Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Lajkó Félix koncert 2014-es újévi koncertje a MÜPÁ-ban! Jegyek itt!

2013.10.01 kovacsad

Lajkó Félix koncert 2014-es újévi koncertje a MÜPÁ-ban! Jegyek itt!

A Művészetek Palotájában tartott koncertjei mindig egyediek és megismételhetetlenek, vélhetően így lesz ez most is, amikor az improvizációkra épülő témáknak is sok szerep jut, ugyanis 2013. január 3-án Lajkó Félix koncert lesz a MÜPA-ban. Jegyek a koncertre már kaphatóak!

Lajkó Félix számára igencsak eredményes év volt 2013. Mező címmel elkészítette élete első igazi citerás lemezét, amelyről először a kritikusok áradoztak, majd következett a nagy hír: az album vezeti a World Music Chart Europe világzenei toplistáját! Félix harminc éve használja azt a citerát, amelyet anno az édesanyjától kapott, a megszületett zene pedig mérföldkő a citerát értők és használók körében, mert mindeddig nem tudtuk, hogy ez a hangszer így is szólhat. 
 
Lajkó Félix új távlatokat, mélységeket, síkokat nyit meg, újat és talán megismételhetetlent is mutat egy hangszer értelmezésében, kihasználásában. Közönségét sokszor meglepi, s a Müpában tartott újévi koncertjeinek sorozatával is évről évre új területekre röpíti hallgatóit, amint látjuk-halljuk, hegedűn és citerán is.A koncert sztárvendége a világszerte zajos sikereket arató 2Cellos duó lesz Horvátországból, amely Lajkó Félix meghívására lép fel először Magyarországon. Lélegzetelállító játékukkal, a virtuozitás magasiskolájával vélhetően felejthetetlen koncertélményt szereznek mindannyiunknak az új évre.  
 
A Művészetek Palotája már jól ismert vendégként fogadja, hiszen számos koncertet adott már itt. Nevezték már az ördög hegedűsének, a Vajdaság Paganinijének, csodagyereknek, aki ha színpadra áll, és hangszer van a kezében – legyen az hegedű vagy citera –, bármire képes, olyan síkokra röpíti az embert, amit csak az erre születettek tudnak.
 
Lajkó Félix öntörvényűen kezeli a zenét. Nincs szükség stiláris meghatározásra, nincs szükség leírásokra, zenéje épp ezeknek az ellenkezőjéről szól: a stílusok áthágásáról, a megmagyarázhatatlan elfogadásáról. Témái néha banálisan egyszerűk, akár a természet hangjai, harmonikusak, akár egy jó bor, és ami a lényeg: sok esetben a szívhez szegeződnek, így válnak személyesé, élményszerűvé sokak számára.
 
A Művészetek Palotájában tartott koncertjei mindig egyediek és megismételhetetlenek, vélhetően így lesz ez most is, amikor az improvizációkra épülő témáknak is sok szerep jut, ugyanis 2014. január 2-án Lajkó Félix koncert lesz a MÜPA-ban. 
 
A koncertre már árulják a jegyeket! Jegyvásárláshoz kattintson ide!
 
Jegyárak: 4900, 7900, 8900, 9900, 12900, 13900 Ft




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024