Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

A Queen koncert után a Queen musical is Magyarországra jön!

2017.11.05 kovacsad

A Queen koncert után a Queen musical is Magyarországra jön!

A magyar közönséget Freddie Mercury halálának évfordulójának napján egy igazi különlegesség várja Budapesten.

Freddie Mercury minden idők egyik legismertebb énekese volt, dalait a mai napig sok rádióban hallhatjuk.

A Queen zenekar Freddievel vált legendává, s a Queen dalok is. A csapat és a dalok sikere a legendás énekes halálával nem csökkent, mutatja ezt az is, hogy még most is koncerteznek, 2017-ben éppen Budapesten is. (Részletek itt!)

A magyar közönséget azonban Freddie Mercury halálának évfordulóján egy igazi különlegesség várja. A Broadway egyik legsikeresebb produkciójával tisztelegnek ugyanis Freddie Mercury előtt. 

A We Will Rock You Queen musical a Broadway és a West End egyik legnagyobb sikere 15 évvel az ősbemutatóután Magyarországon kerül bemutatásra. A budapesti előadás igazi mérföldkő a magyar musical történelemben és a We Will Rock You muscical történelmében is.

A magyar előadás  ugyanis egyben egy ősbemutató is, hiszen a magyar produkció egy non replica verzióban lesz látható. Ez azt jelenti, hogy a Budapesten színpadra állított előadás eltér az eredeti West End produkciótól és ebben a verzióban a világon először Budapesten lesz látható. Az előadás legnagyobb különlegessége pedig az, hogy magyar nyelven szólalnak meg a dalok.

A produkciót egy nemzetközileg is elismert koreográfus rendezi és a TV2 műsoraiból már ismert Túri Lajos Péter koreografálja majd, a díszleteket, pedig a Madách Színház, az Operaház és az Operettszínház sikerprodukcióinak díszletét is tervező Kentaur tervezi.

A We will Rock You Queen musical 2017. november 24-től 5 alkalommal lesz látható magyar nyelven Budapesten a BOK Csarnok.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A musical főszerepiben többek között Veres Mónika, Egyházi Géza, Sári Évi, Szemenyei János és számos új tehetség színpadra lép.

• Mamma Mia musical Debrecenben a Főnix Csarnokban - Jegyek és szereposztás itt!
• Mamma Mia musical Veszprémben! Jegyek itt!
• Omega koncert 2017-ben Budapesten az Arénában - Jegyek itt!
• Fenyő Miklós koncert az Arénában! Jegyek itt!
• Mamma Mia musical 2018-ban Budapesten, Debrecenben, Veszprémben - Jegyek itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024