Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

M2 Mikulás Expressz 2018 - Jegyek itt!

2018.10.09 Kovács Gergely

M2 Mikulás Expressz 2018 - Jegyek itt!

2018-ban is indul a Mikulás Expressz. A Télapó a Vasúttörténeti Park falai között várja a gyerekeket.

 Minden évben csillogó gyerekszempárok, mosolygós arcocskák kíséretében gördül be az M2 Mikulás Expressz a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba. Idén, december elején ismét megrendezésre kerül a már tradíciónak számító mikulás rendezvény Budapesten, a Tatai utca végén. - írja a KarácsonySzeretlek.hu

A rendezvény csupa izgalmakat tartogat a legkisebbeknek és legnagyobbaknak egyaránt: karácsonyi díszekben pompázó gőzmozdonnyal utazhatnak, manócskák kísérik őket a mesés mikulás és adventi ceremónia helyszínére, a Vasúttörténeti Park Orient-csarnokába, majd kezdetét veszi az ünnepség, ahol a főszerep nem másé, mint a Mikulásé! Ráadásul idén segíteni is kell a Mikulásnak, hiszen manócskái elcsentek néhány dolgot, amelyek nélkül nem lehet teljes a karácsony!

Az Orient Csarnok színpadán Kovácsovics Fruzsina és zenekara várja a gyerekeket és persze a Nagyszakállút. A Mikulás csodás vasparipával érkezik a csarnokba, hogy minden gyermeknek egy-egy kedves szóval és egy minden jóval megtelt mikuláscsomaggal kedveskedjen. A csomagok kiosztása után lehetőség van közös fotózásra vele és főmanójával.

A gyerekek mindemellett találkozhatnak Süsü a sárkánnyal, a Tévé Macival is, sőt bekukkanthatnak a Maci Pecóba, valamint rajzolhatnak az óriás színező táblára és kipróbálhatják, milyen a Hetedhét kaland híradósának lenni!

Az Orient-csarnok a fentieken kívül is kínál még számos, izgalmas gyerekprogramot, illetve további adventi meglepetés, pontgyűjtő állomás is várja a látogatókat.

Az M2 Mikulás Expresszek indulási időpontjai:
I. Előadás: december 7. péntek délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55 Vonat visszaindul a Parkból: 13:06

II. Előadás: december 7. péntek délután
Vonat indul a Nyugatiból: 13:55 Vonat visszaindul a Parkból: 17:25

III. Előadás: december 8. szombat délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55 Vonat visszaindul a Parkból: 13:03

IV. Előadás: december 8. szombat délután
Vonat indul a Nyugatiból: 14:25 Vonat visszaindul a Parkból: 17:41

V. Előadás: december 9. vasárnap délelőtt
Vonat indul a Nyugatiból: 9:55 Vonat visszaindul a Parkból: 13:03

VI. Előadás: december 9. vasárnap délután
Vonat indul a Nyugatiból: 14:25 Vonat visszaindul a Parkból: 17:41

A jegyek online megvásárolhatók a rendezvényt megelőzően a www.vasuttortenetipark.hu/hu/ex/M2MikulasExpressz weboldalon, illetve nyitvatartási időben (október 28-ig keddtől-szombatig 10-18 óra között, vasárnap 10-17 óra között, hétfő szünnap!) a Vasúttörténeti Park főbejárati pénztárában.

A vonatjegyek ára felnőtteknek és gyermekeknek egységesen 3.700 Ft/fő.

NE HAGYD KI A CIKK ALATTI TOVÁBBI MIKULÁS PROGRAMOKAT SE!

• Bon-Bon dalokból készül musical! Haverok, buli, Bon-Bon musical jegyek itt!
• Az Álomutazó musical 2018-ban újra Budapesten a BOK Csarnokban - Jegyek itt!
• Masha és a Medve jegyek 2019 - Jegyek itt!
• Szikramanók - karácsony a cirkuszban 2018-ban a Fővárosi Nagycirkuszban - ...




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024