Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Mesterségek Ünnepe 2014 - Jegyek itt!

2014.07.15 Kovács Gergely

Mesterségek Ünnepe 2014 - Jegyek itt!

Jegyek, jegyárak, napijegyek, bérletek és minden amit tudni lehet a 28. Mesterségek Ünnepe kapcsán. 2014. augusztus 16-20 között várja a látogatókat.

Huszonnyolcadik alkalommal költöznek a népművészet mesterei a Budai Várba, hogy ismét elbűvöljék a látogatókat különleges tudásukkal. Idén 5 napra nyitja ki kapuit a nyár várva várt családi fesztiválja, a Mesterségek Ünnepe, hiszen augusztus 16-ától, szombattól a 20-i tűzijátékig tartanak a programok.

Az idei rendezvény kiemelt témája egy szóval a fémművesség, ennek kapcsán viszont különös figyelmet kapnak idén a kovács, késes, fegyverkovács, ötvös, rézműves, tűzzománcos, bádogos, harangöntő és ólomöntő szakmák képviselői is, de ha az ólomkatonákra, fémszálas hímzésekre és patkolt tojásokra gondolunk, tovább bővül a lista. Mivel a fémművességhez igazi ősi férfias mesterségek is kapcsolódnak, így a műhelybemutatók során lesz vasnyújtás, damaszkolás, azaz rétegezett késpenge-készítés, éremütés, a borbélyműhelyben pedig borotvakészítő mesterek pengéivel dolgoznak majd. A hagyományokhoz híven kiállítás, szakmai előadások és filmvetítések is színesítik majd a programot, és természetesen a fesztivál két színpadán ezúttal is kitűnő táncegyüttesek és zenekarok, előadók lépnek fel mind az 5 napon.

Idén – ha csak 5 napra is, újra felkerülhetne a török félhold a Budai Vár fölé, hiszen a fesztivál díszvendége ezúttal Törökország lett, ahol már lázasan készülődnek a nyári bemutatóra a legjobb kézműves mesterek, hogy ékszereikkel, szőnyegeikkel, textíliáikkal elvarázsolják a magyar közönséget, akiknek fogadására a megszokott események mellett a kézműves gasztronómia remekeivel, fotókiállítással és egyéb érdekességekkel is készül az esemény szervezője, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége. A gyermek- és nyugdíjas belépők mellett családi jegyek is válhatóak elővételben és a helyszínen egyaránt.

Napijegyek ára:
Teljes árú: 2000 Ft/nap 
Teljes árú napijegy
Kedvezményes (4 -14 éves korig / nyudíjasoknak): 1000 Ft/nap
Kedvezményes napijegy
Családi jegy 2 felnőtt és 2 gyerek: 5200 Ft/nap 
Családi napijegy (2 felnőtt és 2 gyerek)
Családi jegy 2 felnőtt és 3 gyerek: 6000 Ft/nap 
Családi napijegy (2 felnőtt és 3 gyerek)
Családi jegy 2 felnőtt és 4 gyerek: 6800 Ft/nap
Családi napijegy (2 felnőtt és 4 gyerek)

5 napos bérlet ára:
Teljes árú: 6000 Ft
5 napos bérlet - 2014. 08. 16-20.
Kedvezményes (4 -14 éves korig / nyudíjasoknak): 3000 Ft
5 napos kedvezményes bérlet - 2014. 08. 16-20.

4 éves korig a belépés ingyenes!

• Augusztus 20-i programok 2014 - Programajánló a 4 napos hétvégére!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024