettebb napi televízióműsorok közé került. A VV4-et a teljes lakosságból átlagosan 1.6 millióan, 18-49-ben 688.718-an látták, a sokkal későbbi időpontban, este 9 órakor adásba kerülő VV5-nek pedig 1.1 millió fölötti volt a 4+-os átlagos nézőszáma, de a 18-49 éves korosztály körében is rendkívül népszerű volt; átlagosan közel félmillióan (472.898) nézték a ValóVilág eddigi utolsó szériáját.

Ha nem akarsz lemaradni a jó programokról, akkor csatlakozz a Programajánló oldalhoz!

Hirdetés
Tudd meg mik a legjobb ajándékok 2013-ban! Talán Rád is ezek várnak majd a karácsonyfa alatt! Részletek itt! >>>

Magyarország legnépszerűbb valóságshowja hamarosan beköltözik az RTL II nézőinek mindennapjaiba. Addig is, a csatorna várja azokat a jelentkezőket, akik ki akarnak törni a csendből, hogy a villa kapuit átlépve örökre megváltozzon az életük.

Ahol jelentkezni lehet

Az rtlklub.hu/valovilag6 weboldalon vagy sms-ben a VV6 kódot elküldve a 06-30-555-5571 normáldíjas telefonszámra.
Forrás: Nielsen Közönségmérés
Csatlakozz hozzánk ha te is szereted a valóságshowkat!

(18-49 ill. 4+ célcsoportok, min. 7 percnél hosszabb ValóVilág műsorok,kivéve Bele ValóVilág)
(VV1 – 2002.09.09 – 2002.12.23. ; 18:40-21:15)
(VV2 – 2002.12.31. - 2003.06.02. ; 18:00 - 22:00)
(VV3 - 2003.12.27 - 2004.06.05. ; 18:00 -22:00)
(VV4 - 2010.11.20. - 2011.05.09. ; 19:00 - 22:59)
(VV5 - 2011.09.12 - 2012.02.26. ; 20:59 - 22:59)
KultúraOnline - Érdekes és kultúrális hírek egy helyen

Cikk ajánló! Kattintson az önt érdeklő képre!
Zorán koncert turné 2013 - Helyszínek és jegyek itt!
Koncz Zsuzsa exkluzív koncert turné! Jegyek itt! Balázs Fecó koncert Szegeden! Jegyek itt! Fenyő Ünnep 2013 - Jegyek itt!
Hooligans koncert a SYMA Csarnokban! Jegyek itt! Ákos - Karcolatok 20 koncert Szombathelyen az AGORA Művelődésházban! Jegyek itt! Mága Zoltán Újévi Koncert 2014 jegyek! Caramel szimfonikus nagykoncert 2013-ban az Arénában!
Edda musical Debrecenben a Főnix Csarnokban! Jegyvásárláshoz kattints ide! Bűvész Színház Budapest szívében! Jegyek itt! Almaszósz az Alma együttes dalaival! Jegyek itt! Süsü a sárkány előadás! Jegyek itt!
Mikulás napi programok 2013 Döbbenet! Tíz emberből 5 rossz választ ad! Korda György életmű koncert a SYMA Csarnokban! Jegyek itt! Mary Poppins musical jegyek itt!
Szeptember 30-án végleg bezárja kapuit a budapesti Vidám Park Ma lenne 55 éves Michael Jackson - Ingyen koncerttel ünnepelnek Budapesten! Jön az UFÓ hangár! Jegyek itt az Aera 51 Projectre! Popfesztivál 40 jegyek!
Janicsák Veca - Szép  szavakkal koncert a RaM Colosseumban! Jegyvásárlás itt! VI. Tennis Classics 2013-ban! Jegyvásárlás itt! Láthatatlan vacsora! Egy különleges élmény! Jegyek itt! A világ legjobb illuzionistái novemberben Budapesten a SYMA csarnokban! Jegyek itt!


Videó:

Forrás:RTLKLUB.hu

• A 10 legnépszerűbb ajándék!
• Döbbenet! Tíz emberből 5 rossz választ ad!
• Ne kattints rá!
• "Hétdimenziós" mozi hódít Sanghajban
• Mikulás programok 2013
• Kék villamos Budapesten! Tudd meg miért kapott új színt!
• Korda György koncert turné 2013- Jegyek az Életmű koncert turnéra itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024