Azahriah koncert a Budapest Parkban!
Azahriah koncert a Budapest Parkban!
A még mindig csak húszéves, de már évek óta hatalmas követőtáborral rendelkező Azahriah Youtuberként kezdte pályafutását, ám hamar kiderült, hogy énekesként és dalszerzőként is ragyogóan tehetséges. 2021-ben lépett először színpadra, 2022 pedig már egyértelműen az ő éve volt: a hazai fesztiválok headlinere volt, zajos sikert aratott a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán, majd megtöltötte a Budapest Parkot is, de láthattuk már őt a One Republic előzenekaraként is Budapesten. Azonban a nevét az ország akkor ismerte meg, amikor három Puskás Arénás koncertet adott el teltházra egy hét alatt.
2024. szeptember 5-én és 6-án lesz Azahriah koncertje Budapesten a Budapest Parkban.
Játékunk nyertese: Ács Dániel
A játékunkban most Azahriah jegyet sorsolunk a szeptember 5-i koncertre. A jegyet azon Facebook követőink között sorsoljuk ki, akik követik oldalunkat és a játékról szóló poszt alatt kommentben megírják, hogy Melyik a kedvenc Azahriah daluk? A játék szeptember 4-ig tart.
A megosztásoknak is örülünk! :)
Ezt a nyereményjátékot a Facebook semmilyen formában nem támogatja, azzal összefüggésbe nem hozható. A játék során átadott adatokat a kulturaonline.hu kezeli, azt a Facebook semmilyen formában nem kapja meg. A játék nyerteseit a játék lejáratának napján értesítjük. A jatékosok a játékban való részvétellel elfogadják a játékszabályunkat és azt is, hogy amennyiben nyernek nevüket nyilvánosságra hozzuk az eredményhirdetéskor. A játékosok a játékban való részvétellel elfogadják azt is, hogy amennyiben a nyereményről az eredményhirdetés napján délelőtt küldött értesítésre az értesítéstől számított maximum 2 órán belül az értesítésre nem reagál a nyertes, akkor a nyereményt automatikusan a pótnyertes kapja meg. A határidőn túli visszajelzés esetén a nyereményre már nem tarthat igényt. Az értesítőt a játék lejáratának napján küldjük ki.
• T.Danny koncert 2025-ben a Papp László Sportarénában - Jegyek a budapesti ...
• Irie Maffia koncert 2025-ben a MVM Domeban Budapesten - Jegyek itt!
• Péter Bence koncert 2024-ben az MVM Domeban Budapesten - Jegyek itt!
• Republic koncert 2025-ben Budapesten a MVM Domeban - Jegyek itt!
• 10 éves jubileumi Total Dance Festival 2024-ben az Arénában Budapesten - ...