Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Vaya Con Dios Koncert 2013-ban az Arénában! Jegyek itt!

2012.11.12 Kovács Gergely

Vaya Con Dios Koncert 2013-ban az Arénában! Jegyek itt!

2013- április 6-án Vaya Con Dios Koncert lesz a Papp László Budapest Sportarénában. Jegyek már kaphatóak a koncertre. A koncert a Farewell Tour részeként kerül megrendezésre.

A Vaya Con Dios 2013. április 6-án a Budapest Aréna színpadán búcsúzik a magyar közönségtől. Ez lesz az utolsó alkalom, hogy utoljára, élőben láthassuk őket. A közel 30 éves fantasztikus karrier végét ezzel a turnéval teszik igazán emlékezetessé, ezért ez egy kihagyhatatlan alkalom mind a zenekar mind a közönség számára.

Kevés olyan zenekart lehet említeni, ami annyira megélte volna a legszörnyűbb poklokat és legfelemelőbb sikereket is, mint a Vaya Con Dios.

A legtöbb magyar szórakozóhelyen az emberek úgy őrülnek meg a "Nah Neh Nah" című szám első néhány taktusától, hogy közben azzal sem feltétlenül vannak tisztában, ez a sokat megélt Vaya Con Dios egyik legsikeresebb slágere. Azt pedig végképp csak kevesen tudják, hogy ez a zenekar annak ellenére vegyíti a latin, a jazz és a cigány zene világát, mesteri és ugyanakkor egyedi módon, hogy a tagok közben belga származásúak.

A Vaya Con Dios legutóbbi lemeze Comme On Est Venu címmel jelent meg 2009-ben. Az album több szempontból is újító, mind a közönség, mind pedig Dani Klein számára. Egy részről az énekesnő minden számot francia nyelven ad elő, másrészt pedig olyan nagyívű, vonósokkal megtámogatott hangszerelés jellemzi, ami még egyik korábbi kiadványán sem volt hallható. A francia nyelv használatát Klein gyerekkora ihlette, amikor a legtöbb számot ezen a nyelven hallhatta a rádióban. A nyelvet és a hangszerelést illető változásokon túl azt is illik megemlíteni, hogy a lemez elkészítéséhez több híres zenész is hozzájárult. Az énekesnővel olyan nevek működtek közre, mint a Toots Thielsman, aki harmonika-játékával teljesen egyedi stílust teremtett, vagy éppen Philip Cathrine, aki manapság nemzetközi szinten az egyik legfelkapottabb jazz gitáros.

Jegyárak és online jegyvásárlás ide kattintva!

• Edda Művek Inog a Világ Szuperkoncert Budapesten! - Jegyek itt az Aréna ...
• Tankcsapda Rock a nevem Aréna koncert Budapesten! Jegyek itt!
• Mick Hucknall Aréna Koncert Budapesten 2013-ban! Jegyek itt!
• Egy darabot a szívemből - Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert ...
• IK30 Aréna előadás! Jegyek itt!
• Caramel adventi koncert az Arénában! Jegyek itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024