Mikulásbusz indul Budapesten!

Kelt: 2018.12.05 kovacsad

Mikulásbusz indul Budapesten! Idén decemberben immáron negyedszer ismét ünnepi arculattal fog közlekedni Budapesten az egyik BKV autóbusz. A Mikuláshoz és karácsonyhoz kapcsolódó motívumokkal díszített járművön decemberben több alkalommal is utazhatunk. A Mikulásbusz Mikulás napján indul először.

Az advent kapcsán a napokban írtunk Budapest új szenzációjáról a Jégfolyosóról, a Fényvillamosról, az új karácsonyi cirkuszi showról, az ingyenes fényfestésről, az új fantasztikus Ünnepek közötti programajánlóról és a Jéglabirintusról. Most pedig a budapesti advent elmaradhatatlan kellékéről a Fénytroliról érkezett hír.
 
Idén decemberben immáron negyedszer ismét ünnepi arculattal fog közlekedni Budapesten az egyik BKV autóbusz. A Mikuláshoz és karácsonyhoz kapcsolódó motívumokkal díszített járművön 2018. december 6-tól 23-ig minden csütörtök-péntek-szombat és vasárnap utazhatnak majd mindazok, akik a BKV járművein is szívesen hangolódnak az ünnepekre. A nem mindennapi megjelenés mellett a busz érdekessége, hogy összeolvasva a rendszámát, éppen a Mikulás érkezésének napját kapjuk, ugyanis az átalakításra kiválasztott Ikarus 260-as típusú jármű a BPI206-os rendszámmal közlekedik.
 

Az ünnepváró Mikulásbuszunkkal december 6, 7, 8, 9, 13, 14, 15, 16, 20, 21, 22 és legvégül 23-án a Móricz Zsigmond körtér és a Keleti pályaudvar között a 7-es vonalán találkozhatnak majd utasaink.

Részletes menetrend a www.karacsonyszeretlek.hu

Megosztás:



Kapcsolódó hírek:

Ez lesz a Fővárosi Nagycirkusz 2018-as karácsonyi műsora!
A múlt évi siker előadás után idén egy új karácsonyi cirkuszi show várja a közönséget októbertől a cirkuszban. Jegyek a budapesti karácsonyi cirkuszi műsorra itt!
Fényvillamos 2018-ban Budapesten - Menetrend itt!
Az adventi fényvillamos a budapesti advent elmaradhatatlan kellékévé vált, így 2018-ban ismét útra kel a Fényvillamos.
Nyakas Gábor kutyashowja a Kutyareform 2019-ben Budapesten az Erkel Színházban - Jegyek itt!
A magyar kutyasuttogóként is emlegetett tréner, aki még Cesar Millan kutyashowjában is közreműködött mint szakmai vzeető Nyakas Gábor előadása Kutyareform címmel 2019. Január 7-én Budapesten az Erkel Színházban lesz látható! Jegyek itt!
Ingyenes korcsolya oktatás és koripálya a Bazilikánál a gyerekeknek!
A vásár közepén helyezkedik el az ovális korcsolyapálya, amelyen csúszva kicsit mindenki ismét átéli gyermekkorát, hiszen nem csak gyerekek használhatják.
Ingyenes lesz a debreceni Mikulás Villamos!
Az idén a villamos is Mikulás ruhát ölt Debrecen városában!
Filmzenei koncert a Margitszigeten 2019-ben - Jegyek itt!
A Filmzene Fantáziai koncert 2019. július 27-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon csak egy alkalommal lesz látható.
50 éves a Táncdalfesztivál koncert 2019-ben az Arénában - Jegyek itt!
Az 50 éves a Táncdalfesztivál koncert 2019. január 12-én Budapesten az Arénában ismét a legjobb dalokkal várja a közönséget. Jegyvásárlás itt!
John Newman koncert 2019-ben a Strand Fesztiválon - Jegyek itt!
A John Newman koncert Strand Fesztiválon 2019 augusztusában kerül megrendezésre. Jegyek itt!

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK