Csipkerózsika kastélyként indult el a Miskolci Fényvillamos 2024-ben!
Csipkerózsika kastélyként indult el a Miskolci Fényvillamos 2024-ben!
sipkerózsika kastélyaként tért vissza az első adventi vasárnap Európa kedvence, a miskolci adventi villamos. December 1-jén gurult ki először a remízből és az adventi gyertyagyújtás, valamint az Avasi kilátó fényjátéka után settenkedett be komótosan a Szent István térre.
Tizenharmadik alkalommal indította útnak most vasárnap a miskolci adventi villamost a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. A jármű idén kívül-belül megújult és most Csipkerózsika kastélyát idézi a díszlet.
– A csoda már az első pillanattól megfogja az utazót: az ablakokon lévő fényfüggöny, az ajtókon lévő rózsakapuk, több száz méter fénycső és 3D-s elemek. Az utazás kényelmét és a melegét pedig egy szép kandalló biztosítja.
Az adventi villamos vízkeresztig, azaz 2025. január 6-ig közlekedik és azon kizárólag érvényes utazási okmányokkal lehet utazni.
Az Adventi villamos menetrendje a www.karacsonyszeretlek.hu oldalon elérhető.
• Hét járművel indult el a BKV Fényflottája!
• Fényhajó indul Budapesten!
• Fényvonat indul a Balatonon 2024-ben!
• A Fényvonat 2024-ben Budapesten ismét elindul! Menetrend itt!
• Országszerte számos városban járni fog Fény Szili a MÁV Fényvonata!
• The Golden Voices of Gospel koncert 2025-ben Miskolcon - Jegyek itt!
• A diótörő a Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertje a Művészetek Házában - ...
• Diótörő koncert Ózdon a Miskolci Szimfónikus Zenekar előadásában - Jegyek itt!
• Oltári srácok Miskolcon a Generali Arénában - Jegyek itt!
• Zorán koncert 2025-ben Miskolcon a Generali Arénában - Jegyek itt!