Zacher 3.0 - Az én mentőszolgálatom - Olvass bele és nyerd meg!

Dr. Zacher Gábor nyugdíjba megy, és vadonatúj könyvével búcsúzik a mentőszolgálattól.

Mi tartja fogva az egészségügyi dolgozó lelkét? Az érzet, hogy életmentő segítséget nyújthat annak, aki erejét vesztve támaszra szorul. A néma készenlét feszülő csendje, amit sokszor a kék villogó hangosít fel, miközben mindenki próbál kitérni az útjából – ez az, ami megbabonázza a mentősök szívét is.

Az átlagember, ha szerencsés, akkor csak messziről szemléli, ahogy elsuhan mellette a vibráló fényjelzés, de ha igazán szerencsés valaki, akkor minél hamarabb ott villog mellette az életmentő segítség. Nagyvonalakban talán ez minden, amit a legtöbben tudnak az életmentőkről, akik a nagyvárosok átsuhanó mentőangyalai: jönnek, ha baj van, csak a páciensre figyelnek, és már mennek is tovább. Villanásnyit vannak jelen a hétköznap forgatagában, az a villanás viszont sokszor az életet jelenti.

De vajon kik ezek az emberek, hogy működnek és mit látnak a vészhelyzetek, tragédiák és megdöbbentő emberi sorsok mélyére utazva, és hogyan tudnak józanok maradni, annyi traumatikus élményt látva naponta, amennyi másoknak egy egész életre nem jut.

Ez a könyv azért született, hogy bemutassa az élet és halál határán dolgozókat, és azt a rendszert, ami az utolsó pillanatokban nyújt kapaszkodót az elesett embernek. Mindezt az ország legismertebb orvosa, Dr. Zacher Gábor megélt tapasztalatain keresztül, aki több mint negyven év után zár le egy korszakot és lassan elköszön élete nagy szerelmétől, a mentőorvosi hivatástól, amely egész szakmai életét végig kísérte. Az ország toxikológusa évtizedek óta a magyar egészségügy meghatározó arca, akit valószínűleg mindenki látott már híradókban, újságokban, podcastokban, aki képes szót érteni a huszonévesekkel és akinek neve garancia a szakmai hitelességre.

Zacher Gábor mellett megszólalnak közvetlen kollégák is – többek közt Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője is –, történeteikből pedig kiviláglik, hogy mentősnek lenni nem munka, hanem küldetés, életforma, ahol nincsenek kollégák. Bajtársak vannak, és ahogy ők mondják: „ha a bajtársammal leülök az asztalhoz, és nekem van egy kiflim, akkor kettőnknek van egy-egy fél kiflije."

ONLINE VÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!

Olvass bele!

„Előbb-utóbb minden ember életében eljön a pillanat, amikor el kell engedni bizonyos dolgokat. Ha csak megnézzük az alapellátásban dolgozó orvosok átlagéletkorát, gyakorlatilag a hatvanat közelíti. Én magam is gyakran találkozom olyan háziorvossal, aki már a nyolcvanas éveit tapossa. Ilyenkor mindig elgondolkodom: kell-e ennyi idősen még dolgozni? Előttem van édesapám példája. Háziorvos volt, és hetvennégy–hetvenöt évesen még praktizált – igaz, már nem körzetben, hanem magánpraxisban, lent Dömsödön. A bátyámmal, aki szintén orvos, ekkoriban már mondogattuk neki: ebben a korban talán nem kellene erőltetni. Ilyenkor az ember agya már nem feltétlenül jár olyan gyorsan, és nincs szükség arra, hogy – ne adj' Isten – hibázzon, mert ha hibázik, a végén még meghurcolják miatta. Próbáltunk hatni rá, kértük, hogy inkább pihenjen. Végül elfogadta, és abbahagyta a munkát. Fél év múlva meghalt. Nem volt komoly betegsége, nem vitte el szívinfarktus, tüdőembólia, daganat – semmi olyan, amire az ember azt mondaná, hogy abba bele lehet halni. Egyszerűen csak... elfogyott belőle az életerő. Lemerültek a tartalékai, és elment."

„A mentőknél határt kell szabni. El kell érni a falig. Ha egészségileg rendben maradok, ha nem történik velem semmi különös – szóval ha minden jól alakul –, lehet, hogy még egy évre meghosszabbítom. Igen, én is érzem, hogy itt már egyre több a „ha". De ha úgy érzem majd, hogy még rendben vagyok, akkor talán még egy év belefér, azt viszont már nem mondom biztosra. Azonban, ha mégis, és eljutok oda, hogy betöltöm a 67-et, leteszem a lantot. A mentőzés... akkorra már nem való. Az, hogy felmegyünk egy lakásba, megnézek valakit, megvizsgálom, tanácsot adok – az még rendben van. Ez már inkább háziorvosi jellegű. Sok esetben tulajdonképpen az is: megnézed a beteget, adsz egy javaslatot, vagy beviszed a kórházba. Elkíséred, tolókocsin leviszitek. De hogy bemászni egy roncsba? Egy vonat alá? Egy metrószerelvény alá? Sötét pincében botladozni? Na, azt már nem kell csinálni ebben a korban. Jöjjenek a fiatalok – övék a jövő."

JÁTÉK!
Játékunkban most a kiadó jóvoltából megnyerheted a könyvet. A játékban 2 módon is lehet nyerni. 1 könyvet sorsolunk a Facebook azon követőink között, akik a játékról szóló poszt alatt kommentben megírják, hogy "Mikor vásárolt legutóbb könyvet?"

Valamint azok között is sorsolunk 1 könyvet, akik a JÁTÉK menüben feltett kérdésünkre helyesen válaszolnak!  A játék december 13-ig tart.

Ezt a nyereményjátékot a Facebook semmilyen formában nem támogatja, azzal összefüggésbe nem hozható. A játék során átadott adatokat a kulturaonline.hu kezeli, azt a Facebook semmilyen formában nem kapja meg.