A fényes kard címmel jelent meg Lev Grossman könyve! Olvass bele!
A varázslók-trilógia szerzője fantasyként írta újra az Artúr-mondakört. „Ezen a királyságon lovagolt keresztül Arthur király, és akárhová ment, a nyomában visszatért a rend és a béke. Ő volt az utolsó fénysugár a sötétségben."
Lev Grossman, A varázslók-trilógiával világhírűvé vált szerző, új regényében, a A fényes kardban merészen újraértelmezi az Artúr-legendát. A történet középpontjában Collum, egy ifjú lovag áll, aki Camelotba érkezik, hogy csatlakozzon a Kerekasztalhoz, ám megdöbbenve tapasztalja, hogy Artúr király már halott, és a birodalom romokban hever. A megmaradt lovagok – Sir Palomides, a bagdadi muszlim; Sir Dinadan, egy transznemű harcos; és Sir Dagonet, a bohóc, akit tréfából ütöttek lovaggá – mind kívülállók, akik most új küldetésre indulnak: visszaállítani Camelot dicsőségét egy olyan világban, ahol a mágia és a hit egyaránt megrendült.
Grossman tíz éven át dolgozott a regényen, amelyben a klasszikus legendák elemeit modern témákkal ötvözi. A történetben a kereszténység és a pogány hagyományok, a mágia és a valóság, valamint a társadalmi kirekesztés és az identitás kérdései egyaránt megjelennek. A regény különös figyelmet fordít a mellőzött karakterekre, új perspektívát nyújtva az ismert történetekhez.
A fényes kard nem csupán egy újabb Artúr-mese; ez egy mélyen emberi történet az összetartozásról, az önazonosságról és arról, hogyan találhatunk reményt egy széthulló világban. A regény számos elismerést kapott, többek között a The New York Times, a TIME és a Vox is az év legjobb könyvei közé sorolta.
Grossman új regénye a klasszikus mítoszok újraértelmezéséről, a társadalmi sokszínűségről és a kortárs fantasy irodalom fejlődéséről is tanúsítványt állít ki. Friss, releváns és mélyen emberi történet.
Mások a kötetről
„Újszerű és lebilincselő történet az Arthur-mondakörről a Kerekasztal azon színes lovagjainak szemén keresztül, akik máskor nem kapnak elég figyelmet a mesékben. A varázslók szerzője ismét varázslatot hajtott végre." - George R. R. Martin
„Mindenkinek, aki szeretett volna a Kerekasztal mellett ülni. Egyszerűen elbűvölő." - Rebecca Yarros
„Gyönyörűen megírt, kellőképpen fura, ám rettentő emberi megközelítése Arthur királynak, ami egyszerre érződik modernnek és ősinek. Arra az örömre és ámulatra emlékeztet, amit gyerekként éreztem, mikor Arthur királyról és azokról az időkről olvastam, amikor még a világ fényes volt, tele izgalmakkal." - Joe Abercrombie
„Ez a regény legalább annyira szól az Arthur-mondakörről, mint a róla alkotott elképzeléseinkről. Könnyedén szövi egybe a hit, a kötelesség és az identitás témáit a klasszikus kalandregények erényeivel – az ilyen történetek miatt olvasunk fantasyt." - Ava Reid
„A leginkább A varázslók című sorozatról ismert Grossman csúcsformáját hozza A fényes kardban." - The New York Times Book Review
„Az Arthur-legenda izgalmas, új megközelítése... Káprázatos." - The Washington Post
ONLINE VÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!
Részlet a kötetből:
„És ló meg páncél nélkül Collum senki és semmi. Egy árva fattyúkölyök, szegény, mint a templom egere, aki igen messze vetődött az otthonától. Vissza soha nem mehet. Arról alaposan gondoskodott, nem igaz?
Még csak azt sem tudta, kivel mérkőzik. Pusztán a véletlen vagy Isten akarata – ezúttal is hála érte! – sodorta útjába ezt a férfit, aki egy görbe kőris alatt ült a réten, fejét kezébe temetve, mintha a napfény súlya elviselhetetlenül nehezedne rá. Felnézett, és kihívást intézett Collumhoz, márpedig ki tesz ilyesmit manapság? Mintha csak a mesékből lépett volna elő. Akárki volt is ez a lovag, a régi iskola hívei közé tartozott.
A páncélja is ódivatú, mellvértje damaszkolt fekete acél, finom ezüst csigákkal és egy rózsával a közepén. Egy gazdag ember páncélja. Egy nemesé. Sisakjának csőrszerű, hegyes orra volt, és Collumhoz hasonlóan vergescut hordozott, a tapasztalatlan lovagok egyszerű, fehér pajzsát. Collum azért használta, mert valójában – mint azt megkísérelte elmagyarázni – egyelőre még egyáltalán nem volt lovag, nem tette le az esküket, de más okai is lehettek a vergescunak, mint például ha valaki megszégyenülése miatt el akarta rejteni kilétét. Sir Lancelot is olykor vergescut használt, máskülönben senki nem állt volna ki ellene.
Ugyan ez a férfi nem Lancelot volt, de ő is átkozottul jól küzdött. Igencsak tapasztalt. Collum magasabbra nőtt, ám a titokzatos lovag gyorsabban mozgott – alig látta mozdulni, aztán a csuklója – csatt! – elzsibbadt, és – peng! – lepattant páncélkesztyűjéről egy apró rögzítőszeg, mindörökre eltűnve a fűben. Ellenfele ügyesen Collum közelébe lépett, és bal kezével a csuklója után kapott, mire az ifjú kovácsfújtatóként zihálva hátraszökkent, azonban megbotlott. A férfi ekkor máris bedöfte kardját a résbe, ahol a karvértje nem illeszkedett tökéletesen, és lekanyarított egy élesen kunkorodó, fényes acélforgácsot.
Kihasználva előnyét, visszakézből lesújtott Collum fejére, hajszálnyival vétve csak el..."
