Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Ő lesz az Emeli Sandé koncert sztárfellépője!

2018.01.28 kovacsad

Ő lesz az Emeli Sandé koncert sztárfellépője!

Emeli Sandé 2018. február 18-i koncertje előtt, a hazai közönség egyik nagy kedvence és zenekara lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

Emeli Sandé 2018. február 18-i koncertje előtt, a hazai közönség egyik nagy kedvence, Freddie és zenekara lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Fehérvári Gábor Alfréd, művész nevén Freddie, egy televíziós tehetségkutató műsorban tűnt fel, ott ismerhette meg a közönség szólistaként. A verseny után Mary Joe című dala a 2015-ös nyár nagy slágere lett, hetekig vezette a rádiós toplistákat. 2016-ban Pioneer című dalával ő képviselte Magyarországot a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon, ugyanebben az évben Fonogram-díjra is jelölték, majd a Petőfi Zenei Díjon az év felfedezettje, a Comet zenei díjátadón az év legjobb dala kategóriáját nyerte meg. Zenekarával elkészítette első önálló albumát Pioneers címmel, amelyről az Ez a vihar című dala rögtön a magyar slágerlisták élén nyitott. Első videoklipje a Csodák című dalhoz készült, amelyet Galler András „Indián” rendezett, s amely azóta is az egyik legsikeresebb magyar dal.

A Dalban elért sikere után, 2017-ben a kijevi Dalfesztivál szakkommentátora volt, idén pedig A Dal 2018 műsorvezetőjeként mutatkozik be.

• SEVEN koncert az Arénában! Jegyek itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024