Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

DIÓTÖRŐ - Szentpétervári Állami Balett előadása a MOM Parkban!Jegyek itt!

2011.10.27 Kovács Gergely

DIÓTÖRŐ - Szentpétervári Állami Balett előadása a MOM Parkban!Jegyek itt!

Sokáig nem is fogják! Mondták viccesen a szervezők. A világhírű oroszországi Balett - Társulat 2011 decemberében hét alkalommal lép a magyar közönség elé.

A Világhírű Szentpétervári Állami Balett Magyarországi turnéja!
Az egyetlen, az eredeti, az igazi Diótörő, ahogyan még senki sem látta..

A Szentpétervári Állami Balett-Társulat számos elismeréssel büszkélkedhet. Produkcióival 1998-ban és 2001-ben is elnyerte a "Szentpétervári Színházak" Fesztivál első helyét. A franciaországi Nemzetközi Balett Versenyekről pedig állandóan arany- és ezüstérem hegyekkel térnek haza. 2004-ben és 2005-ben a szentpétervári együttes Diótörő előadását választották az "Év produkciójának".

A Szentpétervári Állami Balett gyermekeknek szóló produkciója két kiemelkedően magasan képzett igazi balett ikon Anatoly Nikiforov és Irina Aleksandrovna Safonova nevéhez fűződnek, akik korábban a világ leghíresebb balett-társulatában, a szentpétervári Mariinsky Színházban táncoltak. Az együttes körülbelül 100 főből áll, tagjai rendkívül fiatalok, köszönhetően annak, hogy a legmagasabban képzett táncművészek hamar egy-egy nyugati országban próbálnak szerencsét. Magyarországra az úgynevezett utazó verzió jut el, amelyben 32 táncművész (16 felnőtt, 16 gyermek) szerepel, de azt hiszem, hogy a balett művészek, technikai tudása messze felülmúlja az álmainkat is, így azt gondolom, hogy ezen a csekélységen át is ugorhatunk. Tanáraik Oroszország leghíresebb és legbefolyásosabb balett iskoláiban végeztek. A Balett-Társulat repertoárjában megannyi klasszikus balett előadás, és egy Rossini zenéjéből álló koncert szerepel.

A műsor másfél órás, melyet Irina Aleksandrovna Safonova tervezett és koreografált. Az ő munkásságát 2006-ban a szentpétervári kulturális miniszter és a Szentpétervári Színházak Egyesülete is egy-egy díjjal jutalmazta. Az előadások kosztümjeit és jelmezeit a híres Mariinsky és Aleksandrinsky Színház munkatársai készítik. A társulat óriási sikerrel mutatkozott be a világ összes nagy színpadán. A német sajtó olyan „kivételes társulatnak nevezte, melyhez fogható nincs Európában”. Nos, kedves Hölgyeim és Uraim, nincs más hátra, mint előre, ha karácsony, akkor Diótörő! Itt a vissza nem térő alkalom, ha szeretnénk évekig odázni valamiről, esetleg egy kitűnő programot a gyerekeknek vagy dicsekedni azzal, hogy „Huh! Én bezzeg a Szentpétervári Balett Diótörőjét láttam”, akkor sietve vegyenek jegyet, hiszen a székek száma igenis véges. A társulat ugyanis kikötötte, hogy kizárólag színházakban hajlandó fellépni, azért, hogy valóban mindenki számára élvezhető legyen az előadás. „Ez nem egy Show műsor felejtsük el a Sportcsarnokokat”- fogalmazott a koreográfus. A turné időpontja: 2011. december 23-30, állomásai pedig a következők: Budapest (3 előadás), Győr, Kecskemét, Miskolc, Debrecen, Szombathely.

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS ÉS JEGYÁRAK IDE KATTINVA!

• Diótörő a Moszkvai Balett előadásában 2011-ben az Arénában!Jegyek itt!
• PILOBOLUS - SHADOWLAND 2012-ben is! Jegyek és videó itt! NÉZZ BELE!
• PERCOSSA zajszínház újra a Millenáris Teátrumban! Jegyek és videó itt!
• Michael Flatley: Lord of the Dance 2011-ben az Arénában! Jegyek itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024