Delhusa Gjon 45 éves jubileumi koncert Budapesten! Jegyek itt!

Kelt: 2019.03.13 Kovács Gergely

Delhusa Gjon 45 éves jubileumi koncert Budapesten! Jegyek itt! 2019. április 23-án a Budapest Kongresszusi Központ színpadán lesz Delhusa Gjon koncertje. Sztárvendégek: Csepregi Éva és Charlie.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Arany Érdemkeresztjével is kitüntett énekes gőzerővel készül 45 éves jubileumi koncertjére.

Az elmúlt 45 év legjobb dalaival és mindenki által dúdolt slágereivel lép színpadra Delhusa Gjon idén tavasszal, hogy megkoronázza közel fél évszázados karrierjét. Az elmúlt 50 év zenei sikereit átölelő koncerte a Budapesti Kongresszusi Központban kerül majd sor, ahol olyan sztárvendégek társaságában ünnepelhet vele együtt a közönség mint Csepregi Éva és Charlie, a garantált jó hangulatról pedig DJ Dominique gondoskodik majd.

Delhusa Gjon zenei karrierjét fiatalon kezdte, mindössze 16 éves volt, amikor 1969-ben a Popfesztiválon előadta a „Hegyek lánya” című dalt, amellyel egycsapásra ismertté vált. Az igazi áttörést egy német nyelvű album hozta, amely közel fél millió példányban kelt el és Drezdában fesztiválnyertes lett. Itthon az 1989-ben megjelent ‘Csavargó’ című album hozte el számára a várt sikert. Számos díjat és elismerést nyert az évek alatt, Emerton-díjas előadó, megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, az Albán Kormány Érdemkeresztjét, a Roma Közösség – év énekese díjat, valamint a Vitézi Rend lovagjává is avatták.

 

ONLIE JEGYVÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!

2019. április 23-án a Budapest Kongresszusi Központ színpadán lesz Delhusa Gjon koncertje. Sztárvendégek: Csepregi Éva és Charlie.

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Cesar Millan Budapestre jön 2019-ben - Jegyek a Cesar Millan Aréna showra itt!
Cesar Millan, a világhírű kutyapszichológus és motivációs szakember, szerte a világon milliók gondolkodásmódját és életét változtatta már meg televízióműsorai, könyvei, tanfolyamai és élő előadásai segítségével. 2019-ben egy teljesen ...
Lord of the Dance 2019 - Magyarországi turné - Jegyek és helyszínek itt!
A Lord of The Dance 2019 júniusában Budapest, Szeged, Szombathely és Tokaj arénáiban várja a közönséget! Jegyvásárlás itt!
A Pál utcai fiúk musical 2019 - Országos turné - Jegyek és helyszínek itt!
A Pál utcai fiúk című musical óriási sikert aratott és azonnal közönségkedvenc lett így számos vidéki színház is színpadra állította. A Pál utcai fiúk musical 2019-es előadásaira már kaphatóak a jegyek!
Sült jeges tea a nyár slágere! Próbáld ki INGYEN!
Ugye izgalmasan hangzik? Ráadásul tartósítószer és hozzáadott cukor nélkül készül a finomság. A valódi gyümölcsök ízét élvezhetjük a nyári melegben is.
A Mézga család 2019-ben Budapesten a MOM Kuturáis Központban - Jegyek itt!
A Mézga Család zenés vígjáték 2019 őszéig Budapesten a MOM Kulturális Központban is lesz látható. Jegyek itt!
Egri csillagok musical az Arénában - NYERJ JEGYET!
Az Egri Csillagok musical 2019. május 26-án Budapesten a Papp László Sportarénában lesz látható! Részletek, szereplők és jegyek itt!
Ilyen a zenélő út Magyarországon! VIDEÓ ITT!
A Republic egyik legismertebb slágere csendül fel az új különleges aszfalt burkolattal ellátott magyarországi úton.
Plácido Domingo koncert Magyarországon! Jegyek és VIP jegyek itt!
Plácido Domingo első alkalommal Szegeden! A világszerte ünnepelt művész koncertje a Dél-Alföld legnagyobb rendezvényközpontjának, a szegedi Szent Gellért Fórum ifjúsági és sportcentrum első és egyben nyitó eseménye. 2019. augusztus 28-án a ...

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK